E FILE EGY  KERESŐOPTIMALIZÁLÓ ELJÁRÁS EREDMÉNYE! Az idézet forrása: Nagy Péter Tibor : Oktatás -történet -szociológia / https://mek.oszk.hu/10900/10982/10982.pdf ill. a https://archive.org/download/nagypetertibor_gmail/oktatas_tortenet_szociologia.pdf  A szöveg 961. és kilenc következő bekezdése szerepel a szövegben	Ez a tulajdonság még a foglalkozásnál lényegesen stabilabbnak tűnő kategóriákra is igaz. Az iskolázás illetve az iskolázottság maga is konstituáló jelentőséggel bír abban, hogy valaki milyen nemzetiségű, illetve milyen nemzetiségűnek, anyanyelvűnek éli meg magát, vallja magát, azaz hogyan kerül be a népszámlálásba. Mi több, az anyanyelvre utaló olyan egyéni jelzések, mint pl. a vezetéknév jellege is függvénye az iskolázottságnak, amennyiben az iskolázottság olyan társadalmi helyzetbe kerülést valószínűsít, amely inkább ösztönöz - mondjuk 1900 körül - a névmagyarosításra. (Karády, 1999) Még az anyanyelvre utaló felekezeti státusz (pl. a görögkeletiségből a román vagy szerb háttérre statisztikailag nagy biztonsággal lehet következtetni) is inkább változik az iskolázott csoportokban, hiszen az iskolázott emberek inkább akarnak vegyes házasságot kötni, a vegyes házasságra való készülés pedig gyakrabban vezet vallásváltoztatáshoz. (Karády, 1993) Tovább bonyolítja a kérdést, hogy bármely etnikai aggregátum iskolázottsági adata teljesen különböző részaggregátumok iskolázottsági adatainak összességéből, átlagából áll elő. A „magyarok” iskolázottsági aggregátuma pl. magában foglalja a történelmi Magyarország nemzetiségi vidékein élő, irányító pozíciókat betöltő (s ezért szükségképpen iskolázottabb) magyarokat éppúgy, mint a többségében magyar anyanyelvű vidékek (iskolázottsági piramisban szükségképpen szétoszló) magyarjait. Ez még országrésznyi méretű adatokon is demonstrálható: a nyugati felvidéken, ahol a magyarok aránya mindössze 34%, a magyarok 4,5%-a érettségizett, ezzel szemben a Dunántúlon, ahol 72% a magyarok aránya, a magyarok mindössze 2,2%-a érettségizett. A két területet azért érdemes összehasonlítani, mert az átlagos középiskolázottság mindkét régióban 1,5 és 2% között van. (KSH levéltár, 1910 népszámlálás iratai, 42. tábla). De a magyar aggregátumhoz tartoznak az éppen az iskolázottság révén ide asszimilálódottak is, akiknek saját eredeti társadalmából való „kikerülése” nemcsak az adott etnikum iskolázottsági pozícióját „rontja”, de az összehasonlításul szolgáló magyarét is „javítja”. Az iskolázottság mértéke az egyes nemzetiségi aggregátumokban azért sem hasonlítható össze könnyen egymással, mert ahol a nemzetiségek zárt altársadalmakat alkotnak, ott egy (általában iskolázatlanabb anyanyelvi csoporthoz tartozó) egyén formális iskolázottsági pozíciója esetleg alacsonyabb, mint a szomszédos etnikumban egy másik egyéné: de relatív pozíciója mégiscsak erősebb. (Erdélyben a román gyerekek analfabétasága a 20%-os magyar értékkel szemben 44%-os értéket mutat. Ez látszólag nagy hátrány. Csakhogy: a román gyerekek apáinak 84%-a paraszt, míg a magyaroknak csak 66%-a, tehát az írni-olvasni tudás román közegben akár többet is számíthatott, mint a magyarban a komplett elemi iskolai végzettség...) (MSK:56.k.:712-780; MSK:61.k.:286, 310, 338, 582, 514, 536) Mindezt az időtengely dinamikája kétféle értelemben egészíti ki: az iskolázottságot - bármely aggregátum vonatkozásában - a 10-20-30 évvel ezelőtti állapotokhoz képest érzékeljük, illetve ha van elég adatunk, az egy időben élő nemzedékek vonatkozásában érzékeljük.	Hasonlóképpen a tény, hogy a „Sopron megyei nyolc középiskolai osztályt végzett katolikus férfiak” aránya (a megyebeli katolikus férfiakhoz képest) 1,0%, míg a zalaiaknál ugyanez 1,3%, közel sem azt jelenti, hogy Zala fejlettebb megye lenne, mint Sopron, hanem azt, hogy sem a „megye”, sem a „nyolc középiskolai osztály” nem azt a jelentést hordozza, mint amit első pillantásra gondolnánk. (Karady-Nagy,
	100	2003,2.  k. 136, 146, 196.pp) Ugyanis: míg Zala megyében nincsen törvényhatósági jogú város, tehát a megyei igazgatási és iskolai funkciókat zalaegerszegi érettségizettek látják el, addig Sopron megyében van törvényhatósági jogú város, maga Sopron, amelynek adatai nem számítanak bele egy másik törvényhatóság, mármint Sopron megye adataiba, viszont a megyei igazgatási és iskolázási funkciókat nyilvánvalóan Sopron-városi érettségizettek látják el. Ha tehát a tényleges fejlettség mérésénél összevonjuk a Sopron városi és Sopron megyei férfiak adatait, akkor azonnal kitűnik, hogy a nyolc középiskolát végzettek a katolikusok 1,5%-át teszik ki, tehát Sopron iskolázottabb, mint Zala. Ráadásul a „nyolc középiskolai osztályos végzettség” is értelmezendő, hiszen ebbe bele voltak értendők a tanítói képzettségű, tehát érettségivel valójában nem rendelkező férfiak, a felsőkereskedelmis végzettségű, tehát érettségivel rendelkező, de egyetemre lépési jogosítvánnyal nem rendelkező férfiak, a korlátozott egyetemre lépést lehetővé tevő reáliskolai érettségivel rendelkező férfiak és a korlátlan egyetemre lépést lehetővé tevő gimnáziumi érettségivel rendelkező férfiak. Míg a vidéki Sopron megye „nyolc középiskolai végzettségű katolikus férfiainak” 32%-a elemi iskolai tanító, addig Sopron város ilyen képzettségű csoportjának kevesebb, mint 2%-a az. Tehát a vidéki iskolázottaknak sokkal jelentősebb része nem rendelkezik érettségivel, mint a városi iskolázottaknak. Ha pedig még azt is a jellemzés körébe akarnánk vonni, hogy tükrözi-e egyáltalán a helyi népesség iskolázási fejlettségét a nyolc középiskolai osztályt végzettek aránya, még további megszorításokat kellene tennünk, hiszen a tanító mellett a papot is a központi államapparátus illetve egyházi apparátus helyezi oda, megyei össz-számuk tehát sokkal inkább a településméret, mint a fejlettség függvénye. Ez viszont azt jelenti, hogy a nyolc középiskolai osztályt végzett katolikusok csoportjából Sopron megyében 12,6%-ot kell - a lelkészek száma miatt - levonnunk, Sopron városban viszont csak 0.9%-ot.. .(KSH levt, 1910 népszámlálás iratai, foglalkozási táblák)
	E gondolatmenet alapján javasoljuk újragondolni, újraelemezni a történeti Magyarország vonatkozásában a nemzetiség és iskolázottság leírását, hiszen az, hogy egy meghatározott időpontban pl. a „románok mennyivel iskolázatlanabbak, mint a magyarok”, nemcsak az adott etnikai csoportokba születők különböző esélyei által meghatározott, hanem többféle értelemben is dinamikus: egyrészt azért, mert az egyén anyanyelvi csoporthoz tartozását befolyásolja az iskolázottsága; másrészt, mert saját etnikai altársadalmán belül alacsonyabb iskolázottságnak is ugyanaz a funkcionális értéke és haszna; harmadrészt, mert iskolázottsága az aggregátum saját történelmi idejében egy gyorsuló vagy lassuló javulás eredménye; negyedrészt, mert a vele még egy munkaerőpiacon lévő előző nemzedékbeliekhez képest más az értéke stb. stb.	101
	Mindezen „kategória-dinamizmusból” most csupán az anyanyelv és iskolázottság kombinációjának értelmezhetőségével foglalkoznánk, mégpedig elsősorban az írni-olvasni tudás kérdéskörével, kisebb mértékben a középiskolázottsággal.	Alfabetizmus
	Először is ezeknél a sokféleképpen elemezhető „nemzetiségi iskolázottsági ada- tok”-nál nemcsak a nemzetiség, de az iskolázottság is mást jelent, mint amit első ránézésre gondolnánk. „A Bereg megyei 50-59 éves német férfiak magas analfabetizmusa” adat teljesen egzakt: mégsem igaz belőle egy szó sem. Ugyanis: a „ Bereg megyei 50-59 éves német férfiak” valójában leginkább jiddis anyanyelvű zsidók, akik szinte mind tudtak héber betűkkel írni és olvasni, csak éppen az 1910-s népszámlálás az efféle írástudást nem jelezte. (Az 1910-es korabeli publikált adatokból nem derül ki, csak kiszámolható, hogy a beregi férfiak 6,2%-a volt német anyanyelvű zsidó, 2,6%-a pedig német anyanyelvű katolikus.) (Karády-Nagy 2006:61) Az pedig csak az 1941-s népszámlálásból derül ki, hogy a beregiek 6,7%-a jiddis anyanyelvű. (A zsidó, 1993, 97) Bereg megyében az 1850 és 1870 között született nemzedékben az izraeliták alfabetizmusának mértéke a reformátusokhoz (akik több mint 99%-ban magyar anyanyelvűek) képest 0,83-as alulreprezentációt mutat, az 1897-1900-ban születettek vonatkozásában már 1,05-ös felülreprezentációt, azaz az ortodox zsidók latin betűs alfabetizmusa 1910-re a helyi magyar anyanyelvű reformátusoké fölé emelkedik. A zsidó gyerekeknek nem kevesebb, mint 88%-a állami iskolába jár, izraelita iskola egyáltalán nem működik. (ENE 1: 150)	A dualizmus kori állam mindenhol egyöntetűen szorgalmazta az iskolába járási és iskolaállítási kötelezettség teljesítését. A források és az erőfeszítések - mint minden modern kormányzatnál - értelemszerűen az átlagból leginkább kilógó területekre koncentrálódtak. Az iskolázottság hiánya a legfejlettebb központi és északi (Budapesttől északra eső, s így a Felvidék középső részét alkotó, illetve a Budapest és Bécs közötti Duna-szakasz vonalán fekvő) megyéktől távolodva nőtt. Fő szabályként ugyanazok a területek voltak iskolázatlanok, ahol magas volt a rutén, román, szerb, szlovák lakosok aránya. Ez azt jelenti, hogy az ország (melynek legfontosabb adófizetői a központi területek, német és magyar anyanyelvűek, izraelita val- lásúak voltak) fokozott forrásokat fordított e nemzetiségi területekre. Ennek eredményeképpen a nemzetiségi területek alfabetizációs mutatói sokkal gyorsabban (s még ezen belül, az időtengely mentén önmagukhoz képest is gyorsulóan) javultak, mint az ország eleve fejlettebb északi, nyugati területeinek alfabetizációs mutatói. (MSK:61.k.: 602. s. köv., MSK: 64.k.: 174.)