Ezt a módszertani választást
valamelyest empirikusan is alá lehet támasztani az iskolailag igazolt szellemi
tőke megoszlásának adatai segítségével az érintett fontosabb foglalkozási
kategóriákban a tárgyalt korszak legvégén.
Pedig az értelmiségi
foglalkozásúak megjelenése a rendi társadalmak erőterében a 19. század előtt is
hosszú múltra nyúlik vissza. A keresztény papság bizonyos mértékben mindig is
rendelkezett világi (nyelvi, irodalmi, filozófiai, sőt gazdasági célzatú)
műveltséggel is, s ezt egyes rendek eredményesen kultiválták is. Papi
személyzetből indultak ki a kolostorok vagy a püspökségek felügyelete alatt a
latin műveltség terjesztését szolgáló középiskolák hálózatának megteremtésére
irányuló törekvések, melyek a kora újkorban több nagy tanító rend (jezsuiták,
piaristák) illetve a megjelenő protestáns egyházak égisze alatt az egész
nyugati kereszténységben egységesített elitképző intézmények rendszerét hozták
létre. De már a 12. század végétől kezd kiépülni a nyugati kereszténységben az
egyháztól legtöbbször független egyetemek hálózata, melyek hivatalosan is – a
pápa, majd/és az uralkodók által szentesített jogosultságaiknál fogva – világi
tudást nyújtottak s ennek megszerzéséről diplomákat, tehát értelmiségi
igazolásokat bocsátottak ki. Magyarországon ugyan – a gyengén dokumentált pécsi
kezdeményezéstől eltekintve – nem született egyetemi intézmény a 17. század
előtt, azonban a honi diákok külföldi peregrinációinak jelentős mértékét máris
egy sor párját ritkító prozopográfiai kutatás bizonyítja.[1]
A 16. századtól kezdve Dél és Nyugat-Európában megindult hol a művelt rétegek
önálló szervezésében, legtöbbször azonban állami támogatással és felügyelet
alatt a tudós társaságok – akadémiák – hálózatának kialakulása, melyek
kizárólagos célja szellemi termékek gyártása, művelése és terjesztése volt.
Ennek ugyan a Magyar Tudományos Akadémia 1825-ös megalakulás előtt nemigen volt
közvetlen visszhangja nálunk, de honi tudósok nemritkán vettek részt a
határokon túli akadémiák tevékenységében.
Ennél jelentősebb funkciót
töltött be az előértelmiségi csoportok kialakulásában a hazai iskolarendszer.
Ennek legfontosabb részlegét
a latin középiskolák képezték, melyeket a reformáció és az ellenreformáció
közötti küzdelemben minden oldalon elsőrendű fegyvernek tekintettek hithű
elitcsoportok képzésében és megtartásában. A 18. század közepén még jól
jellemezte a hatalmi és ideológiai térben megnyilvánuló erőviszonyokat a
nyugati kereszténység egész területén érvényesülő alapelv, mely az elitképzést
az egyházak hatáskörébe utalta. Nálunk e tekintetben különösen feltűnő a görög
rítusú iskolák teljes hiánya és a korabeli államvallással összefonódó római
katolikus intézmények túlsúlya. Ekkoriban a 31 jezsuita és 14 piarista
nagygimnáziummal mindössze 5 református és ugyanannyi evangélikus latin iskola
állt szemben, ha eltekintünk a kisebb kollégiumok hálózatától.[2]
A fenti néhány bekezdés része az alábbi műnek:
Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi
Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
tanulmány(ok) ; magyar
(Szociológiai dolgozatok ; 5.)
A kötet az elites08 jelzésű ERC_FP7_230518 számú projekt
keretében készült.
eredeti kiadvány: Iskolázás, értelmiség és tudomány a
19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
Budapest : Wesley János Lelkészképző Főiskola, Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont, 2012
(Szociológiai dolgozatok, ISSN 2063-6733 ; 5.)
ISBN 978 615 5048 12 8
Művelődésszociológia, Oktatáspolitika, oktatásügy, Felsőfokú oktatás
elitképzés, értelmiség, társadalmi elit, oktatásszociológia, peregrináció,
oktatáskutatás, oktatási statisztika, oktatástörténet, Magyarország, 19-20. sz.
A könyv elérhetőségei:
http://archive.org/details/IskolzsrtelmisgsTudomnyA19-20.SzzadiMagyarorszgon
https://mek.oszk.hu/10900/10983
Jelen részlet nem biztos, hogy szó szerint azonos a
fenti művekben található szöveggel, ezért javasoljuk, mindenképpen azt nézze
meg!
[1] L. László Szögi, Julia Varga (ed.), Universitatis Budensis, 1395-1995, Budapest, 1997; Fata 2006, Márta Fata, Gyula Kurucz und Anton Schindling (Hrsg.), Peregrinatio Hungarica. Studenten aus Ungarn an deutschen und österreichischen Hochschulen vom 16. bis zum 20. Jahrhundert, Stuttgart, Franz Steiner Verlag 2006; Hegyi Árpád, Magyarországi diákok svájci egyetemeken és akadémiákon (1526-1788), Budapest, 2003; Kiss József Mihály, Magyarországi diákok a Bécsi Egyetemen 1715-1789, Budapest, 2000; Szögi László, Budai, pesti és óbudai diákok külföldi egyetemjárása, I. 1526-1867, Budapest, Budapest Főváros Levéltára, 2004; Fazekas István, A bécsi Pázmáneum magyarországi hallgatói, 1623-1918 (1951), Budapest, Eötvös Lóránd Tudományegyetem Levéltára, 2003, Bozzay Sára, Ladányi Sándor, Magyarországi diákok holland egyetemeken, 1595-1918, Budapest, Eötvös Lóránd Tudományegyetem Levéltára, 2007; Gömöri György, Magyarországi diákok angol és skót egyetemeken, 1526-1789, Budapest, Eötvös Lóránd Tudományegyetem Levéltára, 2005.
[2] Kosáry Domonkos, Értelmiség és kulturális elit a XVIII. századi Magyarországon”, Valóság, 1981 február, XXIV/2, 11-20, különösen 13.