E FILE EGY  KERESŐOPTIMALIZÁLÓ ELJÁRÁS EREDMÉNYE! Az idézet forrása: Nagy Péter Tibor : Oktatás -történet -szociológia / https://mek.oszk.hu/10900/10982/10982.pdf ill. a https://archive.org/download/nagypetertibor_gmail/oktatas_tortenet_szociologia.pdf  A szöveg 786. és kilenc következő bekezdése szerepel a szövegben	nem tekintetett egyenlő értékűnek. Ebben persze nem közvetlen „munkaerőpiaci” hatás, hanem a társasági és társadalmi elvárások összessége fejeződik ki: a hatás abban az értelemben munkaerőpiaci, hogy - számos esettanulmánnyal igazolhatóan - a közszféra különféle állásairól döntő hivatalnokok „társasági és társadalmi” okoknál fogva érzékelhetően preferálták a gimnáziumi végzettségű, (ill. latinul tudó reáliskolát végzett) fiatalemberek alkalmazását a latinul nem tudókkal szemben...	A minősítési törvény az alsóbb tisztviselők számára a négyosztályos középiskolai végzettség létét írta elő: az ilyen végzettségű lehet irodasegédtiszt, irodatiszt, vasúti altiszt, posta és távírda segédtiszt, fogyasztási adóhivatalnok, postamester, telekkönyvvezető.
	Noha mostanáig iskolatípusokat, iskolai tárgyakat szabályozó törvényekről beszéltünk, nem árt tudni, hogy ha a törvényhozás, illetve a kormányzat aktivitása oldaláról akarjuk megragadni a munkaerőpiac és az oktatás kapcsolatának polgári irányú megváltozását - nem egy oktatási törvényt fogunk találni. Oktatási törvényeink ugyanis az oktatási intézményeket, bizonyítványokat alapvetően nem társadalmi - gazdasági hasznosíthatóságuk, hanem az oktatási rendszer többi részelemeihez való viszonyuk alapján szabályozzák. A középiskola mindenekelőtt az egyetemi felvételre jogosítványt nyújtó érettségihez vezető út. Az egyetemekről szóló jogszabályok - inkább egyébként rendeletek, mint törvények - pedig mindenekelőtt az oktatási rendszer csúcsán álló intézmények beléletét szabályozzák, s beléletük kulcsfontosságú momentumának a tudományos kutatás szabadságát tekintették, s nem a munkaerőpiac s a képzettség kapcsolatát. Ugyanakkor ennek az összefüggésrendszernek végső eredménye mégiscsak az, hogy a gimnázium mindenféle értelmiségi munkaerőpiac, így az orvosi és jogászi munkaerőpiac felé is vezet, a reáliskola pedig csak mérnöki, és a matematika-fizika-biológia-kémia tanári felé. S noha a mérnöki munkaerőpiac is rendkívül széles lehetőségeket kínált, a közalkalmazotti állások kevesebb munkája és nagyobb biztonsága alapján - legalábbis az első világháború utáni tömeges értelmiségi munkanélküliségig - a gimnáziumi érettségi nagyobb valószínűséggel vezetett - igaz az egyetemi évek közbeiktatásával - jó értelmiségi állásokhoz. (Az „egyetemi évek közbeiktatásával” kitétel értelmezéséhez nem árt tudnunk, hogy a diplomához vezető hosszú tanulmányi úton belül a középiskolai tanulás tulajdonképpen nagyobb tanulmányi invesztíciót jelent, mint az egyetemi tanulás. A középiskola - „normál menetben” - kétszer annyi ideig tart, mint az egyetemi képzés, az egyetemmel ellentétben rendszeres, folyamatos tanulmányi munkát követel, s fegyelmi viszonyai révén a fiatalemberektől nagyobb életmódbeli alkalmazkodást követel, mint az egyetem, s a tanulmányi teljesítmények nem teljesítése a középiskolában gyakrabban vezetett kihulláshoz, mint az egyetemen.) A gimnáziumvégzés és a reáliskola-végzés mint tanulmányi invesztíció a századfordulón jól láthatóan eltérő arányban vezet a jogi, orvosi, mérnöki pálya felé.	A négyosztályos középiskolai végzettség kategóriájának megteremtésével a törvény az uralkodó oktatásügyi érdekcsoportokkal szemben az iskolahasználók és a munkaerőpiac értékvilágához igazodott.
	83	Az oktatáspolitika meghatározó erői ebben az időszakban a klasszikus középiskolák környékén elhelyezkedő erők voltak.
	AZ ALSÓ-KÖZÉPISKOLAI VÉGZETTSÉG	Ilyenek voltak a középiskolai tanárok, akiknek társadalmi presztízsét egyfelől az adta, hogy a magyar uralkodó osztályok meghatározóan jogi műveltségűek-kép- zettségűek voltak, s a jogi tanulmányokhoz az út mindig is a kompletten befejezett középiskolán keresztül vezetett, ekképpen tehát az uralmi pozíciót gyakorlók „kiválasztásának” monopóliuma a középiskolai tanárság kezében volt, másfelől az, hogy a középiskolai latinos műveltség maga is a tömegektől való szimbolikus elkülönülés legfontosabb eszköze volt, harmadrészt pedig az, hogy a pozitivista tudományosságot ők képviselték a helyi társadalomban, s a hagyományos műveltséggel szemben ők jelenítették meg a 19. századi modernitást. Ezen tanárok számára nyilvánvalóan legfontosabb kérdés az érettségi volt, az igazán fontos kérdés a magasabb osztályokban folyó tanítás, ill. a tanítás „tudományos” jellege. Ebben az értékrendben a középiskola alsó évei nem bírtak „önálló értékkel”, hanem szinte kizárólag mint az egész, nyolcosztályos iskola kezdő évei jöttek számításba.
	Ha azonban a középiskolai végzettség közvetlen - egyetem közbeiktatása nélküli munkaerőpiaci szerepének érvényesülését vizsgáljuk, akkor e szempontból a legfontosabb törvénynek az 1883-ik évi minősítési törvényt tekinthetjük: Ez az, ami a munkaerőpiac és az iskolai képzettség viszonyát teljes mértékben újraszabályozta jelentős mértékben felülírva a korábbi középiskolai rendeleteket - s későbbi (!) törvényeket is.	84