E FILE EGY  KERESŐOPTIMALIZÁLÓ ELJÁRÁS EREDMÉNYE! Az idézet forrása: Nagy Péter Tibor : Oktatás -történet -szociológia / https://mek.oszk.hu/10900/10982/10982.pdf ill. a https://archive.org/download/nagypetertibor_gmail/oktatas_tortenet_szociologia.pdf  A szöveg 1351. és kilenc következő bekezdése szerepel a szövegben	Azt mondhatjuk tehát, hogy a társadalom alsóbb csoportjaiban a magánszféra kisegzisztenciái maradtak viszonylag nagyobb arányban templomba járó emberek. (A munkahely tulajdonáról szóló kérdés is ezt támasztja alá. A saját magukat munkáltatóknak 60%-a tartozik a vallásos tömbhöz, ezen belül az ünnepeken templomba járók aránya csak 10%. Az állami alkalmazottaknak viszont a fele vallásos, s ezen belül több mint 27% csak ünnepeken jár templomba.) (MIA1)	A beosztottak száma egy olyan rendszerben, ahol az nem szükségképpen függ össze sem az iskolai végzettséggel, se az anyagi helyzettel, önállóan is érdekes mutató. Az egyetlen beosztottal sem rendelkezők 42%-áról mondható el, hogy sosem járt templomba és 11,5%-áról, hogy évente. Azaz - és ezt figyelhetjük meg a közbülső kategóriákban is - a beosztottal nem rendelkezők, akik a társadalom 72%-át jelentették, némileg többen voltak még mindig a sosem járók között, mint a beosztottal rendelkezők. Ugyanakkor az évente egyszer járókkal összevonva a két csoport kb. egyenlő méretű.
	A vallásosság megjelenítése - a közhiedelemmel talán ellentétben - nem volt akadálya az alsó vagy középvezetővé válásnak sem, a középvezetői státuszban azonban az ember már „jobban tette”, ha ritkábban járt templomba, a felső vezetők pedig már átkerülnek a szekuláris tömbbe. A diplomások valószínűleg éppen a szerint oszlanak két csoportra vallásossági szempontból, hogy beosztottként vagy valamiféle vezetőként tevékenykednek. A beosztott diplomások számára semmilyen értelemben nem tűnik tilosnak vagy akadályozottnak a templomba járás.	A másik végponton a beosztottal rendelkezőket mind a heti, mind a havonta né- hányszori templomba járás inkább jellemzi, mint a beosztott nélkülieket.
	A nagyobb termelő ágazatok között az építőipar volt leginkább szekularizáló hatású: az itt dolgozóknak ugyanis háromnegyede tartozott a szekuláris tömbhöz, sőt kétharmaduk sose ment templomba. Az ipar többi részében, illetve a szolgáltató ágazatokban fele-fele arányban voltak vallásos és szekuláris emberek. (MIA1) Hiába szív föl tehát egy ágazat nagy arányban „fő szabály szerint vallásosabb” vidékieket: a nagy építkezések jellegzetes munkavállalóinak alacsony társadalmi integráltsága nem „hozza” a vidék egyháziasabb normavilágát, s a közeg, ahova beilleszkednek, nem a budapesti „nem klasszikus” proletariátus (mely valamennyire azért templomba járó), hanem a munkásszállók lényegében „egyházi befolyástól” mentes világa.	Ha a beosztottal rendelkezést önmagában társadalmihierarchia-tényezőnek tekintjük, azt mondhatnánk, hogy az ötvenes évek minden olyan eleme ellenére, mely a nem hívőségüket deklaráló embereket emelte vezető pozícióba a társadalom nagyobb tömegeinél ez mem érzékeltette hatását a hierarchiában.
	137	ÉLETKOR
	A hatalom és a templomba járás „egymást helytelenítő” mivoltát mutatja, hogy a szellemi foglalkozások jellegzetes „terepei” között a közigazgatás kétharmadrészt a szekuláris oldalon helyezkedik el. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy a pedagógustársadalom több mint fele a heti templomba járó, harmada a havonta néhányszor járók tömbjét erősítette, s kevesebb mint tizedük tartozott a szekularizált tömbhöz. (MIA1) Ez azt jelzi, akárcsak korábban a beosztott diplomásokról tett megállapításunk, hogy a szellemi életben is vannak sajátos helyek, ahol a vallásos - és vallásosságukat vállaló - férfiak továbbra is koncentrálódhatnak. Az iskola még sokkal inkább magán viseli, hogy a Horthy-korszakban a kifejezetten vallásos (az egyházakat mint munkáltatókat, illetve a keresztény kurzus világnézeti nevelési normáit elfogadó) emberek gyűjtőhelye volt, mintsem azt, hogy a világnézeti forradalom színhelye.	138