A jelen tanulmány arról szól, hogy az 1918 előtti évtizedek leendő Erdélyből származó elitjében milyen funkciót töltöttek be felekezeti hátterük szerint a külföldi egyetemi tanulmányok. A tulajdonképpeni kutatást megelőzően az alkalmazott fogalmak jelentésének meghatározása szükséges.

Az „erdélyi diákok” megjelölés az egyetemi diplomák azon jelöltjeire vonatkozik, akik ebben a régióban születtek, függetlenül lakhelyüktől s attól, hogy hol végezték gimnáziumi tanulmányaikat s hol éltek. A felmérésben használt akadémiai forrásokban – nevezetesen a beiratkozási anyakönyvekben - ugyanis a regionális hovatartozásnak még e két további meghatározása is megjelenik. Külhoni források azonban az utóbbiakat csak esetlegesen tartalmazzák, ezért részesítettük kutatásunkban előnybe a születési helyet. A tanulni akarók a történelmi Magyarország három egyeteme közül választhattak: ezek voltak a budapesti és a kolozsvári tudományegyetem, valamint a budapesti műegyetem. De a vizsgált időszakban az erdélyi diákok főbb peregrinációs célpontjai közé tartozhatott még bármely más felsőoktatási intézmény is a dualizmus osztrák részein, valamint Németországban és Svájcban, mivel ezek az egyetemi és főiskolai hálózatok azonos – féléves – beiratkozási rendszert alkalmaztak s közöttük messzemenően érvényesült a más egyetemeken abszolvált félévek beszámítása a diplomázás előfeltételeként fungáló nyolc szemeszteres (az orvosi karokon tíz szemeszteres) órahallgatási ciklusba. Kutatásunk csak egyetemekre vonatkozik, így nem veszi számba a tíz egynéhány (időszakonként változó számú) speciális magyarországi jogakadémiát, a különböző (mezőgazdasági, kereskedelmi, katonai) szakfőiskolákat és a teológiákat (beleértve kivételesen a Budapesti Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karát is). Ennek többfajta igazolása van. A felhasznált adatok egyrészt nem mindenütt állnak rendelkezésre. Másrészt ezek a nem egyetemi jellegű intézményekben a fokozatok által biztosított  jogosítványok nem voltak annyira széleskörűek mint az egyetemekéi és a külföldi félévek elismertetése nem volt mindenütt biztosítva. A tanulmányok rendszerint rövidebb ideig is tartottak (kivéve 1874 után a jogakadémiákat és egyes teológiai szemináriumokat), sőt az 1849 utáni birodalmi oktatás alapelvével ellentétben (Organisationsentwurf vagy Entwurf), a középiskolai érettségi a felvételnek sokáig (általában az 1900 évekig) nem volt feltétele.

 A tanulmány kronológiai kerete az 1918 előtti időszakot megelőző kettőtől öt évtizedre vonatkozik, aszerint változó adatokkal, hogy milyen volt a különböző intézményekre rendelkezésre álló források időbeli eloszlása.

A felekezeti adatokra való fókuszálás egyértelműen az etnikumok között feltételezett egyenlőtlenségek hatásának elemzését szolgálja. Erdélyben, mint ismerestes, hangsúlyos korrelációt - mi több rendszeres átfedést – találni a vallási és régiók szerinti etnikai státusz között, bár jól ismert többek között a magyarság megoszlása római katolikusok, reformátusok és unitáriusok között, valamint a románságé az ortodoxia és az uniátusok (görög rítusú katolikusok) között. Ha tanulmányunkban pusztán etnikai adatokra támaszkodtunk volna – amelyek e korban csak a népszámlálásokon deklarált anyanyelvre vonatkoztak -, akkor a magyarok, szlávok (szerbek, rutének, szlovákok) és románok belső megosztottsága sokkal kevésbé lett volna megragadható a vizsgált diáknépességbben, s elmosódott volna az elmagyarosodott és nem elmagyarosodott zsidók, németek és mások elit csoportjai közötti sokszor szignifikáns iskolastratégiai. Ezek súlya különösen számottevőnek bizonyult a művelt elitekben, mint ahogy ez más kutatások demonstrálják.[1]

Ezekkel a technikai pontosításokkal még mindig nem fogalmaztuk meg ténylegesen az egyetemi tanulmányok helyszíneinek társadalomtörténeti jelentőségét. A képzés helyszíne mindig kiemelten fontos volt a felsőoktatási stratégiákban, mert az intézmények (többek között régiségük, inkorporált értékeik következtében) történelmileg felhalmozódott szimbolikus tőkéikből származóan különböző minőségű és hozamú befektetéseknek számítottak: szerepet játszott ebben a tanári kar szakmai presztízse, a városi vagy vidéki környezet, az intézmények tudományos infrastruktúrája (könyvtárak, laboratóriumok, stb). De mindezen túl a helyszín vonzerejét befolyásolhatta az intézmények ideológiai imázsa vagy az általuk mozgósítható társadalmi kapcsolatháló. A nemzetállamok és a nacionalista önazonossághoz kötött mozgalmak korában, sok egyetem, - akárcsak sok más kulturális intézmény (akadémiák, színházak, múzeumok, könyvtárak, stb) -, alapvető „nemzetiesítő” folyamaton mentek keresztül, nem beszélve számos egyetem felekezeti vagy világi elkötelezettségéről. Európában a legtöbb régi egyetemi alapítvány egyházi forrásból származott (mindenekelőtt a pápától) vagy erős vallási kötöttségű uralkodóktól és arisztokráciától, melyek segítségévek sok modernizált egyetem megtartott valamit, néha még a hosszú 19. század után is, felekezeti jellegéből. Következésképp, a fenti motivációknak megfelelően, nyilván a költségek figyelembe vételével és a számukra elérhető tanulmányi helyszínekkel társított ideológiai tartalmak szerint is, az etnikai és vallási alkultúrákhoz tartozó elitcsoportok egyetemjárása a tanulmányok helyének megválasztása tekintetében – mint látni fogjuk - igencsak különböző stratégiákon alapulhatott.

 

 

A fenti néhány bekezdés része az alábbi műnek:

Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor

tanulmány(ok) ; magyar

(Szociológiai dolgozatok ; 5.)

A kötet az elites08 jelzésű ERC_FP7_230518 számú projekt keretében készült.

eredeti kiadvány: Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
Budapest : Wesley János Lelkészképző Főiskola, Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont, 2012
(Szociológiai dolgozatok, ISSN 2063-6733 ; 5.)
ISBN 978 615 5048 12 8

Művelődésszociológia, Oktatáspolitika, oktatásügy, Felsőfokú oktatás
elitképzés, értelmiség, társadalmi elit, oktatásszociológia, peregrináció, oktatáskutatás, oktatási statisztika, oktatástörténet, Magyarország, 19-20. sz.

 

A könyv elérhetőségei:

http://archive.org/details/IskolzsrtelmisgsTudomnyA19-20.SzzadiMagyarorszgon

https://mek.oszk.hu/10900/10983

 

Jelen részlet nem biztos, hogy szó szerint azonos a fenti művekben található szöveggel, ezért javasoljuk, mindenképpen azt nézze meg!



[1] L. V. Karady, Peter Tibor Nagy, ed., Educational Inequalities and Denominations, 1910. Database for Transylvania, Budapest, John Wesley Publisher, 2009.