E FILE EGY  KERESŐOPTIMALIZÁLÓ ELJÁRÁS EREDMÉNYE! Az idézet forrása: Nagy Péter Tibor : Oktatás -történet -szociológia / https://mek.oszk.hu/10900/10982/10982.pdf ill. a https://archive.org/download/nagypetertibor_gmail/oktatas_tortenet_szociologia.pdf  A szöveg 1096. és kilenc következő bekezdése szerepel a szövegben	Új lehetőség	117
	A két világháború közötti történész népességről ma elsősorban Karády Viktor hallgatói adatbázisaira támaszkodva tudunk képet nyerni. Karády mintegy két évtizede kezdett hozzá az 1875-1950 között végzett egyetemi/főiskolai népesség személysoros adatbázisainak összeállításához. A bölcsészhallgatók esetében Karády a vidéki bölcsészdiplomások adatait lehetőség szerint teljes körűen, a budapesti bölcsészdiplomások adatait pedig mintaévek kiválasztásával rögzítette. Karády részletesen, de nem szakmaspecifikusan elemezte az Eötvös kollégisták, majd a polgári iskolai tanárképzősök adatait (Karády, 1992, Karády-Valter, 1990), de az adatbázisok jelentős része még nem nyert feldolgozást. Néhány éve - Karády kutatásainak folytatásaképpen - az NKFP[9] és az OTKA támogatásával egy közös történeti elitkutatást indítottunk, melynek egyik fontos hozadéka Karády korábbi adatbázisainak lehetőség szerint teljes körűvé tétele volt. A bölcsészdiplomások adatbázisának gondozását, melyre további elemzéseim alapulnak, Biró Zsuzsanna Hanna végezte el.	A történészek körének meghatározását a lexikonelitek segítségével is folytattuk. A századforduló történészeit - köztük azokat a kortársakat, akik 1875 előtt járhattak egyetemre - A Pallas Nagy Lexikona segítségével azonosítottuk. A Révai lexikon ugyan tömegesen vette át a Pallas szócikkeit, de a 20-as években illetve az 1934- ben megjelent pótköteteivel egy új történésznemzedék körülhatárolását is lehetővé teszi. A Magyar Életrajzi Lexikon első két kötete az 1968-ig meghalt történészek, két pótkötete (1978-as és 1990-es záró évszámokkal) viszont a huszadik század első felében alkotó (s ekképpen elsöprő többségükben 1978 illetve 1990 előtt meghalt) történészek nagy része szempontjából releváns. A rendszerváltás után megjelent Magyar Nagylexikonba pedig már élő kortársak is bekerülhettek. E lexikonok szerkesztőségei soknemzedéknyi alkotó értelmiségi együttes vizsgálatával válogatták ki, hogy kit minősítsenek közülük történésznek, ill., hogy kit tartanak arra érdemesnek, hogy belekerüljön a lexikonba. Minthogy csak egyetlen nemzedékből kell válogatniuk lényegesen bővebb merítést nyújtanak a kortárs lexikonok: ezek közül az 1929-es Zsidó Lexikont és az 1940-es Keresztény Magyar Közéleti Almanachot már feldolgoztuk, az 1996-os Ki Kicsoda? feldolgozását tervezzük. A publikáló tanárok sajátos társadalmi csoportját Gulyás és Szinnyei adattárai alapján 50%-os mintavétellel[10] feldolgoztuk. Természetesen a lexikonelitek esetében már a korábban jelzett historiográfiai műveket is használhatjuk a személyek relatív súlyának mérlegeléséhez. (Nagy 2006)
	A történészdiplomásokat - hallgatói adatbázisaink alapján - két csoportban ragadhatjuk meg:	E hosszabb munkából a jelen konferencián rendelkezésre álló figyelembe véve végül is egyetlen szelet, a két háború közötti történészdiplomások bemutatását választottuk - s őfelőlük indulva térünk majd ki a Századok szerzői körére is.
	a) Az egyik csoportot az 1875 és 1920 között végzett történészdiplomások alkotják. Rájuk nézve 99%-os biztonsággal tehetünk kijelentéseket. Forrásaink elsősorban a diplomakönyvek voltak, vagyis adatokkal rendelkezünk a történészdiplomások vallási hovatartozásáról, születési helyéről, születési évéről, névjellegéből becsülhető etnikai hátteréről, ezzel a szakirányú diplomások fő szociológiai karaktere leírható. Egyébként a felsoroltak magyarázó - a dip- lomázási életkor, a diploma minősítése, a doktori fokozatszerzés ténye, mint kiválósági jelzések pedig magyarázandó változók.	A történészdiplomások szocio-demográfiai háttere
	b) A másik csoport az 1920 és 1950 közötti történészdiplomásokból áll. Rájuk nézve 90%-os biztonsággal tehetünk kijelentéseket, mert néhány évre vonatkozóan a budapesti diplomakönyvek elvesztek. A Horthy-korszak esetében azonban össze tudjuk kapcsolni a diplomákat az anyakönyvekkel is, ami alaposabb elemzést tesz lehetővé úgy a rekrutáció, mint a tanulmányi út szempontjából, hiszen egyfelől a szülők foglalkozása és lakóhelye, másfelől a középiskola helye és az érettségizés időpontja, az egyetemkezdés időpontja, az esetleges szakváltoztatás is vizsgálhatóvá válik. Megjegyzendő, hogy az 1920-1950 közötti időszakra nézvést azoknak a történészhallgatóknak az adatai is megvannak, akik nem szereztek diplomát, csak beiratkoztak. Ez utóbbi tény két szempontból is jelentős: egyrészt más szakmákkal ellentétben a bölcsészkarra járók (de ott végül diplomát nem szerzők) között is neves értelmiségiek lehetnek (gondoljunk csak József Attila példájára), másrészt megragadható az 1945 után új tanulási lehetőségek között középiskolába beiratkozott fiatalemberek első nemzedéke is. Ők ugyanis 1949-ben már beira- toztak az egyetemre, így bekerültek a régi típusú, tehát pl. vallási adatokat is tartalmazó anyakönyvekbe.	A vizsgált időszak 9162 bölcsészdiplomása közül 1823-nak (19,9%) van történész diplomája, azaz az egyik legnagyobb - szakválasztása szerint megragadható - böl- csész-alnépességről van szó. A történész diplomával rendelkező népesség több csoportra osztható, aszerint, hogy csak tanári diplomát, csak bölcsészdoktori diplomát szerzett vagy mindkettőt. (1. táblázat) Az első ránézésre is látható, hogy a történészek 80%-a, míg az összes bölcsészdiplomásnak csak 70%-a rendelkezik tanári végzettséggel, ami logikus, hiszen a bölcsészkarokon képezték azoknak a reáltudományoknak és humántudományoknak a szakembereit is, amelyek nem voltak iskolai tárgyak. Doktori címet a történészek 40%-a, a bölcsészek 45%-a szerzett. Eme eltérések ellenére azonban a történészek érdemben összehasonlíthatók a bölcsészkar egész népességével.[11]