E FILE EGY  KERESŐOPTIMALIZÁLÓ ELJÁRÁS EREDMÉNYE! Az idézet forrása: Nagy Péter Tibor : Oktatás -történet -szociológia / https://mek.oszk.hu/10900/10982/10982.pdf ill. a https://archive.org/download/nagypetertibor_gmail/oktatas_tortenet_szociologia.pdf  A szöveg 456. és kilenc következő bekezdése szerepel a szövegben	Ezek az iskolák tehát számos vonatkozásban eleget tesznek az alternativitás kritériumának is és az intézményesültség kritériumának is.	Azt is látni kell azonban, hogy a magyar állam által a felekezetekkel szemben kínált alternatíva nemcsak a „másfelekezetűeknek” kedvezett - a tradicionális szerzetesrendi gimnáziumok helyi alternatívájaként megszervezett állami gimnáziumoknak nemcsak protestáns és izraelita felekezetű diákjaik voltak, hanem katolikusok is. Az állami középiskola tehát azoknak is alternatívát kínált, akiknek eszükben sem volt formálisan elhagyni felekezetüket, de kifejezetten nem felekezeties szocializációban kívánták gyerekeiket részesíteni. Vagy azért, mert szekularizáltabbak voltak, semhogy szerzetestanárokra bízzák fiaikat, vagy azért - legalábbis a katolikusok - mert deklarálni kívánták: elsősorban a liberális magyar állam fiai és nem követik Esztergom (s Róma) antiliberális vonalát. Az állami iskolát választó ortodox vallású szülők nyilván azt akarták üzenni: még eszmeileg sincs közük a Monarchia felbomlasztására törő belgrádi, bukaresti, pétervári körökhöz. (A liberális államhoz való hűség és a katolikus iskola választása közötti ellentmondás érzékelését mutatja, hogy az állami és községi szektorba római katolikusok másfélszer nagyobb valószínűséggel jártak, mint a reformátusok és evangélikusok - annak ellenére, hogy rendkívül jól el voltak látva saját felekezeti iskolákkal. Ennek más logikai magyarázata nem nagyon lehet, mint az, hogy társadalmilag érzékelhetően az evangélikus és református iskolák szellemisége kevésbé divergált az uralkodó liberális szellemtől, mint a katolikus intézményeké. A tényt, hogy a görögkeletiek is másfélszer akkora valószínűséggel járnak közületi szektorba, mint a protestánsok (MSÉ 1913:278), sem nagyon magyarázhatjuk mással, minthogy e román és szerb görögkeletiek nem kívánják a görögkeleti papok ill. román és szerb nacionalista mozgalmak által befolyásolt iskolákba járatni gyerekeiket. A zsidók pedig 1919 előtt egyáltalán nem szerveznek felekezeti iskolákat, nyilván azért - ahogy erre Karády is több helyütt rámutat - mert épp a középiskola az asszimiláció/integráció legfontosabb helyszíne. A zsidók közületi szektor iránti preferenciája még a katolikusokét-görögkeletiekét is másfélszeresen meghaladja. (MSÉ 1913:278)
	A tulajdonosi értelemben vett alternativitás első fázisa: az állami iskolaszervezés	43
	42	Az állami és fővárosi iskolázás különösen a 90-es évek nagy fejlesztései után hatalmas összefüggő rendszerré vált - nemcsak hogy része lett a „fősodornak”, de sok tekintetben normaadóvá is vált. Továbbra is alternatívát nyújtott ugyan a történetileg kialakult felekezeti iskolákkal szemben, de ilyen alapon már azt is mondhatjuk, hogy az újonnan alapított felekezeti intézmények - ilyen is volt pár - jelentettek alternatívát a századforduló után már egy-két évtizedes múltra visszatekintő állami rendszerhez képest. A magyar oktatási rendszer tulajdonosi értelemben több alapvető szektorra oszlik, s az e szektorokhoz tartozó iskolák egymással egyenjogú konkurenciát jelentenek. Efő szektorok a különféle történelmi egyházak iskolarendszerei, az állami és a községi-városi iskolarendszerek léte jelenti a szélesebb értelemben vett alternativitást. A szűkebb értelemben vett alternativitást tehát a nem állami, nem önkormányzati, nem felekezeti tulajdonú iskolák jelentették a továbbiakban. (A gimnáziumi érettségizők 3%-a érettségizett ebben a szűkebb értelemben vett alternatív formában, s ezeknek mintegy 60%-a magániskolában - többiek társulatiban, egyesületiben.) (MSÉ 1913:278)
	A tulajdonosi értelemben vett „alternativitás” értelme fokozatosan változott. Eredetileg a községi-állami-fővárosi iskola jelentette a legfontosabb alternatívát az oktatási rendszer elsöprő többségét alkotó felekezeti iskolázással szemben. A liberális kormányzat első éveiben a felekezeti népiskolák jellegének megváltoztatása, azaz községesítése, a későbbiekben újabb és újabb állami és fővárosi tulajdonú iskolák alapítása, s bőkezű támogatása biztosította, hogy a nagytekintélyű és nagy múltú felekezeti iskolákkal szemben egyre több felekezetileg el nem kötelezett iskola szolgálta a szekularizáció útjára lépett fővárosi, dunántúli, alföldi polgárság igényét, a Felvidéken, Erdélyben, Délvidéken pedig a szlovák, román, szerb többségű, gyengén felszerelt felekezeti népiskolával szemben a magyarul tanító állami iskola nyújtott alternatívát. (Azóta is jogos vitakérdés az oktatástörténet-írásban, hogy ezekben az állami iskolákban a nemzetiségi, nyelvi identitást visszaszorító magyarosító intézményt lássuk-e elsősorban, vagy ellenkezőleg: a tradicionalizmus, ortodoxia, ultramontán katolicizmus által uralt identitás modernre „cserélésének” lehetőségét.. .Nem könnyíti meg az eligazodást, hogy a magyar nyelvi sovinizmus hívének egyáltalán nem tekinthető, de a modern szekuláris alternatíva iránt elkötelezett - azaz román, szerb kisebbségieknek ilyet felajánlani kívánó - oktatáspolitikusok is csak magyar nacionalista érvrendszerrel szerezhették meg a magyar parlamenttől a szükséges forrásokat.)	Itt érdemes kitérnünk arra, hogy hogyan csoportosíthatjuk az egyes iskolafenntartókat.
	Világosan látnunk kell: állami iskolázás nélkül nincsen alternatívája a felekezeti- leg uralt iskolarendszernek. Magyarország nem Anglia, ahol a legkülönbözőbb társadalmi csoportok - az 1840-es években már nemcsak a kisebbségi felekezetek, de az ateisták is! - értékeik terjesztésére egymással konkuráló iskolákat hoznak létre, s a vita legfeljebb azon lehet, milyen logikákkal támogatja az állam a magániskolákat, de nem is Franciaország, ahol az egymást követő szekularizációs-laicizáló törekvések nyomán az állami iskola vált szinte kizárólagossá, s nem is Poroszország, ahol a lutheránus elemi iskola lényegében állami iskolaként funkcionált. A magyar állami iskolaszervezés legfontosabb sajátossága, hogy egy lényegileg többfelekezetű államban jött létre, a helyi kisebbségi felekezetek fiai számára felkínált iskolázási alternatíva nem egyszerűen kisebbségi jogvédelem - hanem racionális politikai számítás eredménye: óriási másfelekezetű tömegek megnyerésének eszköze is. (A kisebbségi - egyenként 15% alatti - felekezetek együttesen a lakosság 52%-át tették ki 1880-ban!) (MSÉ 1904:17)	A magánoktatás és az egyházi oktatás fogalmi azonosságáról és különbségéről