E FILE EGY  KERESŐOPTIMALIZÁLÓ ELJÁRÁS EREDMÉNYE! Az idézet forrása: Nagy Péter Tibor : Oktatás -történet -szociológia / https://mek.oszk.hu/10900/10982/10982.pdf ill. a https://archive.org/download/nagypetertibor_gmail/oktatas_tortenet_szociologia.pdf  A szöveg 696. és kilenc következő bekezdése szerepel a szövegben	Az 1868:38. törvénycikk előírta az elemi iskolában használandó minimális taneszközkészletet, amely a földgömbre, Magyarország falitérképére, a természetrajzi falitáblára, a természetrajzi és mértani modellgyűjteményre, valamint Magyarország „tanulói kis térképé”-re terjedt ki.	1906 után a tanszermúzeumi bizottság közlönyt is kiadott, hogy ezzel informálja az iskolákat. 1909-ben megjelent a kitiltott taneszközök jegyzéke. (MNE:II 217)
	Ezen oktatáskorszerűsítési lépés biztosítására a kormányzat nem a fenntartókra történő tanügy-igazgatási nyomás olcsóbb, de lassabb és bizonytalan eszközét választotta, hanem a költségvetési beavatkozást: 1870-ben a VKM 200 000 aranyforint értékben 4750 népiskolának alapfelszerelést biztosít. (Hogy az összeg nagyságrendjét érzékeljük: az összeg 25%-kal több mint az MTA egyéves költségvetése, és csak három és félszer volt kevesebb, mint a pesti egyetem teljes költségvetése ill. a budapesti teljes rendes elemi iskolai költségvetés, és huszonötször annyi volt, mint Budapest egyéves tanszerköltségvetése.)	A taneszközök funkciói és beszerzésük szempontjai a polgári korszak végére gyakorlatilag teljes átalakuláson mentek át. Míg a 19. században a „pozitivizmus korában” a taneszközök kiválasztásának beszerzésének elsődleges szempontja a tudományosság és szakmai megfelelés volt, addig e szempont helyét fokozatosan átvette a politikai megfelelés.
	Nemcsak a tanárok, de a tanítók is országos és helyi gyűléseiken taneszköz-kiállításokat szerveztek már a hatvanas évektől fogva, gyakorlatilag éves gyakorisággal.	A szertárfejlesztés a 19 században még egyértelműen a középiskolai intézmény tudományos és intellektuális építkezéséhez tartozott.
	Az 1873-iki bécsi világkiállítás alkalmával az egyes államok oktatásügyi kormányai a kiállított tanszereket és taneszközöket kölcsönösen elcserélték. A Budapestre került külföldi gyűjteményekből - Gönczy Pál javaslatára - vetették meg az Országos Tanszermúzeum Alapját. A Mayer Miksa, majd Gyertyánffy István által vezetett intézmény engedélyezte illetve törölte a gyártók illetve feltalálók által oda benyújtott taneszközöket, s előkészítette a tantárgyak és iskolatípusok szerint specifikált taneszközjegyzékek kiadását. A tanszerek fejlesztését a cégek illetve a szerzők végezték, munkájukat a VKM pályázatok kiírásával támogatta. A megtervezett, illetve prototípusszinten előállított tanszereket a tanáregyesületek által szervezett kiállításokon a szaktanárok - gyakran az egyetemi erők bevonásával - megvizsgálták, megtekintették, szakmailag díjazták: ezután kezdődött a tulajdonképpeni engedélyeztetés.	76
	Politikai konfliktusok természetesen már ekkor is voltak, elsősorban külföldi, illetve pánszláv irányultságú hazai taneszközök használatából. A büntetőtörvénykönyv le is szögezte, hogy aki az államkormány által eltiltott taneszközt tancélra használ vagy használtat két hónapig terjedő elzárással és pénzbüntetéssel büntetendő. Visszaesés esetén - ha két éven belül követték el a dolgot - a tanítói hivatal elvesztésére is ítélheti a bűnöst a bíróság. (1879. 40 tc. 38 par.)	Ezért a cél az volt, hogy minél teljesebb, minél bőségesebb gyűjteménye legyen az iskolának. Nem azért történt ez mintha - ahogy a két háború közötti tanügyigazgatás és néha, azóta is a pedagógiai és neveléstörténeti gondolkodás vádolta ezt a korszakot - „a tanítási érdeket” elhanyagolták volna, hanem éppen azon meggyőződés állt e gyűjtemények létrehozása mögött, hogy a középiskolai tudás kritikai tudás, hogy a diákoknak - legalábbis a legkiválóbb diákoknak ugyanazt az utat kell bejárniuk a tudás megszerzésében, mint a tudósoknak. A gyűjtemények sokszínűsége és összetettsége éppen azt a tudományos meggyőződést volt hivatva átadni a tanulóknak, hogy az emberi tudás mérhetetlenül gazdag és érték (önérték) annak további gazdagítása, s a tudományos igazságok bármely tárgyon megtanulhatók.