E FILE EGY  KERESŐOPTIMALIZÁLÓ ELJÁRÁS EREDMÉNYE! Az idézet forrása: Nagy Péter Tibor : Oktatás -történet -szociológia / https://mek.oszk.hu/10900/10982/10982.pdf ill. a https://archive.org/download/nagypetertibor_gmail/oktatas_tortenet_szociologia.pdf  A szöveg 606. és kilenc következő bekezdése szerepel a szövegben	A munkavégzésre történő szocializációt is jellemzi az eszközhasználat. Akár mezőgazdasági, akár ipari munkára kívánja a közösség szocializálni a gyereket, akár szorosabb/vagy tágabb családja körében végzi, akár pedig „idegen” mesterhez adja - eszközök mindenütt vannak. Ezek az eszközök néha azonosak a leendő felnőtt-munka eszközeivel - ez esetben a család, a munkáltató vagy a közösség elsősorban a használt, kisebb értékű eszközöket bocsátja rendelkezésre erre a célra (részben hogy a gyakorlatlanságból eredő nagyobb amortizáció veszteségeit elkerülje, részben pedig hogy a bizonytalanul megtérülő befektetési értéket csökkentse)- máskor viszont kifejezetten a gyermekek számára készítettek eszközöket. Ezek az eszközök az „eredeti” tárgyakhoz képest egyszerűsítettek, vagy kisebb méretűek. Itt jelennek meg a leendő munkaeszközt, munkahelyet, illetve a munka eredményét szimbolizáló, bemutató, modelláló, makettező tárgyak is. Az általános irányú tanonciskolákban éppen annak a tárgynak van nagy jelentősége, amely a középrétegek számára szervezett iskolákban melléktárgynak minősül: azaz a rajznak, hiszen a modern műszaki standardok alapján működő iparoslét legfontosabb sajátossága (egyfelől a parasztok, másfelől a hagyományos egyedi darabokat készítő mesterek világával szemben) hogy bármely produktum létrehozását megelőzi annak megtervezése. (MP 1892: 149, 1914:242-243.)	A politikai szocializáció is sokkal gazdagabb tárgyi kultúrán nyugszik, mint az iskola - a zászlók, címerek, egyenruhák, rangjelzések felismerését nyilvánvalóan nem lehetett ezek fizikai bemutatása, kézbeadása nélkül tanítani - sem az írni-ol- vasni gyakran nem tudó középkori uraknak s szolgáiknak, sem a modern tömeghadseregek közlegényeinek. (MP 1911:4, 1912:540)
	A tanonciskolai rajz és a hozzá közpénzből - jogszabály erejével, kötelezőképpen rendelt eszközök és felszerelési tárgyak beszerzése - nem pedagógiai/szakmai kérdése a szakoktatásnak, hanem tulajdonképpen annak a szakoktatás-politikai/tár- sadalompolitikai folyamatnak a része, ahogyan a leendő segédek, szakmunkások szocializációjában - a duális modell (szakképzés a munkahelyen, általános képzés az iskolában) alapvető fenntartása mellett is - egyre nagyobb szerep jut az iskolának és a tanítónak. Mégpedig nem egyszerűen az általános képzés kiterjesztése, hanem éppen a műszaki rajz által vezérelt munkafolyamat beidegzése révén. (MP 1921:15-16, Áfra 1940, MP 1940:393-394)	Mindezen kiterjedt és természetes szocializációs módozatokkal szemben az iskolai szocializáció eredetileg a verbalitáson, s az írásbeliségen nyugszik.
	A századvégen - főleg a nagyvárosokban és főleg azokban a szakmákban, melyek nem elsősorban a kisiparhoz kötődnek - szakirányú tanonciskolák is szerveződnek. E szakirányú tanonciskolák már nagyszámban szereznek be olyan taneszközöket is, melyek erősen túlmutatnak a rajzoktatáson, s az egyes tárgyakkal kapcsolatos tárgyakat, eszközöket modellálják, makettálják.	A dolgok helyett a szavak (az írás és az olvasás), a mennyiségek és nagyságrendek helyett a számok kizárólagossága, később dominanciája biztosítja az iskola szimbolikus elkülönülését, formális másságát a többi szocializációs intézménnyel szemben, biztosítja az iskola belső hierarchiáját, erős határt von az iskolai tudás és a mindennapi tudás közé, erős „korporációvá” szervezi a tanítással foglalkozókat, különbséget jelenít meg az iskolába járó és nem járó gyerekek ismeretszerzési módja között, az iskolázás fokozatos kiterjedése idején pedig természetes és az iskola szempontjából kívánatos előnyt biztosít az eredendően is írni-olvasni tudó szülők gyermekeinek. (MP: 1915, 291, Bourdieu)
	A vallásos szocializációnak - legalábbis Európa katolikus és görögkeleti régióiban - kulcsfontosságú eszközei a bibliai történéseket ábrázoló festmények, domborművek, szobrok. Ez persze lehetne az iskolában is, de ha igaza van a történeti ikonográfusoknak abban, hogy a templomfestészet történetileg éppen azért virágzik, hogy az analfabéták oktatásának segédeszköze legyen, akkor az iskola esetében éppen nincs ok a túltengő díszítésre. A nyomtatással egyidejűleg persze rohamosan terjednek a képes bibliák és a kisméretű, zsebben hordható szentképek is. Az olvasástörténet - nemzetközileg rendkívül fejlett - neveléstörténeti ágazata azzal is foglalkozik, hogy e képes bibliák hogyan érintik az olvasástanulást. (Itt elég annyit jelezni, hogy ellentmondásosan: látszólag megkönnyítik a konkrét anyag elsajátítását, de visszavetik a „szöveg alapján alkotandó képzet” vallástanításon nyilvánvalóan túlmutató célját.) (MP 1893:301, 1894:273, 1896:305, 1901:193, 1910:177, 187, 1912:129, 1913:632, 1915:300, 1936:6, Kiss 1940, Adamikné 1999)	Az iskolai szocializáció is bőségesen használ eszközöket - csak éppen ezeket az eszközöket nem elsősorban a saját néven nevezett tananyagához, hanem a tanulás és a működés folyamatához rendeli hozzá. Ennek ellenére még ezek a - látszólag csak fegyelmezési - eszközök is hordoznak tényleges tanulnivalókat:
	63	64