E FILE EGY  KERESŐOPTIMALIZÁLÓ ELJÁRÁS EREDMÉNYE! Az idézet forrása: Nagy Péter Tibor : Oktatás -történet -szociológia / https://mek.oszk.hu/10900/10982/10982.pdf ill. a https://archive.org/download/nagypetertibor_gmail/oktatas_tortenet_szociologia.pdf  A szöveg 641. és kilenc következő bekezdése szerepel a szövegben	68	A század utolsó harmadában a bevándorló német/osztrák szakmunkások és szakértelmiségiek valamint egy generációval korábban még a német nyelv sváb, szász vagy jiddis változatát beszélő elitek nemzeti integrációja végett is egyre fontosabbá vált, hogy az iskola azon kifejezéseket és szakkifejezéseket is magyarul közvetítse, melyeket otthon továbbra is inkább németül használtak.
	A taneszköz mint nyelvi jelenség	A szakkifejezések használata körül erről politikai vita zajlott: „Minden magyar műszó, mely az internationális nyelvtől eltér, egy kapcsot bont szét, mely fiatal tudományos irodalmunkat a külföldi tudomány kincseihez köti. Ezért internationális műszavakat használtam gyakran még ott is, ahol helyöket elfoglaló magyar elnevezések, már közhasználatba mentek át” - írta például maga Eötvös Loránd, akit (s családját) sem „hazából” sem „haladásból” nem nagyon oktathattak ki az idegen szavak irtásának - egyébként a következő évszázad Magyarországán is oly lelkes - prófétái. (Magyar Tanügy 1874:63)
	Természetesen minden taneszköznek van nyelve. Ennek az esetek egy részében csak technikai jelentősége van - pl. valamely műszaki berendezésre az van ráírva, hogy „Wien”-ben és nem Bécsben gyártották. Amennyiben azonban a taneszköz olyan szövegeket tartalmaz, amit a tanulóknak olvasgatniuk kell, akkor a külföldi taneszköz engedélyezése nyelvpolitikai kérdéssé válik. (Később, a hangosfilmek korában, a magyar szöveges film is nyelvpolitikai ügy, hiszen egy nyelvi standardot, illetve kívánatosnak minősített hanghordozást, hangszínt, beszédmódot, beszédtempót közvetít.)	A századfordulón német társadalmi egyesületek elkezdték szorgalmazni a magyarországi szászok és svábok asszimilációjának megállítását - ez pedig a nyelvi asszimilációt éppen ekkoriban mindennél fontosabbnak tartó magyar kormányzatot nyilván cselekvésre késztette, az iskola segítségével is szorgalmazva a németek asz- szimilációját. (Windisch 1964)
	Természetesen különböző értelemben politikai kérdés a német és a más nyelvű taneszközök használata. A német taneszközök - az ausztriai és németországi taneszköz-ipar rendkívüli fejlettsége következtében - nagy népszerűségnek örvendtek a magyar iskolák szaktanárai körében.	Egészen más természetű a román, szerb, szlovák, rutén nyelvű taneszközök felbukkanása. E taneszközök nem egy ipari kultúra természetes expanziójának „nem kívánatos” melléktermékét jelentették, mint a német taneszközök esetében azok német nyelvűsége, hanem kifejezetten a szomszédos államok kormány- vagy kormányközeli „civil” köreinek szándékos beavatkozását a hazai nemzetiségiek asszimilációs és integrációs folyamataiba, állampolgári nevelésébe. A Pétervár, Bukarest, Belgrád ösztönzésére és útmutatásai nyomán készült termékek iskolai terjedésének akadályozása kifejezetten 1906-7 után vált a magyar kormányzat céljává.
	A magyar oktatás magyar nyelvűvé változtatása azonban - a Bach és Schmerling korszak elmúltával - a legfontosabb politikai célok egyikévé vált, s minthogy az oktatásügy - különösen az 1870-es évektől - az oktatáspolitika nemzeti önállósága dacára végső soron „birodalomkompatibilisen” fejlődött, a VKM számára egyre inkább fontossá vált, hogy legalább a német nyelvtől való elhatárolódás szimbolikus gesztusát felajánlhassa a 1848-as érzelműeknek.	69