Ez azt jelenti, hogy a diplomások – s ezen belül az egyetemi diplomások – óriási hányadban találnak megélhetést a reálszférában, a termelésben, melyhez a gyakorlathoz jobban kötődő tudásra van szükség. (Ha nem is gondoljuk azt, hogy a munkáltatók „piaci alapon hoznak személyzeti döntéseket” akkor is tudjuk: mindenképpen másféle szimbolikus tudásra, másféle habitusra van szükség egy vállalati jogászi, mint egy bírósági álláshoz…) A legutóbbi idők tömegesedési folyamatai – minthogy a közszféra, mint diplomásmunkáltató nem növekszik tovább – elmélyíti ezt a folyamatot.
Igen jelentős eltolódás, hogy a humboldti egyetemen végzett diplomás az esetek elsöprő többségében vezető volt – ma pedig nem az. A századforduló és 1955 között született diplomások minden egyes nemzedékére[1] igaz, hogy ötven százalék alatt marad az úgynevezett „beosztott diplomások” aránya, míg a későbbi nemzedékekben ez 50 % fölé emelkedik. Értelemszerűen eltér a vezetők, s ezen belül a felső vezetők aránya is az egyes nemzedékekben: s az 1945 előtt született nemzedékekben a felső vezetők aránya az egyetemi diplomások 20 % -a fölött van, a későbbi nemzedékeknél ez alatt, sőt a fiatalabbaknál 10 % alatt. Ennek fontos oka – amellett természetesen, hogy a fiatal diplomások még nem vezetők – az, hogy a diplomásokat foglalkoztató szervezetek mérete megnőtt. Az 1945 előtti nyolcosztályos gimnáziumokban pl. kivételszámba ment a kettőnél több párhuzamos osztály – ráadásul a felsőbb évfolyamokon ezekben az iskolákban is általában csak egy osztály volt. Ez azt jelentette, hogy kisebbek voltak a tantestületek, így lényegesen kevesebb tanárra jutott egy iskolaigazgató, mint az utóbbi évtizedekben. Hasonlóképpen elmondhatjuk, hogy – bár a magyar gyáripart történetileg a nagyipar rendkívüli túlsúlya jellemzi – a két háború között állami iparpolitika által is támogatottan megnövekedett a középvállalatok aránya, a középvállalatokban pedig – összehasonlítva az ipar államosítása és koncentrációja utáni szocialista óriásvállalatokkal – a mérnökök és közgazdászok közül sokkal többen kerültek vezető pozícióba. 1949 után viszont jellemzően olyan beosztásokat is elitegyetemeken diplomázottak láttak el, melyre a magántulajdon által dominált időkben elég volt felsőkereskedelmi iskolai végzettség is. A humboldti egyetem tehát vezető szerepre és a vezető szerep szimbolikus – uralmi hatalmi – kódjaira készített elő, a szocialista kori és későbbi egyetem egyre inkább a tervgazdaság ill. a vállalati szervezet által determinált termelési folyamatba illeszkedő fogaskerékként látta (s azzá képezte) a diplomást. Ugyanezt támasztja alá az az adat is, hogy az alkalmazott nélküli diplomások aránya az 1920 körül születettek között alig 5%, mely folyamatosan emelkedik ugyan, de évtizedenként csak egy-két százalékkal, hogy az 1940 körül született életkorcsoportban és a tíz évvel fiatalabbak között hirtelen megduplázódjon, majd a következő nemzedékben ismét 7%-kal nőjön, elérve a 20%-ot. Az egyetem legutóbbi években bekövetkezett igazi tömegesedése pedig logikailag is kizárja, hogy a diplomások nagyarányban vezető pozícióba kerüljenek, mint alkalmazottak…
A klasszikus "egyetemet végzett ember" igen magas arányban városlakó volt. A sokféle és sokszínű városi kultúrához való hozzáférés természetes része volt az egyetemi diplomás mivoltnak: ezért az egyetem is nyilvánvalóan inkább készített elő erre. 1930-ban ötvenezer felsőfokot végzett személy élt a törvényhatósági jogú városokban (ebből 38 ezren Budapesten) s mindössze 35 ezren vidéken, ami korabeli lakosságarányokkal számolva azt jelenti, hogy hatszor akkora valószínűséggel lakik a diplomás ember városban, mint vidéken…[2]
Mai életkori görbét vizsgálva a két háború között született diplomás nemzedéknek ma mintegy háromnegyede százezresnél nagyobb lélekszámú városban lakik, a következő nemzedékekben már csak némileg több mint fele. S ez közel sem egyszerűen a vidéki centrumtelepülések szerepének megerősödését jelenti, legalább annyira a kicsikét is. A 10000 lakosnál kisebb településeken az idősebb diplomások 8-9%-a, míg a szocialista korszakban születetteknek 14-18%-a lakik.
A fenti néhány bekezdés része az alábbi műnek:
Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi
Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
tanulmány(ok) ; magyar
(Szociológiai dolgozatok ; 5.)
A kötet az elites08 jelzésű ERC_FP7_230518 számú
projekt keretében készült.
eredeti kiadvány: Iskolázás, értelmiség és tudomány a
19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
Budapest : Wesley János Lelkészképző Főiskola, Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont, 2012
(Szociológiai dolgozatok, ISSN 2063-6733 ; 5.)
ISBN 978 615 5048 12 8
Művelődésszociológia, Oktatáspolitika, oktatásügy, Felsőfokú oktatás
elitképzés, értelmiség, társadalmi elit, oktatásszociológia, peregrináció,
oktatáskutatás, oktatási statisztika, oktatástörténet, Magyarország, 19-20. sz.
A könyv elérhetőségei:
http://archive.org/details/IskolzsrtelmisgsTudomnyA19-20.SzzadiMagyarorszgon
https://mek.oszk.hu/10900/10983
Jelen részlet nem biztos, hogy szó szerint azonos a
fenti művekben található szöveggel, ezért javasoljuk, mindenképpen azt nézze
meg!
[1] A számításokat úgy végeztük, hogy tízéves születési
korcsoportokat alakítottunk ki az 1905, 1915, 1925 stb. körül született
mintatagokból, s így hoztunk létre az adott csoportot jellemző kereszttáblákat,
ezt követően pedig ezt az eljárást megismételtük az 1910, 1920, 1930 stb. körül
született csoportokkal…A két táblázatcsomag összevonásával mintegy egyesíthető
az évenkénti vizsgálat előnye a (linearitás, a finom különbségekre való
érzékenység) az évtizedenkénti vizsgálat előnyeivel (a nagyobb elemszám, mely
minden egyes évtizedre több ezres almintákat ajánl).
[2] Természetesen a törvényhatósági jog csak néhány
nagyvárost jelent: Pécs, Székesfehérvár, Győr, Sopron, Baja, Hódmezővásárhely,
Szeged, Debrecen, Kecskemét, Miskolc – s persze az 1950 előtti, az elővárosokat
nem tartalmazó Budapest. Ha a további 45 megyei város diplomásait
hozzászámolnánk – vagy akár csak a 16 darab 30000-s lélekszámúnál nagyobb
települését, melyek között ott van az imént név szerint felsorolt városok
többségénél nagyobb (68 ezres) Pestszenterzsébet, (67 ezres) Újpest, (64 ezres)
Kispest – az egyetemi diplomás népességet még urbanizáltabbnak találnánk. (MSÉ,
1932, 9.p.)