Ha összehasonlítjuk az utolsó két sor adatait, világosan kirajzolódik a felekezeti csoportokon belüli „értelmiségiek” egyenlőtlen részvételének mintája. Az „értelmiségiek” legerőteljesebb felülreprezentáltsága az aktív zsidóság körében található -, ötször nagyobb, mint az aktív férfinépességen belüli arányuk. Ez az adat nem meglepő, hiszen Közép-Európában mindenhol hasonlót lehet találni, ahol adatunk van a társadalmi rétegzettségről, a törvényes emancipációt követő (azt gyakran megelőző) asszimiláció legintenzívebb időszakában, lévén hogy az értelmiségi szakmák - mindenütt ahol ezek legálisan elérhetők voltak - az átlagosnál általában sokkal intenzívebb zsidó rétegmobilitás fő célpontjainak bizonyultak. Az evangélikusok (luteránusok) felülreprezentáltsága kevésbé hangsúlyos, ám mégis feltűnő, ezen a téren a második helyet foglalja el a zsidók után. Őket szorosan követik a római katolikusok, majd némi távolságra tőlük a „nyugati keresztények” két további csoportja. Ezzel szemben a két keleti keresztény csoport értelmiségi képviselete látványosan gyenge, az ortodoxoké még gyengébb, mint az uniátusoké. Ezek az adatok valamennyi gimnáziumi vagy annál magasabb végzettséggel rendelkező aktív férfi társadalmi súlykülönbségeinek világos hierarchiáját jelzik. A csúcson lévő, nagyon kis létszámú zsidó csoporttal együtt, a legjobban reprezentált csoportok a luteránusok (legtöbbjük, tudjuk, Erdélyben szász) és a római katolikusok (akiknek legtöbbje magyar). A másik két, „tiszta magyar” nyugati keresztény csoport hasonló, de kevésbé élenjáró pozíciót mutat, míg a keleti keresztények (többnyire románok és szlávok) messze lemaradnak a többiek mögött.
Az általános „értelmiségi” csoportnak ez a hierarchiája feltűnően ismétlődik a „nem kétkeziek” említett kategóriáinak megoszlásán belül is. A főbb ellentétek és különbségek itt is az „értelmiségiek” általános reprezentációjához hasonló mintát követik.
A zsidók ebben a kategóriában is erősen különálló csoportot alkotnak a magángazdaságban elfoglalt többségi jelenlétükkel (ez alól csak a vegyesen magán és közületi közlekedési szektor jelent kivétel) és az ennek megfelelő viszonylag alacsony képviseltetettségükkel az összes többi kategóriában. Ez utóbbi alól azért kivétel képeznek a szabad foglalkozásúak (ügyvédek, orvosok, újságírók, mérnökök stb), ahol az összes többi felekezeti csoporthoz képest a zsidók viszonylagos reprezentáltsága szintén a legmagasabb. A evangélikusok a zsidókhoz valamelyest itt is hasonlóan a magángazdaságban betöltött közel két-ötödös jelenlétükkel emelkednek ki a nyugati keresztény csoportok közül (beleértve a közlekedési alkalmazottak félig magánjellegű kategóriáját is), illetve a szabadfoglalkozásúak valamint a tanárok között elfoglalt viszonylag kiemelkedő arányukkal (30%). A katolikusok csoportja harmadik a sorban, hasonlóan magas arányú jelenléttel a magán-, illetve félig magángazdasági funkciókban (különösen a közlekedésben), valamint a szabadpályákon. Az erdélyi római katolikusok azzal is feltűnnek, hogy az összes felekezeti csoport közül övék a legmagasabb arány az adminisztrációban tevékeny közhivatalnokok között. A kálvinisták és az unitáriusok szerény arányt mutatnak a magángazdaságban, de viszonylag magasat a közhivatalnokok, az egyházi személyek és tanárok között. A keleti keresztények egyértelműen ennek a tengelynek a másik végpontján helyezkednek El. Az ő „értelmiségi” csoportjuk java az egyházi és oktatói területeken (főképp mint elemi iskolai tanító) tevékenykedtek. E kettő, mint ismeretes, egymással intézményesen összefüggő terület, mivel a legtöbb oktató az adott egyház által működtetett iskolában tanított.
Mindezek szerint az értelmiségi csoportok belső szerkezete nagyobb felekezeti polarizációt mutat, mint az értelmiségiek puszta megoszlása az aktív lakosságon belül. Nagyon kevés szabadfoglalkozású szakemberükkel és gimnáziumi tanárukkal -, amelyhez a dualista monarchiában már kötelező volt egyetemi diplomával rendelkezni -, a keleti keresztények csak nagyon gyengén lehettek jelen ennek a korszaknak a diákjai között, ellentétben a zsidókkal, a evangélikusokkal vagy római katolikusokkal, akiknek jelenléte a „magasabb” értelmiségi szakmákban láthatóan sokkal szignifikánsabb volt. Ezeknek az alapvető egyenlőtlenségeknek a fényében az is feltételezhető, hogy a foglalkozásbeli rétegezettség ezen mintái nyomot hagyhattak a diákok lakhellyel és peregrinációval kapcsolatos stratégiáira.
A fenti néhány bekezdés része az alábbi műnek:
Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi
Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
tanulmány(ok) ; magyar
(Szociológiai dolgozatok ;
5.)
A kötet az elites08 jelzésű ERC_FP7_230518 számú
projekt keretében készült.
eredeti kiadvány: Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi
Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
Budapest : Wesley János Lelkészképző Főiskola, Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont, 2012
(Szociológiai dolgozatok, ISSN 2063-6733 ; 5.)
ISBN 978 615 5048 12 8
Művelődésszociológia, Oktatáspolitika, oktatásügy, Felsőfokú oktatás
elitképzés, értelmiség, társadalmi elit, oktatásszociológia, peregrináció,
oktatáskutatás, oktatási statisztika, oktatástörténet, Magyarország, 19-20. sz.
A könyv elérhetőségei:
http://archive.org/details/IskolzsrtelmisgsTudomnyA19-20.SzzadiMagyarorszgon
https://mek.oszk.hu/10900/10983
Jelen részlet nem biztos, hogy szó szerint azonos a
fenti művekben található szöveggel, ezért javasoljuk, mindenképpen azt nézze
meg!