E FILE EGY  KERESŐOPTIMALIZÁLÓ ELJÁRÁS EREDMÉNYE! Az idézet forrása: Nagy Péter Tibor : Oktatás -történet -szociológia / https://mek.oszk.hu/10900/10982/10982.pdf ill. a https://archive.org/download/nagypetertibor_gmail/oktatas_tortenet_szociologia.pdf  A szöveg 486. és kilenc következő bekezdése szerepel a szövegben	A két háború között vagy öt és félezren tevékenykednek a magánnevelésben/ magántanításban, ami a negyvenezres magyar pedagógustömeg közel 14%-a. Miközben az iskolákban még nagy többségben vannak a férfi-alkalmazottak - a magánoktatás döntő többségét a nők uralják. Kb. ezer-ezer személy volt magánnyelvtanár, illetve zenetanár - háromnegyedük nő. A 3747 nevelő és korrepetitor 90%-a nő. A nevelők és korrepetitorok közül 1207-n tevékenykednek a megyékben, mindössze 394-en a törvényhatósági jogú városokban, viszont 2146-an Budapesten. Úgy tűnik tehát a magánoktatás részben a speciális budapesti közélet és társadalom része, részben viszont az igazán vidéki (falun, vagy birtokain élő) úrigyerek életformájának része. A férfi-nevelők közel harmada főiskolát végzett, s nem kevesebb, mint 86%-nak volt legalább érettségije, vagy azzal népszámlálási szempontból egyenértékű tanítói képesítése. A nevelőnők közül viszont csak 1,2% végzett felsőfokot, s további 19% középiskolát. E nevelőnői funkciók - ahogy a valóban alacsony, kétharmaduk esetében még a hat középiskolai osztályt sem elérő iskolai végzettségből gyanítható - erősen összemosódnak a gyermekmegőrzéssel. (Minthogy 1930-ban a népiskolai tanítónők között egy sem akadt, akinek legalább nyolc, az óvónők között, akinek legalább hat, és a szakiskolai tanítónők között, akinek legalább négy középiskolai osztály végzettsége ne lett volna - a nevelőnők valamennyi pedagóguscsoportnál iskolázatlanabbak voltak - átlagosan.)	47
	A magántanítói, házitanítói lét sokkal inkább összefügg a magánélet alakulásával, mint az alkalmazott tanítók-tanárok élete: a házas családi állapot a nevelők alig 18%-át, a nevelőnők kevesebb, mint 4%-át jellemzi, ez az arány három és félszer illetve hatszor alacsonyabb, mint a közoktatásügyben foglalkoztatottak átlagának adatai. A nevelősködés gyakori megélhetési forrása az állást még nem kapott fiatalnak, de a férj halála után megélhetést kereső középosztálybeli özvegynek is. Az alkalmazó „háztartásának részévé váló” nevelő vagy nevelőnő pályája a házastárssal nem rendelkezők számára vonzó leginkább - s persze fordítva: az állását, lakását féltő nevelő nehezebben lép a házasság útjára. A nevelők intellektuális funkciója nyilván 1930 körül is a nyelvoktatás: erre utal, hogy minden más foglalkozásnál kisebb hányaduk, azaz felük született a történelmi Magyarország és Horvátország területén, a többi külföldön. E rétegben a legmagasabb az idegen anyanyelvűek aránya; csupán 1651 magyar anyanyelvű, szemben az 1937 némettel, 6 szlovákkal és 153 egyébbel. (MSK:114., 165) Ugyanakkor az „egyéb” viszonylag alacsony száma a francia és angol orientációs magánnevelés gyengülését jelzi.	A „magántanulóság” ugyanakkor egyértelműen intézményesült oktatási formának és nem spontán szocializációnak tekinthető, mert
	A magántanulás mint alternatíva	a)      a magántanulóvá váláshoz éppúgy kezdeményező lépést kell tenni a törvény által kijelölt törvényes szülőnek, gondviselőnek, mint a rendes tanulóvá váláshoz
	A 18. század vége óta az arisztokraták gyerekeinek is valamely nyilvános elemi iskolában kellett bizonyítványt szereznie. Ez az elemista magántanulói státuszhoz vezetett. De a középiskolai magántanulás is népszerű volt: úgy tűnik, mindig voltak olyan társadalmi csoportok, melyek nem, vagy nem csak öncélú tudásra, hanem az iskola - s közvetve a mögötte álló állam - által igazolt tudásra, magyarán bizonyítványra vágytak, viszont valami miatt nem tudták/nem akarták vállalni az iskola rendes tanulójának státuszát, a magántanulói intézmény az iskolatípusok többségénél jellemzőjévé vált a tanulók kisebbségének.	b)     az oktatáspolitika törvényi rendeleti feltételeket alkot a magántanulói intézménnyel kapcsolatban, a tanügyigazgatás munkatársai folyamatos lépésekkel kommunikálják az alattuk lévőkkel, hogy mi az éppen érvényes politikai álláspont a magántanulókkal kapcsolatos bánásmódban
	A magántanulóság nyilvánvalóan alternatív forma, hiszen az iskola - saját ideológiája szerint szervesen összetartozó tevékenységei közül csak kettőt vesz igénybe, azaz a belépési alkalmasság és a kimeneti alkalmasság vizsgaszerű megítélését, s nem igényli a tanító funkciót, nem igényli a gondolkodásformálást, nem igényli a tudatos nevelőhatásokat, nem igényli a kortárs közösségi szocializációt, nem igényli a folyamatos versengést, nem igényli a lefektetett tantárgyi követelményeken kívüli tanulnivalók elsajátítását, nem igényli a tanárok, illetve a felsőbbéves diákok példáját, nem igényli a középiskolai barátságok egész életen át elkísérő, kapcsolati háló képző erejét. (MP 1907:34)	c)      minden iskola elvi szabályokat alkot, valamiképpen általánosított ügymenetet dolgoz ki a magántanulókkal kapcsolatban - s intézményes egyedi döntéseket hoz a magántanulóvá válás engedélyezéséről