Érdekes számba venni, bármennyire részleges és csekély méretű ez a rendelkezésre álló adatbank, a magántanárok hallgatóságának nagyságát s ezt összevetni az előadók későbbi pályaképével.

Mindenekelőtt fel kell figyelni a hallgatóság óriási méretű szóródására a magántanári előadások között. Ez ugyanis a 0-tól vagy nem ritkán 1 hallgatótól egészen 513 hallgatóig terjedt. Ez utóbbi diákszámot a pedagógustörténész Kármán Mór érte egyszer el s többször megközelítette. A nagyméretű ingadozást még ugyanannak az előadónak a kurzusainál is meg lehet figyelni. Az említett Kármán Mór - látszólag a korabeli bölcsészkarok legnépszerűbb magántanára - ugyan sokszor vonzott több százas hallgatóságot (vagy legalább beiratkozót) előadásaira, de ez valószínűleg azért is történhetett, mert ezek a pedagógia szakvizsgára készítettek fel. 1876/7-ban meghirdetett ‘Etika’ kurzusát azonban csak 15 bölcsész követte. (Igaz, ide még 42 jogi kari diák is ‘áthallgatott’.) Alexander Bernát népszerű filozófia-történeti kurzusaira hol 150-nél is több hallgató iratkozott fel, hol húsznál kevesebb. Hasonló volt a helyzet Petz Gedeon szintén igen keresett ógörög irodalmi előadásainál, melyek diákszám-skálája 18 és 273 között mozgott. Még nagyobb kilengéseket mutatott a korán Európa-hírű aurával bíró orientalista, Goldziher Ignác hallgatósága. Egyik 1877/78-as kurzusát, mely igencsak kieshetett a korabeli átlagos bölcsészhallgató érdeklődési köréből ’Az iszlám institutiói’-ról nem kevesebb mint 105 diák követte, míg 1880/81-es ’Korán magyarázatá’-t csupán egyetlen egy (!). Ballagi Aladár szaktörténelmi kurzusára 1879/80/ban ‘A Magyar ötvösség történelmé’-ről szintén mindössze egy hallgató volt kiváncsi, míg 1881/82-es ‘Az angol forradalom története. XIV Lajos. Wallerstein’ című kurzusára már 408 – talán azért is, mert ez ingyenesnek volt meghirdetve (nem leckepénzesen). A nyelvész Simonyi Zsigmond angol irodalmi előadásaira rendre tíznél kevesebb diák járt, az 1877/78-as angolnyelvű ‘Encyclopaedia Robert Chambers’-re éppen csak kettő, ami talán megfelelt az angolosok marginális státusának a korabeli bölcsészek körében : hiszen angol tanárra nemigen volt nagy kereslet, amennyiben csak néhány középiskola oktatta a nyelvet különórában. Viszont ugyanez az előadó mindig száznál több diákra számíthatott magyar nyelvészeti kurzusainál, minden bizonnyal azért is, mert ezek az alap- és szakvizsgák anyagát tárgyalták.

Nem jelentéktelen korrelációt lehet megállapítani a magántanárok hallgatóságának maximális nagysága és a későbbi karrier alakulása között. A 72 megfigyelt esetből 21 olyan oktató volt, akinek hallgatósága olykor meghaladta az 50-et. Ezek túlnyomóan magas egyetemi karrier várományosai is voltak. Közöttük 17 egyenesen Budapesten lett egyetemi tanár, 1 Kolozsvárott s csak 2 nem került főiskolai beosztásba. A 27 magántanár közül, akiknek maximális hallgatósága 20 és 50 között volt, már csak 8 végzett a pesti egyetemen, 2 egyéb fővárosi vagy külföldi főiskolán, 7 Kolozsvárott, míg 8 nem nyert el más főiskolai pozíciót. Az a 24 magántanár, akiknek legfeljebb 20-nál kisebb hallgatóságuk akadt, harmadrészt (8) nem folytatott egyetemi pályát, azonban 7 a fővárosban és 8 Kolozsvárott kapott kinevezést. Néhány magántanár későbbi pályája bizonytalan, adathiány folytán. A kicsiny adatszám miatt ezekből az összefüggésekből csak elég szokványos tanulságokat lehet levonni. A magas hallgatószámban kifejeződő népszerűség minden bizonnyal hozzájárult a karrier építéséhez. Nagyobb hallgatói létszám azonban a magántanári kurzusokon eleve csak Budapesten állhatott elő, a mindig is csekélyebb számú kolozsvári bölcsész közönség miatt. Ennél fogva is kedvezőbben alakultak, mint erre már történt utalás, a fővárosi magántanárok promóciós esélyei.

Ezekután rátérhetünk prozopográfiai kutatásunk másik nagyobb témájára, ami a rekrutációra vonatkozik. Ez a témavilág azonban csak komparatista módon közelíthető meg érdemlegesen, mégpedig mind ’külső’, mind ’belső’ hasonlításokra alapuló kísérleti összevetésekkel.

A ’külső’ megközelítés a tárgyalt oktatók adottságait a különbözőképp konstruált rokonnépességek megfelelő jellemzőivel hasonlítja össze. Ennek a mi esetünkben az a veszélye, hogy az összehasonlított népességek statisztikai nagyságrendje annyira eltérő – hiszen a tárgyalt oktatói csoportra vonatkozó információkból néhány száz van, míg a rokonnépességeké sokezres nagyságrendű vagy ennél is több -, hogy ez csökkenti a százalékarányos különbségek jelentőségét. A másik nehézséget itt az esetlegesen (tehát nem a statisztikai véletlen szabályai szerint) megoszló adathiány okozza.

A fenti néhány bekezdés része az alábbi műnek:

Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor

tanulmány(ok) ; magyar

(Szociológiai dolgozatok ; 5.)

A kötet az elites08 jelzésű ERC_FP7_230518 számú projekt keretében készült.

eredeti kiadvány: Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
Budapest : Wesley János Lelkészképző Főiskola, Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont, 2012
(Szociológiai dolgozatok, ISSN 2063-6733 ; 5.)
ISBN 978 615 5048 12 8

Művelődésszociológia, Oktatáspolitika, oktatásügy, Felsőfokú oktatás
elitképzés, értelmiség, társadalmi elit, oktatásszociológia, peregrináció, oktatáskutatás, oktatási statisztika, oktatástörténet, Magyarország, 19-20. sz.

A könyv elérhetőségei:

http://archive.org/details/IskolzsrtelmisgsTudomnyA19-20.SzzadiMagyarorszgon

https://mek.oszk.hu/10900/10983

Jelen részlet nem biztos, hogy szó szerint azonos a fenti művekben található szöveggel, ezért javasoljuk, mindenképpen azt nézze meg!