Az[1]
’értelmiség’ ma használatos fogalma egyértelműen a dualizmus korához kötődik
Magyarországon. Ez többé-kevésbé másutt is a feudalizmus bukása vagy
átalakulásának korára esik Európában, annak ellenére, hogy a fogalom társadalmi
behatároltsága, közhasználati elterjedtsége és a kategóriának tulajdonított
társadalmi funkciók igencsak eltérően alakultak a különböző, a rendi keretekből
kibontakozó társadalmakban, nyugaton legtöbbször az időben megelőzve azt a honi
fejlődést, ami Pierre Bourdieu kifejezésével élve „a szimbolikus javak
manipulációjának szakemberei”-nek testületi megjelenéséhez vezetett.[2]
Igaz, mint lentebb erről bővebben lesz szó, modern típusú – azaz a rendi
kereteken kívülálló – ’előértelmiségi’ csoportok már a 18. század közepétől jól
azonosíthatók nálunk is[3]
olyan – mintegy ’minimális előzetes definíció értelmében -, hogy sajátos világi
’tudástőkével’ (iskolázottsággal) rendelkeznek, műveltségüket vagy
képzettségüket szakmai gyakorlatban tőkésítő réteget alkotnak,
társadalmi-gazdasági helyzetüket nem (vagy nem csak) rendi státuszuk határozza
meg és a többi rétegnél érthetően erősebben vesznek rész szellemi (pl.
irodalmi, művészeti, tudományos) javak termelésében, terjesztésében (pl.
fordítások útján) és fogyasztásában egy olyan történelmi helyzetben, amikor még
a nyugat- vagy északmagyarországi kisnemesség nem jelentéktelen része (minden
bizonnyal többsége) is bizonyíthatóan irástudatlan volt.[4]
Mégis a 19. század közepéig nálunk láthatóan még a fogalom sem létezett.[5]
Első említését talán Kossuth Lajos egy 1843-as cikkében találjuk a Pesti
Hírlap-ban, ahol a liberális kisnemesi ellenzék vezérszónoka éppen a művelt
nem nemesek számára megadandó választójog mellett érvelt.[6]
Szélesebb körben a kiegyezés után vált közhasznúvá a fogalom, egyrészt a
társadalmi munkamegosztásban tényleges ’értelmiségi funkciókat’ betöltők
lentebb bemutandó viszonylag rohamos elszaporodása, másrészt pedig (erre való
reakció gyanánt) az ’értelmiség’ fogalmának a rétegbeosztásra vonatkozó statisztikai
irodalomban megtörténő, ugyan nem teljesen egységes, de valóságos
intézményesülése folytán.
A statisztikailag is – mint
látni fogjuk – a csak többé-kevésbé egységesen definiált ’értelmiség’ azonban
semmiképp sem mutat fel egységes osztályjelleget. Rendi állása (régi és új
nemesi vagy arisztokrata hovatartozása, beleértve az értelmiségi címen elnyert
nemesi státuszt is), a nemességgel fenntartott viszonya (mint társadalmi
kliens, szolgáltató vagy kívülálló), a nemesség és a vállalkozó polgári réteg közötti
helyzete, nem beszélve belső szerkezeti összetettsége (szabadfoglalkozási
szektor, közhivatal, közipari vagy magángazdasági alkalmaztatás szerint), sőt
az iskolázottsági színt szerinti markáns belső hierarchia (a négy középiskolai
osztály elvégzésétől az egyetemi doktorátusig), nem beszélve a lentebb
tárgyalandó felekezeti, etnikai és (nehezen objektiválható) ideológiai
megosztottságoktól, az értelmiségi foglalkozásúakat csak az új középosztály
részeként lehet értelmezni, semmiképp önálló osztálykategóriaként. Ebben az
értelemben a modern honi értelmiségi csoportok jellege - főképp önértelmezése –
a régi rendszer végéig erősen magán viseli eredettörténetük és társadalmi
tájákozódásuk stratégikus feldolgozásának adottságait. Jelentős részük
tipikusan az ’úri középosztályhoz’ sorolták magukat, főképp ha nemesi háttérrel
vagy kapcsolathálóval rendelkeztek, esetleg mint nemesített értelmiségiek
működtek. Jellemző volt ez a beállítottság a közhivatalnokok és a közipar
tisztségviselői között. A többiek között gyakoribb volt a ’polgári
értelmiségiként’ való önmeghatározás. De a korábbi rendi státusz maradványai
tovább éltek egyes közintézményekhez kötött hagyományos csoportokban – így a
tisztikarban vagy a papságban –, s ezt élethabitusuk, a fensőbbséggel s beosztottjaikkal
vagy híveikkel való viszonyuk, alkalmazkodási moráljuk s általában a
modernséghez való beállítottságuk messzemenően ki is fejezte.
Itteni megközelítésünk, mely
az eleddig kevéssé vagy egyáltalán nem kiaknázott történelmi statisztikai
forrásokon és saját nagy volumenű újabb felmérési eredményeken nyugszik, az
értelmiség társadalmi megosztottságainak ezekre a kérdésköreire nemigen fog
reflektálni. Szintén nem szólunk bele abba a vitába, mely az értelmiség
határainak és társadalomtörténelmi tartalmának kijelölését célozza.[7]
Az ’értelmiségi tevékenységeknek’ itt csak egy pragmatikus és minimális
definícióját alkalmazzuk. Értelmiségiekként egyrészt azokat azonosítjuk, akik
elitiskolai képesítéssel rendelkeztek, s ez a 19. századi irodalomban legalább
4 és 8 középiskolai osztály közötti iskolázottságot jelentett. (Még a Magyar
Statisztikai Hivatal 1928-as értelmiségi felvétele is 6 középiskolai osztállyal
jelölte meg az értelmiségi réteg legalsó határát.[8])
Másrészt azokat soroltuk ide, akik professzionálisan használták viszonylag
magas tudástőkéjüket, azaz jövedelmüket elsősorban ’szellemi’ – azaz nem kézi –
munkával szerezték.
A látszat ellenére ennek a
’minimális definíciónak’ sem teljesen egyértelmű a társadalomtörténelmi
tartalma. Közismert, hogy a hosszú 19. században egy sor nem értelmiségi
foglalkozású közszereplő – így a földbirtokos arisztokrácia vagy a vagyonos
polgárság tagjai – szintén magas szintű elitiskolázottsággal, gyakran egyenesen
szakképzettséggel rendelkeztek, sokszor anélkül, hogy ezt foglalkozásszerűen
használták volna, vagy egyáltalán gazdaságilag aktívak lettek volna. Fontos
arra is utalni, hogy a vállalkozó polgárság legdinamikusabb elemei – a magyar
nagyipar és nagykereskedelem, a közlekedési hálózat és a bankrendszer megteremtői
– között bőven találni gyengén vagy formálisan egyáltalán nem iskolázottakat
is, akik egyedülálló kreativitásról, s nagy horderejű ’szellemi’ képességekről
és tevékenységekről tettek tanúbizonyságot. Mindezeket azonban itt nem soroljuk
az értelmiségbe avval a – kétségtelenül vitatható – érvvel, hogy fő
tevékenységük (amennyiben egyáltalán gazdasági téren működtek) a tőkebefektetés
és a befektetett tőke kezelése vagy felhasználása terére korlátozódott,
bármilyen magas szintű képzettséggel rendelkeztek vagy látható hatékonyságú
’szellemi munkát’ végeztek.
A fenti néhány bekezdés része az alábbi műnek:
Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi
Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
tanulmány(ok) ; magyar
(Szociológiai dolgozatok ; 5.)
A kötet az elites08 jelzésű ERC_FP7_230518 számú projekt
keretében készült.
eredeti kiadvány: Iskolázás, értelmiség és tudomány a
19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
Budapest : Wesley János Lelkészképző Főiskola, Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont, 2012
(Szociológiai dolgozatok, ISSN 2063-6733 ; 5.)
ISBN 978 615 5048 12 8
Művelődésszociológia, Oktatáspolitika, oktatásügy, Felsőfokú oktatás
elitképzés, értelmiség, társadalmi elit, oktatásszociológia, peregrináció,
oktatáskutatás, oktatási statisztika, oktatástörténet, Magyarország, 19-20. sz.
A könyv elérhetőségei:
http://archive.org/details/IskolzsrtelmisgsTudomnyA19-20.SzzadiMagyarorszgon
https://mek.oszk.hu/10900/10983
Jelen részlet nem biztos, hogy szó szerint azonos a
fenti művekben található szöveggel, ezért javasoljuk, mindenképpen azt nézze
meg!
[1] A munkában felhasználtam az European Research Council
ELITES08 projektjének tervezésének eredményeit. Korábbi szövegverzió : “Vázlat a modern
értelmiség előtörténetéhez Magyarországon a hosszú 19. században »,
/Overview of the prehistory of modern intelligentsia in Hungary during the long
19. century/, Wesley theológiai és
vallástudományi lapok, 2007, I. évf. 1. szám. (
[2] L. erre Christophe Charle kitűnő munkáját, Les
intellectuels en Europe au XIX. Siècle. Essai d’histoire comparée,
Paris, Seuil, 1996, különösen 18.
[3] L. Hajdú Tibor, „Az értelmiség számszerű gyarapodásának
következményei az első világháború előtt és után”, Valóság 23, 1980, 20-34,
különösen 21.
[4] Tóth István György, Mivelhogy magad írást nem
tudsz…Az írás térhódítása a művelődésben a kora újkori Magyarországon,
Budapest, MTA Történettudományi Intézet, 1996, 122-145.
[5] L. Hajdú Tibor, „Az értelmiség számszerű
gyarapodásának következményei a második világháború előtt és után”, Valóság,
24, 1981, 1-22, különösen 1.
[6] Mazsu 1997 : Mazsu János, The Social History of the Hungarian Intelligentsia, 1825-1914, Social Science Monographs, Boulder, Colorado, Atlantic Research and Publications, Inc., Highland Lakes, New Jersey, Distributed by Columbia University Press, New York, 4.
[7] Huszár Tibor, Nemzetlét - nemzettudat – értelmiség, Budapest, Magvető Könyviadó, 1984, 109-111, 419-621, Bódy Zsombor, Egy társadalmi osztály születése. A magántisztviselők társadalomtörténete, 1890-1938, Budapest, L’Harmattan, 2001, 65-93.
[8] Hajdú Tibor, „Az értelmiség számszerű gyarapodásának
következményei az első világháború előtt és után”, Valóság, 23, 1980, 1.