E FILE EGY  KERESŐOPTIMALIZÁLÓ ELJÁRÁS EREDMÉNYE! Az idézet forrása: Nagy Péter Tibor : Oktatás -történet -szociológia / https://mek.oszk.hu/10900/10982/10982.pdf ill. a https://archive.org/download/nagypetertibor_gmail/oktatas_tortenet_szociologia.pdf  A szöveg 516. és kilenc következő bekezdése szerepel a szövegben	A magániskolák és a tanügyigazgatás	52
	A magánszféra (az elit gyermekei mellett megjelenő magánnevelők intézménye mellett) eredetileg leginkább az óvodaállításokkal tűnt ki, ez volt a legkevésbé „lefedett” terület a 19. század közepén. Később pedig - az ötvenes években - az Ent- wurf modernizációs kihívását elfogadó, de 48 szellemét őrző csoportok számára tűnt fontosnak a magániskola-alapítás - mely azonban ezidőben sem vált igazán fontos szektorrá.	Az előkészítő tanfolyamokra sem mondhatjuk, hogy pusztán az „output control” jellemző rájuk, mert ezekben az intézetekben is a miniszter engedélyével folyt az oktatás, és a tanügyigazgatás ellenőrizte azt, rendszeres látogatásokkal.
	A magyar liberális joggyakorlat (1867 után) azt a feltételt szabta magániskolák felállításához, hogy az iskola vezetője az illető iskolafajra szóló oklevéllel rendelkezzék. Ha az iskolafenntartó személyében nem volt ilyen, ilyen személyt alkalmaznia kellett. A társulati iskolákat alapvetően üzleti vállalkozásokként kezelték, míg az egyesületet olyan intézményként, amely kifejezetten iskolafenntartási célból jött létre. Társulati iskola volt például a bányatársulat iskolája, egyesületi iskola a Julián egyesület. A példából azonnal világos, hogy a bányatársulati iskola sem valódi üzleti vállalkozás, hanem az adott települést uraló gazdasági hatalom egyik munkásjóléti, munkaerő-megtartó intézménye, ezt a tanügyigazgatás mégis üzleti vállalkozásként kezelte, ellentétben a politikai célokat szolgáló Julián iskolával (A Julián iskola célja a nyelvhatár védelme - a szórvány magyarok elrománoso- dásának, elszlovákosodásának, elszerbesedésésnek akadályozása - volt a Trianon előtti Magyarországon).	Működtek továbbá zugiskolák, melyek nem rendelkeztek miniszteri engedéllyel, s ezekben természetesen nem működött a tanügyigazgatás sem. (Természetesen nincs tanügyigazgatási kontrollja a magánórának sem.)
	A magániskola létesítésének materiális feltételeit a tanügyigazgatás bírálta el. Ha nem külföldiek részére fenntartott iskoláról volt szó - a Német Birodalom létesített ilyet nagyszámú magyarországi német állampolgár számára -, a tanügyigazgatás megkövetelte, hogy a tanárok magyar állampolgárok legyenek, és államérvényes oklevéllel bírjanak. A magániskola létesítéséhez a VKM előzetes engedélyére volt szükség.	A kiadásokat természetes módon a fenntartó fedezte, tandíjat szedett, de (az egyházakkal, községekkel ellentétben) iskolaadót nem vethetett ki. Dologi és fizetéskiegészítő államsegélyt magániskola is kérhetett.
	Ha a tanügyigazgatás kifogástalannak ítélte az iskola működését, az nyilvánossági jogot kaphatott, azaz közérvényes bizonyítványt állíthatott ki. A nem nyilvános jogú iskolák - korabeli nevükön előkészítő tanfolyamok - magántanulóként képezték növendékeiket, akik azután valamely nyilvánossággal bíró intézetben évenkénti vizsgákat illetve érettségit tettek. (Íme a magántanuló szó egy második jelentése, illetve a magántanárral történő egyéni tanulás és a csoportos magántanulás közötti átmenet problémája, melyet fentebb jeleztünk!)	A magániskolai pedagógusokat az iskolafenntartó alkalmazta és velük magánszolgálati jogviszonyt kötött. Ők tehát nem voltak köztisztviselők. (Ellentétben az egyházi iskolák tanítóival, akiknek minimálbérét - pusztán tanítói jogviszonyuknál fogva - már a 19 században törvény szabályozta, 1901-ben pedig köztisztviselővé nyilvánították őket.) A magániskolázás legfontosabb feltételét - még 1886-ban - megteremtették, kimondva, hogy a népoktatási törvény azon rendelkezése, hogy a néptanítókat életfogytig választják, a magániskolákra nem vonatkozik. (1886/41874 VKM)