Mint láttuk, az érettségi korának legfőbb
meghatározója medikusaink körében a vallás. Ennek az alapvető változónak
működését azonban jelentősen módosíthatta a családok társadalmi helyzetét,
vagyoni és jövedelmi viszonyait, sőt a gyerekek beiskolázási és iskolai
sikeresélyeire nézve különösen döntő hatású „művelődési tőkéjét” is
messzemenően meghatározó réteghelyzet, amelyet a felhasznált prozopográfiai
összeállításban sommásan az apák foglalkozásával lehet megközelíteni. Ebben az
összefüggésben csak a réteghelyzet különleges hatására érdemes figyelnünk. A
réteg, vallás és nemzetiség szerinti kiválasztás mechanizmusaira a következő
alfejezetben részletesebb adatokkal kell még visszatérnünk.
A 3. táblázat egyértelműen demonstrálja, hogy
a korai érettségi elsősorban osztályprivilégium, pontosabban a szakmai pozíciók
mögött feltételezhető családi művelődési tőke nagyságával korrelál. Ez az
összefüggés nem szünteti meg, de alaposan átminősíti a fentebb azonosított
felekezetsajátos különbségeket. Elsősorban az „alsóbb” osztályok, másodsorban
az ún. „polgári rétegek” fiai, akik túlnyomóan a kispolgárságból származtak, s
mint ilyenek, „újoncok” voltak az iskolázás frontján, rendre később, nemritkán
(mint például a protestánsok vagy a görög vallások követői) kifejezetten késve
jutottak csak el az érettségiig. Mindenütt az értelmiségi és közhivatalnoki
családok gyerekei érettségiztek átlagosan a legfiatalabb korban. Ráadásul a
réteg szerinti kontrasztok az egyetem előtti szellemi teljesítmények így mért
skáláján sokkal nagyobbak, mint a nemzetiségi csoportok vagy (a nyugati
keresztények viszonylatában) a felekezetek közötti. A katolikusoknál még csak
33% és 57% között szóródnak az 18 éves vagy ennél fiatalabb érettek arányai, ha
az „alsó” és a legjobban szereplő értelmiségi kategóriát hasonlítjuk össze. A
protestánsoknál már 27% és 57% közötti ugyanez a szóródás, a zsidóknál ennél
magasabb szinten 40% és 73% közötti. A görög felekezetű diákoknál azonban már
15% és 60% között húzódnak a megfelelő értékek.
Az „öreg” (20 évnél idősebb) érettek arányai
nagyjából ugyancsak a rétegsajátos teljesítmények logikáját követik. E
legmagasabb negatív értékeket a protestáns „alsó” (14%), a görög rítusú „alsó”
(26%) és polgári (18%), valamint (kivételesen) a tisztviselői rétegek (14%)
fiai könyvelték el. Hozzájuk tartozott azonban a néhány zsidó „alsó”
osztálybeli diák is, akiknek szintén nem kevesebb, mint közel negyede (23%)
érettségizett előrehaladottabb korban. Elképzelhető, hogy mind a nagyszámú görög
rítusú tisztviselő, mind a kisszámú zsidó földművelő és munkás gyerekének
viszonylag gyakori kései középiskolázása hasonló okokkal, a felekezeti
művelődés konkurenciájával magyarázható. A görög érintettek jó része
nemzetiségi papok és tanítók vagy (ritkábban) tanárok leszármazottja[1], akiknek műveltségi
tőkéje elsősorban teológiai irányultságú s nemritkán a tudományos
írásbeliségnek csak szerény fokán állt. Ha ők román vagy szerb gimnáziumba
mentek, tanulmányaik mellett még az egyetemre jutáshoz szükségesnek ítélt
világi (és a magyar nyelvű tanulmányok távlatában) magyar művelődési elemeket
is el kellett sajátítaniuk, ami sokuknál késleltethette az érettségi formális
letételét. Az is előfordulhatott, hogy egyesek apjuk nyomdokait követve papi
szemináriumban kezdtek tanulmányokat, mielőtt átváltottak volna az orvosi
karra. Akik (láttuk, viszonylag sokan) magyar gimnáziumba kerültek, azokat a
fentebb tárgyalt iskolai akkulturációs nehézségek tarthatták vissza
középiskolai pályájuk gyors lezárásától. Egyes hagyományos életmódot folytató
zsidó földműves vagy munkás családokban alapjában a világi műveltséghez való
viszony szempontjából hasonló idegenséget és távolságot lehet feltételezni.
Ilyen környezetben a fiúkat legfeljebb polgári iskolába küldték, utána esetleg
felső kereskedelmibe, de nem gimnáziumba, éppen a családtól és a közösségtől
való a művelődés- és kultuszbeli elidegenedés veszélyének minimalizálása
érdekében. A fiatal férfiak egy része ezzel szemben gyakran hosszú éveket
töltött el jesivában (felsőbb
talmudiskolában) is, mielőtt szakma után nézett volna, és elkezdte volna a
felnőtt életet. Az így felgyülemlett világi iskolázottsági hiányokat a
gimnáziumi tananyag elsajátítása terén persze be lehetett hozni, de csak
elkésett érettségizés árán. Ezt tükrözik minden bizonnyal az itteni adataink
is.
Adatainkból egy sor jelzést lehet kiszűrni,
amelyek medikusaink egyetemi pályájának egyes sajátosságait világítják meg.
Ezek azonban nem feltétlenül a legfontosabbnak tűnő mutatók, például nincsenek
utalások sem a diplomák minősítésére (pl. a végszigorlat érdemjegyére) sem az
esetleges későbbi szakosodásra, sem persze a szakmai karrierre. A meglévő
adatbázis azonban a későbbi ilyen irányú kutatásokhoz biztos empirikus alapozást
nyújt.
A fenti néhány bekezdés része az alábbi műnek:
Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi
Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
tanulmány(ok) ; magyar
(Szociológiai dolgozatok ; 5.)
A kötet az elites08 jelzésű ERC_FP7_230518 számú projekt
keretében készült.
eredeti kiadvány: Iskolázás, értelmiség és tudomány a
19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
Budapest : Wesley János Lelkészképző Főiskola, Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont, 2012
(Szociológiai dolgozatok, ISSN 2063-6733 ; 5.)
ISBN 978 615 5048 12 8
Művelődésszociológia, Oktatáspolitika, oktatásügy, Felsőfokú oktatás
elitképzés, értelmiség, társadalmi elit, oktatásszociológia, peregrináció,
oktatáskutatás, oktatási statisztika, oktatástörténet, Magyarország, 19-20. sz.
A könyv elérhetőségei:
http://archive.org/details/IskolzsrtelmisgsTudomnyA19-20.SzzadiMagyarorszgon
https://mek.oszk.hu/10900/10983
Jelen részlet nem biztos, hogy szó szerint azonos a
fenti művekben található szöveggel, ezért javasoljuk, mindenképpen azt nézze
meg!
[1] Lásd az 1. jegyzetben
idézett tanulmányomat. Az ottani 4. táblázatban szereplő adatok szerint kolozsvári orvosi karra járó görög
katolikus diákok majdnem felének (46%) és a görög keletiek több mint harmadának
is (35%) pap, tanár vagy tanító volt a felmenője.