E FILE EGY  KERESŐOPTIMALIZÁLÓ ELJÁRÁS EREDMÉNYE! Az idézet forrása: Nagy Péter Tibor : Oktatás -történet -szociológia / https://mek.oszk.hu/10900/10982/10982.pdf ill. a https://archive.org/download/nagypetertibor_gmail/oktatas_tortenet_szociologia.pdf  A szöveg 981. és kilenc következő bekezdése szerepel a szövegben	Ez a számítás nem érvényteleníti, sőt alátámasztja azt az álláspontot, hogy az iskola - s az állami iskolapolitika - magyarosított. Ugyanakkor a városi környezet spontán magyarosító hatása eredményeiben valószínűleg felülmúlja a magyarosító kormányzati szándék hatékonyságát. Erre szemléletes bizonyíték, hogy az erdélyi görögkeleti (tehát román családból jövő) magántisztviselők körében magasabb a magukat magyar anyanyelvűnek nevezők - tehát románból magyarrá váltak - aránya, mint a köztisztviselők között. „A nemzetiségiek sorában alacsony a középiskolázottak, értelmiségiek aránya - a középiskolában magyarosítják a kisebbségeket” állításpárban van némi redundancia: ugyanis éppen a középiskolázás és az értelmiségi lét által szűnnek meg az egyének nemzetiségiek lenni (magukat nemzetiséginek mondani). (A „magyar” aggregátumon egy ezzel, ha nem is homológ, de analóg folyamat közismert: az iskolázatlanok sokkal inkább kötődnek falujuk, tájegységük nyelvjárásaihoz, szokásaihoz, az érettségizettek ezzel szemben sokkal erősebben az iskolai kánon segítségével elsajátított nemzetfogalomhoz.) Falszifikálhatónak tartjuk azt az állításunkat, hogy a városok társadalmának iskolázott magánalkalmazotti csoportjaiban az asszimiláció feltehetően gyorsabb, mint az erre presszionált állami alkalmazottak között. A tény, hogy egyes csoportok igenis magyarosodni — értsd: nyugatiasodni, saját „tájjellegükből” kiszakadni - akartak, természetesen nem csökkenti azoknak a korban és utólag megfogalmazott sérelmeknek a szubjektív súlyát, melyeket a nemzetiségi identitásukat megőrizni kívánó értelmiségi-kispolgári csoportok éltek meg és szenvedtek el.	Feldolgozás alatt van a 380 ezer nevet tartalmazó iparos és kereskedő névjegyzék. Az már most biztosnak tűnik, hogy az iparforgalmi szféra önállóinak kétharmad része nem magyar (hanem főképp német és szlovák) hátterű-névjellegű. A statisztikai adat, miszerint a városi lakosság magyar többségű, semmiképpen nem zárja ki, hogy a városi lakosság szüleinek még kisebbsége volt magyar.
	Akik egyszerűen feladják nemzetiségi identitásukat, anyanyelvűket, Karády Viktor kifejezését kölcsönözve, egy sajátos asszimilációs szerződés jegyében teszik ezt. Nemcsak a jiddis nemzetiségi identitás és a vallásos zsidó ortodoxia feladása természetes asszimiláció és integráció - melyre Karády eredeti kifejezése utal -, hanem a szlovák nemzetiségi-nyelvi identitás és a hozzá kapcsolódó ultramonta- nizmus részleges feladása is, a román és szerb nemzetiségi identitás feladása és egy ortodox kereszténységtől független életpálya kialakítása is. A számok nem csökkentik ezeknek az identitásválságoknak az érzelmi súlyát, de azt azért jelzik, hogy sok ezer ember - sok ezer család mégiscsak ezt az utat választja. Ezek a tanulók és ezek az iskolázott emberek az iskolastatisztikai kérdőíven és a népszámlálási anyanyelvi kérdésre már magyarnak mondják magukat, de ott vannak a statisztikailag is mérhető árulkodó jelek nemzetiségi hátterükről: nemzetiségi nyelvek tudása - mégpedig nemcsak a nemzetiségi területeken, ahol a nemzetiségi nyelvtudás a magyar hátterüket is jellemezheti, hanem ott is, ahova beáramlanak. A budapesti lakosok többsége (!) ugyanis beszél legalább két hazai nyelvet, melyre más magyarázat nem nagyon akad, minthogy nemzeti identitást már váltottak, de kibocsátó közegük nyelvét még nem felejtették el.	A fenti tézisekkel szemben számtalan ellenvetés fogalmazható meg: nyilvánvaló, hogy aki a liberális politikai filozófia talaján áll, az mindenféle - az egyént nemzetiségi identitásának megváltoztatására késztető - törekvést elutasít, így a kortárs románokat, szerbeket, szlovákokat, németeket, ruténokat érő ilyen törekvéseket is. Nyilvánvaló, hogy ugyanezen politikai filozófia talajáról az egyének minden egyesületi és vallási szerveződése alapvető emberi jog. Nyilvánvaló, hogy az 1867 és 1918 közötti nemzetiségi konfliktusok sokmillió ember jogait sértették, életét keserítették meg. Nyilvánvaló, hogy a magyar progresszió erői elfogadhatatlannak ítélték a korszak nemzetiségi politikáját. Nyilvánvaló, hogy kanti értelemben vett puszta ízlésítéleti (tehát megvitatást nem igénylő) alapon is viszolyogva utasítjuk el a kor nacionalista frazeológiáját. Nyilvánvaló, hogy - bár e nacionalizmus befogadó természetű volt - sok képviselőjénél gondolati-érzelmi kapcsolatba kerülhetett az 1919 utáni kirekesztő nacionalizmussal is.
	Szinte minden némi tanultságot feltételező ipari és kereskedelmi foglalkozásban lényegesen magasabb a görög katolikusok és görögkeletiek száma, mint a magukat szerbnek, románnak, ukránnak mondóké. Minthogy a legtöbb helyen a görög rítusú egyházi személyzet és hivő közösség homogénen nem magyar nemzetiségű, az anyanyelvváltás ezen görögkeletiek és görög katolikusok esetében egyben némi szekularizációt is jelent. (A nemzetiségi szerveződések közül egyedül a szerbeké volt nem papi vezetésű. Vö. Katus, 1979, 1334.p.: a románt majd harmadrészt papok uralták.)	E nyilvánvalóságok mégsem mentenek fel az alól, hogy mérlegeljük - lehetnek olyan történések, melyek valakinek érdekében állnak, akkor is, ha a nemzeti érdekeit sértik.
	A leghatalmasabb forrás a névanyag - Karády Viktor középiskolai névbázisa a szlovák hátterű személyek minden statisztikai jelzésnél magasabb adatát mutatják ki. Cornel Sigmirean - sajnos csak egy román nyelvű könyvében hozzáférhető - számításai a román középiskolai diákság többségét nem a görög katolikus és görögkeleti gimnáziumokból eredeztetik, hanem állami és más magyar nyelvű középiskolákból, ahol pedig kevésbé szokás románnak vallani magukat. Ő a dualizmus korában 7778 román személyt nevez meg, akik a hazai felsőoktatásba jártak.	Nézőponttól és a nemzeti érdek választott definíciójától függő tehát, hogy mit állítunk a nemzetiségiek iskolázási helyzetéről. Az állítást több szinten kell megvizsgálnunk. Az első kérdés, hogy egy nemzet vagy nemzetiség esetében egy (An- derson híres kifejezésével élve) imaginetedcommunity-ről, képzelt közösségről van szó, vagy egy valóban érdekekkel rendelkező egységről.
	105	Szervezet