Mindenesetre a görög vallások hívei két-háromszor gyakrabban jutottak ösztöndíjhoz, mint a többi keresztények, akiknek dotációs rátája 10 és 15% között ingadozott. Az „uralkodó keresztények” támogatottsági esélyei között azonban már kicsik a „belső” különbségek etnikai hátterük szerint, bár ezek teljesen nem hiányoznak. Viszonylag leggyakrabban nyertek anyagi segítséget a magyar (15%) és a német hátterűek (14%), akik persze úgyis ezeknek a felekezeti aggregátumoknak a többségét alkották.

Végül a zsidó hallgatók messze a legritkábban kaptak nyilvános forrásból segítséget a tanulmányaikhoz. Ezt a tényt azonban hiba lenne egyszerűen és általánosságban valamiféle zsidóellenes diszkriminációnak tulajdonítani, bár egyes ösztöndíjak megítélésénél nem zárhatjuk ki esetenként ezt a lehetőséget sem. Nem szabad figyelmen kívül hagyni ugyanis, hogy a korabeli nem állami – azaz többségében felekezeti és etnikai szempontból sem semleges – dotációk nagy része bizonyos célnépességnek volt szánva. Az egyházi ösztöndíjak általában a saját felekezet tagjainak, illetve néha – éppen a zsidó vagy más vagyonos rétegek univerzalista ideológiai töltésű asszimilációs stratégiája keretében – kifejezetten a saját és más vallású diákoknak jutottak, amit az alapítók legtöbbször expressis verbis kiemeltek adományleveleikben. Például a Gojdu-féle ösztöndíjakat elsősorban erdélyi görög keleti diákoknak szánták.[1] A zsidók diákok ritka támogatása inkább úgy értelmezhető, hogy ez a többinél jóval „polgáribb” hátterű egyetemi polgárság kevésbé is igényelte az ösztöndíjakat, vagy mert vagyonosabb volt vagy/és azért is, mert a zsidó családok gazdasági háztartásában az iskolai befektetéseknek s általában a leszármazottak jövőjébe való befektetésnek különösen nagy szerepe volt. Az orvosi tanulmányok a minden szempontból legelőnyösebbnek tekintett értelmiségi átrétegeződési területnek számítottak, egyaránt megfeleltek a legmodernebb és a leghagyományosabb zsidó kis- vagy középpolgárság által fiaiknak szánt jövőtervnek, ezért a családok gyakran minden áldozatot vállaltak megvalósításáért még akkor is, ha az érintettek nem tartoztak a diákság krémjéhez.[2]

Egyébként az ösztöndíjak különböző fajtáinak elosztásánál pontosabban lehet értékelni az egyes dotációk etnikai-felekezeti megkötöttségét. Az állami ösztöndíjakat oktrojálták láthatólag a legkiegyensúlyozottabban, bár ezekből a „magyar” vallások hívei (reformátusok és unitáriusok) bőven a diáknépességben elfoglalt arányaik feletti mértékben részesültek és a görög rítusúak sokkal ritkábban, de jutott belőlük elég sok zsidóknak is, majdnem a diákságban lévő részarányuk szintjén. A kevés német nevű alapító ösztöndíjából, amelyet inkább katolikusok és evangélikusok nyertek el, zsidó diákok szintén viszonylag arányosan részesültek. A magyar nevű alapítványoktól származóknál már markáns részrehajlást lehet tapasztalni a római és görög katolikusok és a reformátusok irányában. Ilyen zsidóknak vagy görög ortodoxoknak csak kivételesen jutott. Végül a Naszód-i (volt határőrvidéki) görög katolikus alapítvány kedvezettjei (valamint a Balázsfalva-i, Lugos-i stb. szintén uniátus alapítványoké) majdnem kizárólag (több mint három-negyed részükben) saját vallásúak voltak, a sokfajta többi román alapítványé (köztük a legfontosabbak a nagyszebeni ortodox egyházéi és a Gojdu-féle) hasonlóan magas arányban ortodoxok.[3] A görög rítusú diákoknak szánt ösztöndíjak elég nagy száma (az összes 29%-a) talán kedvezőtlenül érinthette a román vagy szerb kérvényezők elbírálását az állami és más magyar és német alapítványok dotációinak megítélésénél. Ez kevésbé játszhatott szerepet az összes közel harmadát kitevő katonaorvosi ösztöndíj szétosztásánál. Itt azonban valószínűleg a kérvényezők megoszlása mutatott fel felekezeti egyenlőtlenségeket a magyar és a nemzetállammal (s ennek hadseregével) azonosuló nem magyar miliők javára. Románok vagy szerbek alig, de még zsidó diákok is csak elég ritkán szándékoztak a honvédségi pályán keresni a boldogulásukat. Az előbbiek bizonnyal elsősorban politikai meggondolásból, a magyar állam apparátusától való elhatárolódás szándékától vezetve. Az utóbbiak inkább azért, mert szokásrendjüktől, történelmi tapasztalataiktól idegen volt a katonáskodás szemben a szabadpiaci pályával, amelyen mindig is nagy számban működtek zsidó orvosok.

Az ösztöndíjak szétosztásának másféle, rejtett szociológiai dimenzióira vet fényt utolsó táblázatunk. Ezek ismét csak arra mutatnak rá, hogy az iskolai és társadalmi kiválasztási folyamatok legeslegvégén is – amelyek egy fiatalkorú népesség parányi töredékét ebben a korban az érettségihez és az egyetemi tanulmányok küszöbéig eljuttatta – még mindig működtek a legalapvetőbb származási, családi, környezeti meghatározók hatásmechanizmusai. A jelen összefüggésben, az ösztöndíjak megszerzésének, illetve szétosztásának feltételeit illetően, persze a háttér-meghatározóknak találkozniuk kellett az ösztöndíjat megítélő intézmények gyakran kifejezetten politikai preferenciákon alapuló szelekciós gyakorlatával. Más szóval ösztöndíjat nem (csak és nem feltétlenül) az kapott, akinek anyagilag szüksége volt erre és aki ilyenről tudott, ezért ilyet kért, hanem az, akinek nemzetiségi vagy osztályprofilja megfelelt az intézmények nemegyszer az alapító okiratokban is rögzített elvárásainak.

Ha elmélyedünk a 8. táblázat részleteiben, jól láthatunk kétfajta fontos összefüggést az ösztöndíjak megítélésének erősen „osztályfüggő” jellegéről és a támogatási rendszer három itteni típusának eltérő elosztási rendszeréről. A táblázat utolsó oszlopának százalékai a különböző felekezeti és rétegkategóriákhoz tartozó diákok ösztöndíjjal való ellátottságának általános gyakoriságát fejezik ki. Ezek megerősítik a fentebbi megállapításokat az elosztás felekezetsajátos egyenlőtlenségeiről, de kiviláglanak a társadalmi eredetből fakadó egyenlőtlenségek is. Minden felekezeti aggregátumban az „alsó” rétegek és a köztisztviselők (közöttük a papok és a tanítók) gyerekei jutottak a legtöbb eséllyel ösztöndíjhoz. A szabály alól az amúgy is elenyésző arányú zsidó ösztöndíjasok képeztek részleges kivételt, amennyiben náluk csak a kisszámú köztisztviselő fiai nyertek a többinél majdnem kétszer kevésbé ritkán támogatást. A réteg szerinti arányeltérések mindenesetre majdnem olyan drasztikusak, mint a felekezetek közöttiek. Mind a katolikus, mind a görög rítusú „polgári” hátterű medikusok kevesebb mint fele arányban élveztek támogatást mint „alsó” osztálybeli vagy köztisztviselői hátterű hittársaik. A szabadértelmiségi eredetűek is feltűnően ritkán, de a „polgároknál” azért valamivel gyakrabban voltak a kedvezményezettek között. Ha az „alsó” rétegek érettségizettjeinek ellátása szociális szempontból lehetett indokolt‘ („vagyontalanság”,„szegénység” miatt), a tisztviselők leszármazottjainak viszonylagosan privilegizált kezelése már a középosztályi kapcsolatháló működésére utal (hiszen az alapítványok intézőbizottságaiban is „hivatalnokok”, nemegyszer egyenesen köztisztviselők – papok, tanárok, bírák – ültek). Továbbá arra is utal, hogy egyes alapítványok kifejezetten ennek a tisztviselő rétegnek (például a papok vagy tanítók gyermekeinek) tartották fenn a támogatásaikat.

 

 

A fenti néhány bekezdés része az alábbi műnek:

Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor

tanulmány(ok) ; magyar

(Szociológiai dolgozatok ; 5.)

A kötet az elites08 jelzésű ERC_FP7_230518 számú projekt keretében készült.

eredeti kiadvány: Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
Budapest : Wesley János Lelkészképző Főiskola, Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont, 2012
(Szociológiai dolgozatok, ISSN 2063-6733 ; 5.)
ISBN 978 615 5048 12 8

Művelődésszociológia, Oktatáspolitika, oktatásügy, Felsőfokú oktatás
elitképzés, értelmiség, társadalmi elit, oktatásszociológia, peregrináció, oktatáskutatás, oktatási statisztika, oktatástörténet, Magyarország, 19-20. sz.

 

A könyv elérhetőségei:

http://archive.org/details/IskolzsrtelmisgsTudomnyA19-20.SzzadiMagyarorszgon

https://mek.oszk.hu/10900/10983

 

Jelen részlet nem biztos, hogy szó szerint azonos a fenti művekben található szöveggel, ezért javasoljuk, mindenképpen azt nézze meg!


[1] L. Cornel Sigmirean, Fundatia „Gojdu”, i.m. 210.

[2] Az érettségizettek szakmai választásairól rendelkezésre álló felvételi eredményekben talán ezért találni azt, hogy a zsidó diákságban az érettségi jegyétől függetlenül egyformán sokan (24%) készülnek orvosi karra, ezekre a „ nehéz ” tanulmányokra, ahova a többi diák már eleve ritkábban jelentkezett (felekezetektől függően csak 7- 8%), illetve éppen annál gyakrabban ment, minél jobb minősítéssel érettségizett. Lásd Zsidóság és társadalmi egyenlőtlenségek, i.m. 204.

[3] Cornel Sigmirean, Fonds et fondations… i.m. 190–193.