Ezt a fejtegetést néhány elengedhetetlen technikai megjegyzéssel kell bevezetni a forrásokra, illetve a ’népi elemekre’ alkalmazható fogalmakra vonatkozólag.
A honi iskolázás már korán átvette a Habsburg Monarchia egészét érintő ’iskolai rendszerépítésnek’ („szisztematizálás”) az 1849-es általános iskolareformmal megvalósított főbb elemeit, többek között azt a minket itt közvetlenül érdeklő kötelezettséget, hogy az oktató intézmények beiratkozott közönségükről különböző anyakönyvek formájában évről évre többé kevésbé egységes nyilvántartást vezessenek, sőt azt is, hogy ezeknek összesített statisztikai eredményeit a nyilvánosság elé is bocsássák. Így alakult ki az iskolai intézmények publikumát bemutató statisztikai publikációk gyakorlata az iskolai évkönyvekben (melyeket a középiskolák a háborús évek kivételével rendszeresen kiadtak 1946/47-ig, néha még azután is) és az állami illetve fővárosi statisztikai kiadványokban kezdve a Vallás és Közoktatási Miniszter 1870-1895 közötti éves jelentéseivel, 1893 óta a statisztikai évkönyvekkel és más szakosított kiadványokkal). Ezek a publikus források rendre tartalmaztak összesítéseket a diákság anyanyelvéről vagy deklarált ’fő’ nyelvéről, vallásáról, életkoráról, származási vagy lakhelyéről és a szülők foglalkozásáról. Hangsúlyozni kell, hogy bár ez az adatszolgáltatás osztrák, illetve ezen keresztül eredetileg porosz mintát követett, minőségileg, igényessége és részletezettsége szempontjából a honi iskolastatisztikák már korán meghaladták külhoni modelljeiket. A 20. század elejétől a kommunista hatalomátvételig bezárólag a magyar iskolahálózatról bizton állítható, hogy valószínűleg egész Európában páratlan minőségű információkat produkált képzettjeiről. Különösen áll ez a diákság társadalmi kiválasztására vonatkozó adatokra – ilyen volt az anya- vagy főnyelvvel azonosított nemzetiség, a felekezet és a „szülők társadalmi állása vagy foglalkozása” - melyeket a iskolázást felügyelő minisztérium rendszeresen finomított, pontosított és egységesen agregált formában tett közzé.
Mégis, a számunkra hasznos adatközlések a diákok „társadalmi származásáról”, bármily raffináltnak tűnő kategorizálás eredményeit is mutatják, több szempontból csak fenntartásokkal, vagy legalább is megfelelő minősítések árán használhatók. Az ’szülők foglalkozására’ vonatkozó információk, melyeket a beiratkozáskor a szülőktől vagy a diákoktól begyűjtöttek, értelemszerűen elsősorban az érintettek öndefinícióján, önbecslésén alapulnak, melyeket az ügykezelő tanár vagy iskolaigazgató saját belátása szerint helyez el a számára előírt kategóriarendszerben. Az önbecsléssel a tapasztalat szerint egyrészt gyakran ’felfelé’ értékelődik az osztályhelyzet, másrészt s általánosabban elmosódhatnak azok a különbségek, melyek a társadalomtörténeti elemzésben kulcsfontosságúnak tekinthetők. Az előbbire példa a proletársorsú kézműves (ön)besorolása az ’önálló iparos’ kategóriába, mely elkülöníti őt a munkássághoz tartozóktól, vagy a háztáji kerttel rendelkező törpebirtokos napszámos bekerülése a ’kisbirtokosok’ közé. A másodikra tipikus példa a ’hivatalnok’ megjelölés, melyben eltűnik a régi rendszerben perdöntő eltérés a közalkalmazott és magánalkalmazott értelmiségi vagy más középosztályi elemek társadalmi státusza között. Ezen túl, az ilyen besorolások hitelességét természetesen lehetetlen ellenőrizni, amellett, hogy az alkalmazott mégoly pontosan meghatározott kategóriák is egy sor más, a tényleges réteghelyzetet alapvetően módosító különbségeket és egyenlőtlenségeket takarnak, például a vagyonosság, a jövedelmi szint, a lakóhelyi környezet, a lakásviszonyok, a rendi (nemes, honorácior, stb.) vagy kvázi-rendi háttér (vallás, etnikum) szempontjaiból. Ezekre nézve több változót egyszerre felmutató, kombinált jelzések a publikált statisztikákban csak kivételesen állnak rendelkezésre.[1]
Ráadásul a központi adminisztráció rendszeresen változtatta a diákság rétegszerkezetének megragadására előírt kategóriák rendszerét. A 20. században ez utóbbi legalább négy nagyobb átalakítást szenvedett el, ami az adott bizonytalanságok mellett még külön megnehezíti az fejlődés irányainak idősoros értelmezését. Tudatában kell tehát lenni annak, hogy az iskolai adminisztrációk objektívnak vélhető és sok szempontból átgondoltan szerkesztett rétegbeosztásai csak megközelítőleges képet nyújthatnak a diákság társadalmi kiválasztásának alakulásáról az időben.
Ennélfogva elemi módszertani óvatosság diktálja azt, hogy elemzéseinkben csak a legnagyobb időbeli eltérésekre és a legfontosabbnak számító kategoriális eltérésekre koncentráljunk, míg az adatolt kisebb változásokat illetőleg fenntartsuk a kódolási, besorolási bizonytalanságokhoz kötött kétségek vélelmét.
A fenti néhány bekezdés része az alábbi műnek:
Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi
Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
tanulmány(ok) ; magyar
(Szociológiai dolgozatok ; 5.)
A kötet az elites08 jelzésű ERC_FP7_230518 számú
projekt keretében készült.
eredeti kiadvány: Iskolázás, értelmiség és tudomány a
19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
Budapest : Wesley János Lelkészképző Főiskola, Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont, 2012
(Szociológiai dolgozatok, ISSN 2063-6733 ; 5.)
ISBN 978 615 5048 12 8
Művelődésszociológia, Oktatáspolitika, oktatásügy, Felsőfokú oktatás
elitképzés, értelmiség, társadalmi elit, oktatásszociológia, peregrináció,
oktatáskutatás, oktatási statisztika, oktatástörténet, Magyarország, 19-20. sz.
A könyv elérhetőségei:
http://archive.org/details/IskolzsrtelmisgsTudomnyA19-20.SzzadiMagyarorszgon
https://mek.oszk.hu/10900/10983
Jelen részlet nem biztos, hogy szó szerint azonos a
fenti művekben található szöveggel, ezért javasoljuk, mindenképpen azt nézze
meg!
[1] Közülük kiemelkedik Laky Dezső, A magyar egyetemi
hallgatók statisztikája 1930, (Budapest, 1931, 28-29), mely az egyetemi
diákság különböző kategóriáinak társadalmi rétegezettségét a szülők
foglalkozása szerint többek között felekezeti csoportonként tárgyalja.