E FILE EGY  KERESŐOPTIMALIZÁLÓ ELJÁRÁS EREDMÉNYE! Az idézet forrása: Nagy Péter Tibor : Oktatás -történet -szociológia / https://mek.oszk.hu/10900/10982/10982.pdf ill. a https://archive.org/download/nagypetertibor_gmail/oktatas_tortenet_szociologia.pdf  A szöveg 556. és kilenc következő bekezdése szerepel a szövegben	Sőt a reformpedagógia iskolabírálatához hozzáteszi saját - egyébként később a neoherbartisták által is akceptált - kritikai szempontjait: a klasszikus nyelvek túltengéséről, a nyelvtanítás gyenge hatékonyságáról, a modern társadalomtudományok illetve társadalomtudományi szemléletmód hiányáról, a természettudományok - különösen a kémia - alacsony arányáról. S természetesen megfogalmazza a középiskola osztályjellegével kapcsolatos bírálatát, mely osztályjelleg oldását - részben valós megfigyelések, részben félreértések miatt - a reformpedagógiai módszerek előretörésétől várta. (A tárgyilagos utókor szemével a magyar középiskola osztályjellege annak alapján tűnik súlyosnak, vagy kevésbé súlyosnak, hogy milyen kategóriákat használunk. Ha kizárólag a parasztság és a munkásság alacsony részvételét tekintjük az osztályjelleg jegyének - ahogy a népi és ortodox szociáldemokrata ideológiai alapon álló kortársak - akkor a középiskola kétségtelenül a társadalmi hierarchia megmerevedésének kedvez. Ha egy differenciált többlépcsős illetve többdimenziós társadalomképből indulunk ki, akkor a századforduló magyar középiskolájáról azt mondhatjuk, hogy óriási társadalmi mobilitás színhelye, olyan intézmény, mely a hagyományos birtokos/honorácior keresztény magyar uralkodó-osztályt kispolgári családokból származó, szlovák és német etnikai hátterű, izraelita felekezetű csoportokkal egészíti ki.)	A Magyar Paedagogiai Társaság elnökeként, pesti egyetemi pedagógiaprofesz- szorként ismert Fináczy esetében is megállapíthatjuk, nincs teljes elzárkózás a gyermektanulmányozástól.
	Hasonlóképpen a hagyományos középiskola elleni támadást fogalmaz meg - a reformpedagógia szövetségeseként - a modern polgári irodalom is. A bravúrt, amire az 1879-es tanterv képes volt, hogy a még élő Arany Jánost, s nemzedéktársait: Petőfit, Keményt kanonizálja, az 1899-es tanterv már nem volt képes megismételni, sőt meghaladni: azaz nem tudta az akkor első kötetét éppen megjelentetett, 22 éves Ady Endrét a kánonba emelni. (Az iróniát félretéve: a Nyugat nemzedéke a maga szempontjából nyilván indokoltan sérelmezte, hogy nem tanítanak róla az iskolában - de hogy erre az 1918 előtti Magyarországon nem került sor, önmagában is magyarázza, hogy pl. Babits első önálló kötete és az 1918-as rendszerváltás között mindössze 10 év telt el - Kosztolányi esetében 11, Tóth Árpád esetében 5 stb.)	Önálló kutatások nélkül, pusztán utalnánk néhány reformpedagógiai hátterű magyar alternatív iskola - és a magyar állami oktatáspolitika közötti kapcsolatokra. (Megint csak a pedagógiai tartalom bemutatása nélkül.)
	A sokféle szövetségessel támogatott reformpedagógia így egy történelmi pillanatra (1918/19-re) uralkodó helyzetbe került. A reformpedagógiai áramlat(ok) hívei ekkor már nem „helyet kértek a nap alatt” - hanem a rendszer egészét kívánták ellenőrzésük alá vonni. Elképzelését, hogy a tanár, a tanterv, a tananyag „a kisdedóvótól az egyetemig” alkalmazkodjon a gyermekek és ifjak testi-lelki fejlődésének fokozataihoz Nagy László ekkoriban fogalmazta meg. (S mikor 1922-ben „kényszernyugdíjazták” - egyébként 65 éves volt - a fővárostól kap megbízást a Pedagógiai Szeminárium lélektani laboratóriumának megszervezésére - ezt vezette 9 évvel később bekövetkezett haláláig.) A magyar reformpedagógia legfontosabb elméleti teoretikusát nehezen nevezhetnénk „ellenzéki karriert” befutónak.	E körbe tartozik a Domokos Lászlóné vezetésével 1914-1949 között működő „Új iskola”. Az eredetileg eleminek indult iskola fokozatosan polgárivá s 1929- től leánylíceummá végül leánygimnáziummá nőtte ki magát. Szakmaiságát a Nagy Lászlóhoz fűződő tanítvány-viszony determinálta. Politikai hátterét jellemzi, hogy Domokosné a gyermektanulmányi mozgalom lelkes híve volt, férje ekkor - a tízes években - kapcsolatban állt Jásziékkal. (Ez az úr a háború után azonban az egyik legaktívabb jobboldali szervezetnek, a Baross-szövetségnek lett vezető tisztviselője, s szellemi pályáját a két háború között irredenta röplapok és spiritizmus jellemzik). Domokosné - polgári iskolai képesítésével - maga nem igazgathatta a leánygimnáziumot, így annak élére Halász László került. Egyértelműen ellenzéki intézménynek - külön kutatások nélkül - ekkor sem tekinthetjük, minthogy Halász közben a budapesti tankerületi főigazgatóságon szolgált, ahol 1944-ben (!) főigazgató-helyettes is lett. Ugyanakkor a korabeli pedagógia egyik egyetemi csoportjával is kapcsolatot tartott: az iskolában Imre Sándor műegyetemi pedagógiaprofesszor javaslatára Baranyai Erzsébet - angolszász orientációjú neveléslélektan-szakember
	57	-     vezetésével Neveléslélektani Kutató Állomás jött létre.
	A hagyományos oldal teljes merevségéről szóló közhelyek sem tűnnek megalapozottnak az újabb kutatások fényében. „A kritikus hangvétel nem jelentett egyértelmű elutasítást Waldapfel János részéről. Javasolta a (II. tanügyi - NPT) kongresszusnak: küldjön ki bizottságot azért, hogy nálunk is meginduljanak az iskolába lépő gyermekek képzetkörére és érzülettartalmaira irányuló lélektani vizsgálatok.” - írja Németh András, hozzátéve, hogy „E bizottságban azonban nem kaptak helyet a gyermektanulmányi mozgalom elkötelezett képviselői, így ez az irányzat továbbra is főként a tanítóképzés keretei között fejlődött.” A reformpedagógia elterjedtségét jelzi, hogy nemcsak budapesti, de vidéki fiókkörök is létrejöttek. 1914-ben már 4000 tagot tartott nyilván a társaság.	A Domokosné-féle leánylíceum társadalmi összetétele radikálisan különbözött a leányiskolákétól. Néhány konkrétan megvizsgált 30-as évekbeli első évfolyam kifejezetten elit összetételt jelez, 9% banktisztviselő, 7% ügyvéd, ugyanannyi magas rangú katonatiszt, hasonló számú vállalatigazgató, 2-2% orvos, egyetemi tanár, földbirtokos biztosítottak tandíjfedezetet a 3% árva, s mintegy 1% vidéki, szegény családból származó lány tandíjmentes oktatására, s emellett az egész iskola meglehetősen költséges működtetésére.