Összefoglalva: az „uralkodó keresztények” rekrutációs paradigmája tág értelemben elsősorban „önreprodukciós” funkciójú volt, szűkebb értelemben a művelt középosztályok és a gazdasági önállók gyermekeinek többé-kevésbé „horizontális” (az úri osztályon belüli) mobilitását, átrétegeződését szolgálta a modern szabadértelmiség e korban egyik legszélesebb és leggyorsabban fejlődő szakmai piacán.

Egészen más és voltaképpen sokkal egyszerűbb társadalmi háttérszerkezetet mutat a két görög rítusú vallás híveiből összetevődő diákság. Mindkét aggregátumnak domináns eleme ugyanis a nemzetiségi kisértelmiség, azaz a papság (a görög katolikusok 34%-a és az ortodoxok 24%-a) valamint az oktatószemélyzet (11%), összesen tehát a diákság több mint harmada és közel fele közötti arányban. Mellettük azonban, talán paradox módon, feltűnően nagy a nemzetiségi földműves réteg képviselete is, a görög keletiek majdnem harmadának (31%), s az uniátusok hatodának (17,5%) szintjén. A kisértelmiség és a földműves réteg két nagy kibocsátó közege önmagában is a görög rítusú diákság közel kétharmadát szolgáltatta (63–66%), szemben az összes többi felekezethez tartozó medikus 22%-ával. Mögöttük a többi foglalkozási kategória mindegyikének csak igen szerény hely maradt a diákság körében. Közöttük még viszonylag jelentős a magasabb közhivatalnokok fiainak jelenléte, különösen az ilyen pozíciók eléréséhez szükséges asszimilációra jobban beállított görög katolikusoknál (12%), valamint az önálló vagyonos réteg leszármazottjaié (8–10%). Feltűnő azonban az érdekelt felekezetek viszonylag széles rétegét alkotó kispolgári középosztály majdnem teljes hiánya. A román és a szerb kereskedők és kisiparosok gyermekei (2–6%, átlagosan 3,8%) összesen harmadánál is ritkábban kerültek be a kolozsvári orvosi karra felekezeti közegükből, mint a többi keresztények megfelelő kategóriáinak a fakultáson egyébként szintén nem nagyon erősen képviseltetett fiai (13%).

Összefoglalva: a görög felekezetek rekrutációs paradigmája a tárgyalt diákközegben számottevő „felfelé” irányuló mobilitásra vall a paraszti és kisértelmiségi rétegekből kiindulva. Ennek hátterében bizonnyal nem elhanyagolható intézményesen „szervezett mobilitás” hatásmechanizmusai működtek (például a másutt tárgyalandó ösztöndíjrendszer közvetítésével), de valószínűleg többféle, egymással szorosan összefüggő, alapvető társadalomtörténelmi adottságé is. Mindenekelőtt a görög egyházak hívei a régióban való népességi többségükhöz képest (ami persze a középosztályokban már kisebbséget takart) globálisan igencsak alul voltak képviseltetve a kolozsvári orvosi karon. Aki mégis ide került közülük, már csak azért sem tartozhatott a középosztálybeli közönséghez, mint a többi keresztény kategóriában, mivel éppen a művelt középosztályok rendkívül gyengék voltak, majdhogynem hiányoztak a görög felekezetek híveinek köréből. Ez alól kivételt képezett a kisértelmiség, innen ennek magas számaránya a diákságban. Végül itt nincs mód oknyomozó vizsgálattal kitérni a preferenciális mobilitási trendek érvényesülésének hatására, amelynek értelmében az orvosi mesterség – különböző kulturális és piaci vonzások és választások összjátéka következtében – ha nem is tartozott a mobilis görög vallású csoportok legfontosabb társadalmi célmesterségei közé (szemben például magával a papsággal), paradox módon gyakrabban vagy legalább ugyanolyan gyakran keltette fel a görög egyházakból származó érettségizők érdeklődését, mint az átlag érettségizőkét.[1]

A harmadik társadalmi rekrutációs képletet a zsidó diákság illusztrálta. Ez felel meg legjobban egyfajta „polgári mobilitási” paradigmának, hiszen a zsidó diákok abszolút többsége a klasszikus értelemben vett önálló polgári rétegekből származott, tehát elsősorban a kiskereskedők (45%) és a vállalkozók, valamint a tulajdonosok (14%) köréből, kisebb mértékben a szabadértelmiségből (11%) és a magánalkalmazottak (8%) közegéből. Feltűnő itt a kisiparosság (4%) és valamelyest a papi-oktatói gárda (5%) gyermekeinek ritka előfordulása. Az előbbiek mobilitási készsége talán nem érte el a kereskedők leszármazottjaiét, és persze sokkal kevesebben is voltak a régió aktív zsidó népességében. Az utóbbiak mobilitási preferenciája valószínűleg máshová vezetett (papság, tanárság, humán szabadértelmiség). Még érdekesebb, hogy a zsidó medikusok között ritkábban találni (9%) orvosok gyermekét (pedig a korabeli doktoroknak körülbelül a fele zsidó volt), mint az „uralkodó keresztény” aggregátumok diákjai között (13%). A többi szabadértelmiségi kategória leszármazottai – amelyeknek harmada-negyede a kor végén már szintén zsidókból áll – az előbbi keresztényekhez képest (5%) ugyancsak ritkábban vannak jelen közöttük (3%). Mindez csak megerősíti azt az általános következtetést, hogy a zsidó rekrutációs modellben csak marginálisan folyt a műveltséget hordozó rétegek „önreprodukciója”. Ezzel ellentétben elsősorban a „feltörekvő” polgári és kispolgári önállók gyerekeinek átrétegeződése történt egy presztízses és súlyos szellemi befektetéseket igénylő szabadértelmiségi foglalkozásban. Mindent összevéve, a szülők feltételezhető szellemi tőkéjére való tekintettel (amely tőke Magyarország keleti régióinak korabeli zsidó polgárságában, különösen a kispolgárságban még nagyrészt a hagyományos vallási intellektualizmust tükrözte) a zsidó medikusok valószínűleg sokkal gyakrabban hajtottak végre magas szintű szellemi mobilitást, mint keresztény társaik, különösen az „uralkodó keresztény” felekezetekhez tartozók.

E társadalmi rekrutációs modellek időbeli módosulásait a 8. táblázat érzékelteti. A születési nemzedékcsoportok szerinti elemzés megerősíti az előbbiekben vázolt összképet.

 

 

A fenti néhány bekezdés része az alábbi műnek:

Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor

tanulmány(ok) ; magyar

(Szociológiai dolgozatok ; 5.)

A kötet az elites08 jelzésű ERC_FP7_230518 számú projekt keretében készült.

eredeti kiadvány: Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
Budapest : Wesley János Lelkészképző Főiskola, Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont, 2012
(Szociológiai dolgozatok, ISSN 2063-6733 ; 5.)
ISBN 978 615 5048 12 8

Művelődésszociológia, Oktatáspolitika, oktatásügy, Felsőfokú oktatás
elitképzés, értelmiség, társadalmi elit, oktatásszociológia, peregrináció, oktatáskutatás, oktatási statisztika, oktatástörténet, Magyarország, 19-20. sz.

 

A könyv elérhetőségei:

http://archive.org/details/IskolzsrtelmisgsTudomnyA19-20.SzzadiMagyarorszgon

https://mek.oszk.hu/10900/10983

 

Jelen részlet nem biztos, hogy szó szerint azonos a fenti művekben található szöveggel, ezért javasoljuk, mindenképpen azt nézze meg!


[1] A századelő érettségizőinek pályaválasztására vonatkozó felvételem szerint közel minden második görög katolikus (48%) teológiára ment. Ennek megfelelően orvosi egyetemet mintegy feleannyian választottak csak (5%) mint az átlag (10%). Jól megfelel ennek az eredménynek a diákok iskolatípus szerinti pályaválasztására vonatkozó adat az Magyar Statisztikai Évkönyvekből, amely szerint 1898/9 és 1907/8 között (csak ezekre az évekre van hasonlóan részletes bontásban ilyen adat) a görög katolikus gimnáziumok diákjainak 43,4%-a papi szemináriumba készült, szemben az összes korabeli érettségizett 15,1%-ával, míg orvosnak 10% ment, tehát kissé több, mint az összes diák 9%-os átlaga. A felvételi mintámban sajnos súlyosan alulképviselt görög ortodoxoknak ugyanakkor 12%-a lett pap és 11%-a orvos. Ez az utóbbi eredmény azonban kérdéses értékű, hiszen a mintában mindössze 131 ortodox érettségiző szerepelt – az összes 1,2%-a – szemben 1009 uniátussal – az összes 9,3%-a. Lásd Zsidóság és társadalmi egyenlőtlenségek. I. m. 204. A görög keleti gimnáziumokban mindenesetre 23% volt a teológusjelöltek aránya, de 14,4% az orvosi karokra jelentkezőké 1898/9 – 1907/8-ban. (Magyar Statisztikai Évkönyvek adatokból számított arányok.)