E FILE EGY  KERESŐOPTIMALIZÁLÓ ELJÁRÁS EREDMÉNYE! Az idézet forrása: Nagy Péter Tibor : Oktatás -történet -szociológia / https://mek.oszk.hu/10900/10982/10982.pdf ill. a https://archive.org/download/nagypetertibor_gmail/oktatas_tortenet_szociologia.pdf  A szöveg 511. és kilenc következő bekezdése szerepel a szövegben	A tánc és illemtanóra persze nem jelentett alternatívát a középiskola számára - ha csak annyiban nem, hogy a középiskola nevelő hatásával szemben a koedukált viselkedéskultúra mintáját nyújtotta. Ez azonban csak elméletileg jelentett konkurens versengő értékrendet, konkrétan - a minden modernitást aggodalmasan figyelő hitoktatók és a „nagyon is modern” (vigyázó szemeiket Rómára, 1933 után pedig Berlinre vető) -, de a koedukációt és a szexualitást közben elutasító testnevelő tanárok programjainak jelentett alternatívát.	A magániskolák és a tanügyigazgatás
	Ezzel szemben a gyorsírás a középiskola hangsúlyozottan kalligrafikus, „ünnepi” írásmódjával szemben már egy konkurens értékvilágot fogalmazott meg. A gyorsírás középiskolai bevezetése- be nem vezetése körüli ádáz viták mögött mégsem ez a konkrét - szimbolikus konkurencia, hanem a gyakorlatias dolgok iránti általános tanári ellenszenv állott. (MP 1894:370)	A magánszféra (az elit gyermekei mellett megjelenő magánnevelők intézménye mellett) eredetileg leginkább az óvodaállításokkal tűnt ki, ez volt a legkevésbé „lefedett” terület a 19. század közepén. Később pedig - az ötvenes években - az Ent- wurf modernizációs kihívását elfogadó, de 48 szellemét őrző csoportok számára tűnt fontosnak a magániskola-alapítás - mely azonban ezidőben sem vált igazán fontos szektorrá.
	Alternálási szempontból sokkal izgalmasabb a nyelvtanítás kérdése. A nyelvtanfolyamok, nyelviskolák igazi konkurenciát jelentettek a középiskolának, több tekintetben is. A nyelvtanárkodók bő fele nem magyar anyanyelvű. A nyelvtanárkodó férfiak harmada, a nőknek csak 6,6% a rendelkezett felsőfokú végzettséggel - s nem is mindannyian tanári diplomával, hanem pl. kereskedelmi akadémiaival. Kétirányú oka is volt tehát, hogy a magánnyelvtanítás nagyon különbözzön a középiskolaitól: a magántanárok, részben anyanyelvűek révén akár még jobban is tudhattak franciául, olaszul, angolul mint egyetemet végzett, de anyanyelvű közegben esetleg sosem járt „profi” társaik, másfelől viszont a magánnyelvtanárok irodalomtörténeti, nyelvészeti képzettsége eltörpült azok mellett, akik Pesten Petz Gedeont, Yolland Arturt, Bleyer Jakabot, Eckhardt Sándort, Shwartz Elemért, Zolnai Bélát, Koszó Jánost, Debrecenben Huss Richárdot, Hankiss Jánost, Pécsett Birkás Gézát és Thiene- mann Tivadart, Kastner Jenőt, Szegeden Schmiedt Henriket, Karl Lajost - hogy csak egyetlen esztendő, az 1927-es professzori karának névsorát idézzük a hazai modern filológia történetében jártasak emlékezetébe - hallgathatták. (MTCNT 1927:230) A piaci kereslet mellett a kétféle oktatói csoport eltérő képzettsége, eltérő etnikai háttere is magyarázhatja, hogy a magánpiac kifejezetten beszédcentrikus volt, a középiskolázásban viszont előbb a nyelvtanítás elme-fegyelmező hatása, később pedig az adott kultúrkörrel kapcsolatos műveltség volt a legfontosabb motívum.	A magyar liberális joggyakorlat (1867 után) azt a feltételt szabta magániskolák felállításához, hogy az iskola vezetője az illető iskolafajra szóló oklevéllel rendelkezzék. Ha az iskolafenntartó személyében nem volt ilyen, ilyen személyt alkalmaznia kellett. A társulati iskolákat alapvetően üzleti vállalkozásokként kezelték, míg az egyesületet olyan intézményként, amely kifejezetten iskolafenntartási célból jött létre. Társulati iskola volt például a bányatársulat iskolája, egyesületi iskola a Julián egyesület. A példából azonnal világos, hogy a bányatársulati iskola sem valódi üzleti vállalkozás, hanem az adott települést uraló gazdasági hatalom egyik munkásjóléti, munkaerő-megtartó intézménye, ezt a tanügyigazgatás mégis üzleti vállalkozásként kezelte, ellentétben a politikai célokat szolgáló Julián iskolával (A Julián iskola célja a nyelvhatár védelme - a szórvány magyarok elrománoso- dásának, elszlovákosodásának, elszerbesedésésnek akadályozása - volt a Trianon előtti Magyarországon).
	A középiskola - parlamenti és szakmapolitikai küzdelmek során kialakított - profiljából következett az is, hogy mely nyelvek tanítása volt kötelező, illetve rendkívüli tárgy. A nyelviskolákban ezzel szemben a piaci keresletnek megfelelően alakulhatott a nyelvválasztás. Minthogy a nemzetközi kapcsolatokban, s nemzetközi kereskedelemben olyan relációk kerültek előtérbe, melyek iskolai lefedettsége minimális volt: a magánnyelvtanításra nagy kereslet mutatkozhatott. Közismert, hogy sokkal több iskolában tanítottak franciául, mint olaszul, vagy angolul, miközben pedig a külkereskedelmi forgalom egy-egy tizede kötődött Olaszországhoz és az angolszász országokhoz, viszont alig huszada (s még ez is csökkenő trendet mutatott) Franciaországhoz - még ha ezen az aránytalanságon a francia-orientációjú országok bevonása javít is kissé. (MSÉ 1935:157) Az olasz és angol nyelvtudást zömében magánúton szerezhették meg az emberek - erre következtethetünk abból, hogy a felsőkereskedelmik és reáliskolák intenzív franciatanító és elhanyagolható angol és olasztanító tevékenysége ellenére 1920-ban (s még inkább 1930-ban) az angolul s olaszul tudók együttes száma megközelítette a franciául tudókét (MSÉ 1935:11) Ez még akkor is fontos adat, ha az olaszul tudók egy része nyilván nem iskolában, hanem első világháborús fogolytáborokban szerezhette nyelvtudását - hiszen ha a szintén fogolytábori eredetű orosztudás 1920 és 1930 között a felejtés és természetes mortalitás következtében kétharmadára csökkent, az olaszul tudók hasonló tudásának is így kellett volna alakulnia. Ehelyett viszont 10%-kal nőtt, amit szinte kizárólag a magántanulásnak tudhatunk be. (Az angolul tudók száma 25%- kal nőtt.)	A magániskola létesítésének materiális feltételeit a tanügyigazgatás bírálta el. Ha nem külföldiek részére fenntartott iskoláról volt szó - a Német Birodalom létesített ilyet nagyszámú magyarországi német állampolgár számára -, a tanügyigazgatás megkövetelte, hogy a tanárok magyar állampolgárok legyenek, és államérvényes oklevéllel bírjanak. A magániskola létesítéséhez a VKM előzetes engedélyére volt szükség.
	51	Ha a tanügyigazgatás kifogástalannak ítélte az iskola működését, az nyilvánossági jogot kaphatott, azaz közérvényes bizonyítványt állíthatott ki. A nem nyilvános jogú iskolák - korabeli nevükön előkészítő tanfolyamok - magántanulóként képezték növendékeiket, akik azután valamely nyilvánossággal bíró intézetben évenkénti vizsgákat illetve érettségit tettek. (Íme a magántanuló szó egy második jelentése, illetve a magántanárral történő egyéni tanulás és a csoportos magántanulás közötti átmenet problémája, melyet fentebb jeleztünk!)