Az „uralkodó keresztény” csoportban ugyan az
idővel először nő, de a legfiatalabb diáknemzedékekben viszonylag alacsonyra
csökken a szabadfoglalkozású szülők aránya (bár ezeken belül az orvos apáké a
legfiatalabbaknál is – az összes 9,2%-ával – éppen azonos arány).
A „művelt középosztálybeliekhez” számíthatók[1] összaránya rendre
csak emelkedik 62%-ról 64,5%-ra majd 69,4%-ra. A középosztálybeli
„önreprodukció” itt tehát csak erősödik az idővel elsősorban a vagyonos polgári
rétegek kárára, amelyeknek részaránya a diákság legidősebb és legfiatalabb
korosztályai között mintegy felére csökken.
A görög felekezetekhez tartozó diákság
réteghátterének szerkezete szintén igen nagy állandóságot mutat ugyanakkor,
amikor a kisértelmiség viszonylagos hegemóniája a legfiatalabb generációkban
valamelyest erősödik. Az egyetlen jelentősebb fejlődési tényező a magas
paraszti képviselet csökkenése (de csak a legfiatalabbaknál) és a kis- és
nagypolgári önállók képviseletének rendszeres emelkedése 5%-ról először 15%-ra,
majd 16%-ra. Szintén emelkedett, de alacsony szinten, a szabadfoglalkozásúak
aránya. Mindent összevéve a görög rítusú felekezetűeknél megmaradt a többségi
kisértelmiségi és valamelyest a paraszti rekrutáció, de a diákság az időben
egyben kissé el is „polgárosodott”.
A zsidó diákoknál szintén alig módosult az
időben az alapvetően „polgári” rekrutáció dominanciája. A kis- és nagypolgári
elemek aránya a legfiatalabb nemzedékekben pontosan ugyanannyi (64%) mint a
legidősebbekben. A legfiatalabbak „polgári” hátterét viszont lényegesen
felerősíti a magánhivatalnok apák részarányának megötszöröződése. Az így
kialakult „polgári” vagy „középpolgári” részvétel a legfiatalabbaknál már
meghaladja az összes diák háromnegyedét a tulajdonképpeni értelmiséghez tartozó
hátterűek részesedésének egyidejű csökkenésével. Más szóval a zsidóknál
megfigyelt értelmiségi „önreprodukció” gyengesége az idővel tovább fokozódott.
Jól lehet pontosítani a társadalmi
rekrutációra vonatkozó előbbi észrevételeket, ha a vallási és foglalkozási
kategóriákat az etnikai, nemzetiségi eredet legszignifikánsabbnak ítélhető
csoportkategóriáival vetjük össze, mint ahogy ez a 6. táblázatban történik.
A fenti néhány bekezdés része az alábbi műnek:
Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi
Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
tanulmány(ok) ; magyar
(Szociológiai dolgozatok ; 5.)
A kötet az elites08 jelzésű ERC_FP7_230518 számú projekt
keretében készült.
eredeti kiadvány: Iskolázás, értelmiség és tudomány a
19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
Budapest : Wesley János Lelkészképző Főiskola, Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont, 2012
(Szociológiai dolgozatok, ISSN 2063-6733 ; 5.)
ISBN 978 615 5048 12 8
Művelődésszociológia, Oktatáspolitika, oktatásügy, Felsőfokú oktatás
elitképzés, értelmiség, társadalmi elit, oktatásszociológia, peregrináció,
oktatáskutatás, oktatási statisztika, oktatástörténet, Magyarország, 19-20. sz.
A könyv elérhetőségei:
http://archive.org/details/IskolzsrtelmisgsTudomnyA19-20.SzzadiMagyarorszgon
https://mek.oszk.hu/10900/10983
Jelen részlet nem biztos, hogy szó szerint azonos a
fenti művekben található szöveggel, ezért javasoljuk, mindenképpen azt nézze
meg!