Budapesti Műegyetem: Csak a mérnöki és a vegyészmérnöki szak hallgatói.

Kolozsvári Egyetem: Az összes beiratkozott diák és diplomás.

Németország: A főiskolákra és egyetemekre beiratkozott diákságra vonatkozó adatok 1867-1880-ra és 1895-1914-re. Forrás : Szögi László, Ungarländische Studenten an den deutschen Universitäten und Hochschulen, 1789-1919, Budapest, Eötvös Lóránd Tudományegyetem Levéltára, 2001.

Bécs: A legtöbb felsőoktatási intézmény diákságára vonatkozó adatok a művészképző főiskolák kivételével. Forrás : Patyi Gábor, Magyarországi diákok bécsi egyetemeken és főiskolákon, 1890-1918,  Budapest, Eötvös Lóránd Tudományegyetem Levéltára, 2004.

Ezek a motivációk könnyen objektiválhatók, ha a különböző tanulmányi zónákban tanuló diákokat vallási megoszlásuk szerint vizsgáljuk. A fentiekhez hasonló mintákban ismét nyilvánvalók az éles különbségek zsidók, nyugati- és keleti keresztények között. A zsidó diákok nagyjából mindenhol hangsúlyosan felülreprezentáltak. A evangélikusok és a római katolikusok is nagyobb százalékarányban jelennek meg az összes említett egyetemen illetve egyetemi hálózatban, összehasonlítva népességi arányukkal. A luteránusok külföldi jelenléte különösen figyelemreméltó, hiszen a Bécsben tanuló erdélyi diákoknak közel felét, a Németországban tanulóknak pedig egyenesen mintegy kétharmadát alkotják. A kálvinisták és az unitáriusok csak Magyarországon voltak felülreprezentáltak, diákjaik csak nagyon ritkán bukkannak fel az ország határain kívül. A keleti keresztények az összes kutatott tanulmányi térségben alulreprezentáltak, de a két felekezethez tartozó diákok megoszlása szignifikánsan különbözik egymástól. A görög ortodoxok viszonylag jelentős mértékben vannak jelen Bécsben (még a kolozsvári arányokat meghaladva), míg az uniátusok a kolozsvári és a budapesti klasszikus egyetemeken láthatóbbak leginkább.

 

 

A fenti néhány bekezdés része az alábbi műnek:

Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor

tanulmány(ok) ; magyar

(Szociológiai dolgozatok ; 5.)

A kötet az elites08 jelzésű ERC_FP7_230518 számú projekt keretében készült.

eredeti kiadvány: Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
Budapest : Wesley János Lelkészképző Főiskola, Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont, 2012
(Szociológiai dolgozatok, ISSN 2063-6733 ; 5.)
ISBN 978 615 5048 12 8

Művelődésszociológia, Oktatáspolitika, oktatásügy, Felsőfokú oktatás
elitképzés, értelmiség, társadalmi elit, oktatásszociológia, peregrináció, oktatáskutatás, oktatási statisztika, oktatástörténet, Magyarország, 19-20. sz.

 

A könyv elérhetőségei:

http://archive.org/details/IskolzsrtelmisgsTudomnyA19-20.SzzadiMagyarorszgon

https://mek.oszk.hu/10900/10983

 

Jelen részlet nem biztos, hogy szó szerint azonos a fenti művekben található szöveggel, ezért javasoljuk, mindenképpen azt nézze meg!