E FILE EGY  KERESŐOPTIMALIZÁLÓ ELJÁRÁS EREDMÉNYE! Az idézet forrása: Nagy Péter Tibor : Oktatás -történet -szociológia / https://mek.oszk.hu/10900/10982/10982.pdf ill. a https://archive.org/download/nagypetertibor_gmail/oktatas_tortenet_szociologia.pdf  A szöveg 461. és kilenc következő bekezdése szerepel a szövegben	Azt is látni kell azonban, hogy a magyar állam által a felekezetekkel szemben kínált alternatíva nemcsak a „másfelekezetűeknek” kedvezett - a tradicionális szerzetesrendi gimnáziumok helyi alternatívájaként megszervezett állami gimnáziumoknak nemcsak protestáns és izraelita felekezetű diákjaik voltak, hanem katolikusok is. Az állami középiskola tehát azoknak is alternatívát kínált, akiknek eszükben sem volt formálisan elhagyni felekezetüket, de kifejezetten nem felekezeties szocializációban kívánták gyerekeiket részesíteni. Vagy azért, mert szekularizáltabbak voltak, semhogy szerzetestanárokra bízzák fiaikat, vagy azért - legalábbis a katolikusok - mert deklarálni kívánták: elsősorban a liberális magyar állam fiai és nem követik Esztergom (s Róma) antiliberális vonalát. Az állami iskolát választó ortodox vallású szülők nyilván azt akarták üzenni: még eszmeileg sincs közük a Monarchia felbomlasztására törő belgrádi, bukaresti, pétervári körökhöz. (A liberális államhoz való hűség és a katolikus iskola választása közötti ellentmondás érzékelését mutatja, hogy az állami és községi szektorba római katolikusok másfélszer nagyobb valószínűséggel jártak, mint a reformátusok és evangélikusok - annak ellenére, hogy rendkívül jól el voltak látva saját felekezeti iskolákkal. Ennek más logikai magyarázata nem nagyon lehet, mint az, hogy társadalmilag érzékelhetően az evangélikus és református iskolák szellemisége kevésbé divergált az uralkodó liberális szellemtől, mint a katolikus intézményeké. A tényt, hogy a görögkeletiek is másfélszer akkora valószínűséggel járnak közületi szektorba, mint a protestánsok (MSÉ 1913:278), sem nagyon magyarázhatjuk mással, minthogy e román és szerb görögkeletiek nem kívánják a görögkeleti papok ill. román és szerb nacionalista mozgalmak által befolyásolt iskolákba járatni gyerekeiket. A zsidók pedig 1919 előtt egyáltalán nem szerveznek felekezeti iskolákat, nyilván azért - ahogy erre Karády is több helyütt rámutat - mert épp a középiskola az asszimiláció/integráció legfontosabb helyszíne. A zsidók közületi szektor iránti preferenciája még a katolikusokét-görögkeletiekét is másfélszeresen meghaladja. (MSÉ 1913:278)	Az európai (s az 1970-es évektől: a magyar) oktatáskutatásra széleskörűen kiható amerikai szóhasználatban mindenféle nem állami-nem városi iskola: magániskola, legyen annak fenntartója egyház, egyesület, alapítvány, vállalkozás, magánszemély. Ezzel szemben az európai kontinensen senki nem szokta összekeverni a két „műfajt”, azaz a felekezetek által fenntartott iskolákat egyfelől, s az alapítványi és magániskolákat másfelől.
	43	44
	Az állami és fővárosi iskolázás különösen a 90-es évek nagy fejlesztései után hatalmas összefüggő rendszerré vált - nemcsak hogy része lett a „fősodornak”, de sok tekintetben normaadóvá is vált. Továbbra is alternatívát nyújtott ugyan a történetileg kialakult felekezeti iskolákkal szemben, de ilyen alapon már azt is mondhatjuk, hogy az újonnan alapított felekezeti intézmények - ilyen is volt pár - jelentettek alternatívát a századforduló után már egy-két évtizedes múltra visszatekintő állami rendszerhez képest. A magyar oktatási rendszer tulajdonosi értelemben több alapvető szektorra oszlik, s az e szektorokhoz tartozó iskolák egymással egyenjogú konkurenciát jelentenek. Efő szektorok a különféle történelmi egyházak iskolarendszerei, az állami és a községi-városi iskolarendszerek léte jelenti a szélesebb értelemben vett alternativitást. A szűkebb értelemben vett alternativitást tehát a nem állami, nem önkormányzati, nem felekezeti tulajdonú iskolák jelentették a továbbiakban. (A gimnáziumi érettségizők 3%-a érettségizett ebben a szűkebb értelemben vett alternatív formában, s ezeknek mintegy 60%-a magániskolában - többiek társulatiban, egyesületiben.) (MSÉ 1913:278)	E szóhasználati különbségre (még akkor is, ha nem akarjuk felhasználni a ma- gánoktatás/felekezeti oktatás konkrét magyarországi történetét) kétféle magyarázat adódik. Az egyik alkotmányjogi természetű: az egyház és állam éles elválasztottságán alapuló amerikai oktatáspolitikában semmi sem indokolja, hogy a különféle nem állami fenntartók között különbséget tegyen a nyelv, illetve az oktatáspolitikus. Ebben az értelemben tehát a magánoktatás és az egyházi oktatás kettéválása kontinensünkön „történeti maradvány” - egy olyan kor (a 18. század előtti világ) maradványa, melyre az amerikai oktatáspolitikának - természetesen - nem kell reflektálnia.
	Itt érdemes kitérnünk arra, hogy hogyan csoportosíthatjuk az egyes iskolafenntartókat.	Lehetséges azonban az egyházi és magánoktatás szervezetszociológiai, tipológiai kettéválasztása is - szintén történeti alapon. Az egyházi iskola egyik legfontosabb jellemzője, hogy fenntartója (a katolikus, református, evangélikus stb. egyház) természetesen az iskola nélkül is létezik, az iskolafenntartás csak az egyik egyházi funkció alfunkciójának tekinthető. (Az egyházak szervezetszociológiájáról szóló leírások általában a tanítást tekintik az egyház egyik funkciójának, melynek legtipikusabb formája a hitoktatás, s csak az egyházak elhanyagolható kisebbségére jellemző, az egyháztagok történetileg csökkenő százalékát érintő formája a felekezeti iskolafenntartás - tehát ez az egyik alfunkció.)
	A magánoktatás és az egyházi oktatás fogalmi azonosságáról és különbségéről	Ennek következtében, bár az egyházi iskolák igazgatói és tanárai fontos érdekcsoportot jelentenek az egyházak szervezetén belül, az egyházi iskolák felállítását, működtetését, forrásait, belső szabályait és deklarált értékeit alapvetően az oktatás alrendszerén kívüli egyház-kormányzati szint határozza meg. (Ez az egyes egyházaknál és egyes időszakokban igen különböző lehetett.)