6.táblázat

Míg a törvényhatósági jogú városok 1910-ben Budapesten kívül az össznépesség 6,4 %-át[1] és az értelmiségi keresők 13,4 %-át[2] foglalták magukban, addig prozopográfiánk szerint az ismert születési helyű bölcsész oktatók között 23,5 % volt nagyvárosi születésű. Budapest legalább háromszoros túlképviseltettségéről (5. táblázat, 7. oszlop) már történt említés. Pedig kicsiben hasonló vonatkozott Kolozsvárra is, hiszen a város 1910-ben a népesség alig 0,3 %-ának[3] s az értelmiség 1,4 %-ának[4] adott lakóhelyet, de bölcsész oktatóink 3,8 %-a született volt itt. Az egész vizsgált csoport pontosan két-ötöde (40 %-a) tehát hivatalos besorolás szerint is nagyvárosi eredetű volt. Amennyiben szintén számba vesszük a kisebb városokból származókat – ahol például középiskola s más művelődés szempontjából fontosabb városi funkciók (könyvtár, múzeum, színház, stb.) elérhetők voltak -, oktatóink túlnyomó többségéről mondható el az urbanizált közegből való indulás. Könnyen be lehet azonban látni, hogy ez a korabeli városi népesség nagyságát tekintve valójában még a fentebb mértnél is sokkal jelentősebb túlreprezentációt jelentett, amennyiben - logikusan - azt is bevonjuk a számításba, hogy az érintettek születésének ideje a korszak első felére vagy azelőttre esett, amikor a tényleges városi lakósság a rohamos városiasodás e korszakában az 1910-ben mérthez képest sokkal kisebb volt.[5]

Ez a látványos városi túlsúly, érthetően, az érettségi helye szempontjából még nyilvánvalóbb. A 6. táblázat 8. oszlopában jól olvasható – a viszonylag magas adathiány diktálta fenntartásokkal -, hogy bölcsész oktatóink harmada a fővárosban végezte el középiskolai tanulmányait, azaz mintegy kétszer annyian mint ahányan ott születtek. Ha a nagyvárosokra, ahol rendre két vagy három középiskola működött, kiterjesztjük e számszerű vizsgálatot, kiderül, hogy a törvényhatósági jogú városokban csoportunk tagjainak közel fele (49 %-a) érettségizett s közöttük 10 % egyenesen Kolozsvárott. Előképzettségük szempontjából tehát bizton megállapíthatjuk, hogy a bölcsész felsőoktatásban elnyert pozíciók leggyakrabban a korai életpálya alatt történő urbanizációs mobilitáshoz és a nagyvárosi középiskolázáshoz kötődtek, három érintett közül egynél egyenesen a Budapesthez. Kisvárosi háttér oktatóink életpályáján tehát csak kivételesen fordult elő.

A budapesti háttér szerepe nyilvánvalóan azoknál volt a legnagyobb, akik a fővárosban valósították meg tanári karrierjüket. Mégis, a fővárosiak viszonylagos túlképviseltettsége még az erdélyi bölcsészkarok személyzetén is kimutatható, hiszen a Kolozsvári bölcsész diákok elenyésző arányban (1,6 %) származtak Budapestről (6. táblázat, 11. oszlop), míg a Kolozsvárra került oktatóknak már 8 %-a (uo. 6. oszlop). Az ilyenfajta fokozatos mobilitáson alapuló kiválasztás más értelmiségi csoportoknál is kimutatható, ahol van adat a születési helyre, a középiskola helyére és a családi lakhelyre az értelmiségi pálya későbbi fázisában, például az egyetemre kerüléskor.[6]

A lokális háttér promóciós ereje azonban az egyetemek székhelyén vagy azok regionális körzetében születettek és felnövők körében különösen nyilvánvaló, mint ahogy ezt a Kolozsváron érettségizettek magas aránya is tanúsítja. A 21 Kolozsvári érettségizettként azonosított bölcsész oktatóból nem meglepően egy kivételével mind az erdélyi egyetemen tanultak tovább és szereztek diplomát, közöttük mindössze kettő folytatott Budapesten is tanulmányokat (a nem ritka posztgraduális külföldi peregrináció mellett). Az is érthető, hogy legtöbbjük – mindössze négyük kivételével, akik kezdettől fogva a Budapesti egyetemen működtek – további egyetemi pályájuk során is Kolozsvárhoz kötődött. Közülük a kolozsvári pályakezdés után ugyan hárman a fővárosban folytatták pályájukat, míg egyiküket budapesti magántanárságból neveztek ki Kolozsvárra egyetemi tanárnak.

A fenti néhány bekezdés része az alábbi műnek:

Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor

tanulmány(ok) ; magyar

(Szociológiai dolgozatok ; 5.)

A kötet az elites08 jelzésű ERC_FP7_230518 számú projekt keretében készült.

eredeti kiadvány: Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
Budapest : Wesley János Lelkészképző Főiskola, Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont, 2012
(Szociológiai dolgozatok, ISSN 2063-6733 ; 5.)
ISBN 978 615 5048 12 8

Művelődésszociológia, Oktatáspolitika, oktatásügy, Felsőfokú oktatás
elitképzés, értelmiség, társadalmi elit, oktatásszociológia, peregrináció, oktatáskutatás, oktatási statisztika, oktatástörténet, Magyarország, 19-20. sz.

A könyv elérhetőségei:

http://archive.org/details/IskolzsrtelmisgsTudomnyA19-20.SzzadiMagyarorszgon

https://mek.oszk.hu/10900/10983

Jelen részlet nem biztos, hogy szó szerint azonos a fenti művekben található szöveggel, ezért javasoljuk, mindenképpen azt nézze meg!

---

[1] A számítás forrása : Magyar statisztikai közlemények, 64, 84-85.

[2] L. Magyar statisztikai közlemények

[3] A számítás forrására l. Magyar statisztikai közlemények, 64, 85.

[4] Forrás : Magyar statisztikai közlemények, 56, 74-81.

[5] A Horvátországgal együtt mért városiasodási ráta a törvényhatósági jogú városokat illetőleg (Budapestet is beleértve) 1869-től 1910-ig a népesség 6,8 %-áról majdnem megduplázódott (11,2 %). A számítások forrása : Magyar statisztikai közlemények, 27, 7 és ua. 64, 85.

[6] Hasonlót tudtam kimutatni pontos adatokkal a kolozsvári illetőségűek drámaian növekvő arányában a kolozsvári egyetem medikusainál a születési helyek, a középiskola végzésének helyei és az egyetemre jutottak szüleinek lakóhelyei összehasonlításával. Míg az érintetteknek mindössze 8,2 %-a született Kolozsváron és szüleiknek csak 15,1 %-a lakott a városban egyetemi tanulmányaik kezdetén, 24,4 %-uk helyi gimnáziumban érettségizett. L. Victor Karady, Lucian Nastasa, The University of Kolozsvár/Cluj and the Students of the Medical Faculty (1872-1918), Cluj, Inter-Ethnic Diversity Resource Centre, Budapest/New York, Central European University Press, 2004, 102-104. .