Az érettségizés kora szempontjából medikusaink jól hierarchizált kategóriasort formálnak. Messze a legkorábban végeztek közöttük a zsidók, akiknek közel kétharmados többsége a „normális” korban (18 év) vagy annál is fiatalabban érettségizett. Utánuk következnek elég nagy eltéréssel a német és más szláv hátterű katolikusok, akiknek enyhe többsége (54–55%) szintén fiatal korban hagyta el a középiskolát, valamint szorosan mögöttük egyes protestáns kategóriák (a nem magyar reformátusok, az unitárusok és a nem német evangélikusok) 50% körüli fiatallal. A felekezetükben többségi magyar katolikusok és még inkább a német evangélikusok ennél lényegesen alacsonyabb arányban tartoztak a „fiatal” érettségizőkhöz. Végül a görög vallások hívei egyértelműen a „sereghajtók” ebben a rangsorban az ortodox román diákokkal a legvégén, akiknek mindössze egynegyede végezte a középiskolát fiatalon. Ha az

 „elkésett”, 20 évesnél idősebb érettségizettek összetételét tekintjük, a fenti hierarchia durva fordítottját találjuk, hiszen a görög vallást követő diákok legalább kétszer olyan gyakran szerepelnek ebben az aggregátumban, mint a többiek. Ez utóbbiak között azonban már nincs olyan egyszerű rangsor, ugyanis „fiatalsági létrán” magasan álló csoportokban – például a zsidók, a szláv katolikusok vagy az unitáriusok között is – átlagos arányú „elkésett” érettségizőt lehet azonosítani. Ezeket az összefüggéseket pontosítani lehet, ha az elemzésbe bevonjuk a diákok szüleinek helyzetét a foglalkozási vagy társadalmi rétegszerkezetben (6. táblázat).

Ezeknek az eredményeknek az értelmezéséhez mindenekelőtt arra kell utalni, hogy más országos adatokból is igencsak hasonló hierarchia bontakozik ki a tanulmányi kitűnőség szempontjából. Egyrészt a zsidó és az evangélikus diákok jegyátlagai rendre meghaladják a többiekét, másrészt a görög rítusúak a rangsor alján helyezkednek el.[1] A két véglet tökéletesen megfelel ennek az összefüggésnek, csupán a hierarchia közbülső zónáiban borul fel a rangsor, mivel az evangélikusok közül csak a kisebbségi szlávok és a magyarok mutatnak fel jelentősebb előnyt a viszonylag korai iskolavégzés terén. Az érdemskálának ezt a komplex közbülső „szürke zónáját” nehéz lenne pontosabban elemezni. Az egymással szembenálló, kiemelkedően magas zsidó és a viszonylag leggyengébb átlagteljesítményt nyújtó görög rítusú diákok pozícióját a rangsorban azonban jól lehet értelmezni a két aggregátum iskolai piaci helyzetének számbavételével. Az egyik minden bizonnyal az asszimilációs kompenzáció sikerére, a másik az asszimilációs nehézségek hatására szolgáltat példát.

Persze nem csak arról van itt szó, hogy a zsidóság iskolai sikerei általánosságban „asszimilációs élmények” is voltak, és „belülre” is, „kívülre” is bizonyítékul voltak felmutathatók az asszimilációs elvárások beváltására, éppen az asszimilációs feladatok „túlteljesítése” révén (nyelvi és kulturális elmagyarosodással, a keresztény középosztályok műveltségi jegyeinek – latin, nemzeti irodalom stb. – átvételével). És nem is csak arról, hogy éppen az érettségizéssel konkrét törvényes jogosítást is nyertek a középosztályokba való formális betagolódásra (szalon- és párbajképesség, „úri” elnevezés, katonai „önkéntesség” és tartalékos tiszti rang). A korai érettségi a „nehéznek” ismert orvosi tanulmányokra való rátermettséget, készséget is igazolta[2], ami az orvosi szakma mintegy felét ekkoriban már elfoglaló zsidóság orvosjelöltjeinek családjában fontos adunak számíthatott. Itt érdemes megjegyezni, hogy hasonló kompenzációs mechanizmus nyomait könnyű felfedezni a többi felekezeti aggregátumnál is, az ezeken belül kisebbségi helyzetű nemzetiségeknél, tehát nem feltétlenül csak allogén csoportoknál. A katolikus németek és szlávok, a nem magyar reformátusok és nem német evangélikusok, a nem román görög katolikusok és ortodoxok akárcsak a magyar nevű zsidók átlagosan rendre korábban érettségiztek, mint többségi hittársaik. Elképzelhető, hogy ezekben a nem markáns, de szignifikáns teljesítménybeli eltérésekben a kisebbségi létformát kompenzáló magatartások eredőjét érhetjük tetten. Ennek egyik formája az lehetett, hogy a felekezeten belüli kisebbségiek vagy – akárcsak a zsidóság – a többséghez idomuló asszimilációs stratégiája keretében igyekezett iskolai teljesítményét optimalizálni. Amikor konkrét akkulturációs nehézségekkel kellett megküzdenie, például nem anyanyelvén oktató iskolában, itt a siker kulcsa a különleges erőfeszítésekkel elért „túlteljesítés” volt. Ez azonban nem mindenki számára volt elérhető. A görög rítusú felekezetek diákjai valószínűleg azért is kerültek ki átlagosan sokkal később a középiskolákból itt is, mint máshol[3], mert jó részük (fentebb láttuk) magyar gimnáziumban végzett, ahol nyelvi és kulturális asszimilációs nehézségeiket – hiszen túlnyomó többségük nemcsak román vagy szerb nevű, de román vagy szerb anyanyelvű is volt – csak bizonyos időveszteség árán tudták meghaladni. Az ilyen típusú asszimilációs gátak áthidalása ugyanis nemcsak tehetségen és elszántságon múlik. Ez gyakran a magyar iskolázás eleve későbbi elkezdését, osztályismétlést, esetleg még az érettségi ismétlését is magával vonta, ami elkerülhetetlenül az érettségi átlagkorának kitolódásával járt.

Ezért érdekes ebben az összefüggésben követni az érettségi átlagkorának állandó csökkenését a nemzedéki csoportok szerint, különösen a legfiatalabb beiratkozóknál. Az 1883 előtt születtek átlagéletkora még 19,1 év volt, az 1883–1893 között születetteké alig alacsonyabb, 19 év, míg a náluk fiatalabbaké már 18,4 évre süllyedt. A háború előtti és alatti években felduzzadt számú medikusok tehát már sokkal „normálisabb” életkorban, túlnyomó többségükben (66%) 17-18 évesen hagyták el a középiskolát. Feltűnő azonban, hogy a felekezeti csoportok közötti fentebb bemutatott rangsor az idővel alig módosult. Majdnem mindegyik diákkategória abszolút értelemben is „előre lépett” a korskálán (pontosabban megfiatalodott), a nélkül azonban, hogy helyzete a többiekhez viszonyítva jelentősebb elmozdulást szenvedett volna. A legfiatalabb nemzedékben például a zsidó diákok, az unitáriusok és egyéb kis keresztény vallás híveinek 77%-a végzett 18 évesen vagy ennél fiatalabban, a „nyugati” keresztények 62–68%-a, a görög katolikusok 56%-a, de a görög keletieknek továbbra is mindössze 26%-a. Ez azt mutatja, hogy az érettségi átlagos életkorában kifejezett teljesítményskála széthúzódott, és míg a többség középiskolai tanulmányi körülményei „normalizálódtak”, a leghátrányosabb helyzetűek elmaradása jórészt fennmaradt.

 

 

A fenti néhány bekezdés része az alábbi műnek:

Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor

tanulmány(ok) ; magyar

(Szociológiai dolgozatok ; 5.)

A kötet az elites08 jelzésű ERC_FP7_230518 számú projekt keretében készült.

eredeti kiadvány: Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
Budapest : Wesley János Lelkészképző Főiskola, Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont, 2012
(Szociológiai dolgozatok, ISSN 2063-6733 ; 5.)
ISBN 978 615 5048 12 8

Művelődésszociológia, Oktatáspolitika, oktatásügy, Felsőfokú oktatás
elitképzés, értelmiség, társadalmi elit, oktatásszociológia, peregrináció, oktatáskutatás, oktatási statisztika, oktatástörténet, Magyarország, 19-20. sz.

 

A könyv elérhetőségei:

http://archive.org/details/IskolzsrtelmisgsTudomnyA19-20.SzzadiMagyarorszgon

https://mek.oszk.hu/10900/10983

 

Jelen részlet nem biztos, hogy szó szerint azonos a fenti művekben található szöveggel, ezért javasoljuk, mindenképpen azt nézze meg!


[1] Az idevonatkozó eredményeket nyilvános és országos adatok alapján több helyütt bemutattam már. Lásd például Iskolarendszer és felekezeti egyenlőtlenségek Magyarországon, i.m. 22, 96. Saját felvételi eredményeimet budapesti és egyéb helyi mintákon (lásd uo. 84. és Zsidóság és társadalmi egyenlőtlenségek, i.m. 206–207.). Hasonló felvételi eredmények még a főbb középiskolai tantárgyak szerint is rendelkezésre állnak. Lásd. Iskolarendszer és felekezeti egyenlőtlenségek, i.m. 120., 140. és Zsidóság és társadalmi egyenlőtlenségek, i.m. 186.

[2] A korabeli érettségizőkre vonatkozó országos reprezentatív felvételben a bölcsészkarok és a Műegyetem után az orvosi és a jogi karok jelöltjei érettségiztek legfiatalabban (lásd Zsidóság és társadalmi egyenlőtlenségek, i.m.. 209.). 

[3] Az előbbi jegyzetben idézett felvételben is azonos az érettségi korára vonatkozó rangskála. A görög rítusú vallások tagjainak átlagéletkora az érettségi idején 19,1 év volt szemben a magyar nevű zsidók 18,2 éves átlagával. A többiek itt is e két véglet között helyezkedtek el.