Ezekben a lokalitás hatását illusztráló mikro-történeti utalásokban talán a legfeltűnőbb az, hogy adatbankunk Erdélyország fővárosában érettségizett tagjai majdnem mind egyetemi kinevezést is nyertek, mindössze két kivétellel : köztük egyikükről csak mint gyakornokról tudunk, másikukról csak mint magántanárról (de lehetséges, hogy itt is adathiányról van szó). Feltételezhető, hogy a helyi ’gyökerek’ promóciós hatása végigkísérte az érintettek egész pályáját. A helyi társadalmi kapcsolatháló, esetleg magával az oktatószemélyzettel való nexusok s az egyetemi pálya modelljének és lehetőségeinek élményszerű ismerete minden bizonnyal szerepet játszott a helyben képzettek karrierjének hathatós megtámogatásában.
A többé-kevésbé urbanizált környezetben születés és neveltetés mindenképpen a bölcsész egyetemi pálya elérésénél megfigyelhető társadalmi egyenlőtlenségek lényeges forrása. Az e mellett tapasztalható regionális egyenlőtlenségek legtöbbször már nem ilyen drasztikusak s nem is mindig engednek meg közvetlen értelmezést a régióhoz kötődő számos társadalmi befektetés empirikusan nehezen mozgósítható változóinak számbavétele nélkül. A 6. táblázatból mégis igen markáns ilyen típusú összefüggések is kiolvashatók.
Mindenekelőtt tetten érhetjük itt a lokális eredet tágabb értelemben vett (regionális) hatástényezőjét abban, hogy az erdélyi egyetem oktatóinak közel két-ötöde (a humánbölcsészeknek majdnem fele) erdélyi születésű volt (6. táblázat, 4-5-6. oszlop). Ez a magas arány globálisan az egyéb értelmiségi csoportok (6. táblázat 9. és 12 oszlop) átlaga felé emeli az erdélyi származású bölcsész oktatók arányát. Ez az eredmény csak megerősíti a fentebbi megállapítást a Kolozsvárott érettségizettek pályájáról. Viszont az Erdélyhez legközelebbi két régióban – a Tisza bal partján és a Tisza-Maros szögén – születetteknél a (távolabbi) földrajzi elhelyezkedés a kolozsvári bölcsész karrierek elérésének esélyében már nemigen érezteti hatását.
A globális regionális egyenlőtlenségek között eléggé kirajzolódik az értelmiség elhelyezkedésének és az oktatók születési régióinak összehasonlításából Dunántúl és az nyugati Felvidék viszonylagos előnyhelyzete a többi nagy régió hátrányára. Közöttük a Duna-Tisza közén születettek majdnem annyira vannak képviselve az oktatók között mint az egyéb értelmiségben, de a közép-magyarországi születésűek helyzete annyiban sajátos, hogy közülük közel azonos arányban kerültek oktatók a budapesti karra, mint a kolozsvári karokra. Márpedig a regionális egyenlőtlenségek közös jegye az, hogy az erdélyi és azt övező régiók kivételével minden egyéb terület (még a Kelet-Alföldet képviselő Tisza bal partja is) aránytalanul több oktatót juttatott pozícióba a fővárosban mint Kolozsvárott. Ez magyarázható persze az erdélyi egyetem helyi rekrutációjának fent említett dominanciájával amely mintegy elnyomta a távolabbról indulók helyi esélyeit. Ezek a globális különbségek mindenesetre távolról sem radikális jellegűek, néha nem is egyértelműek. Eltörpülnek azok mellett, amelyeket az urbanizáció vizsgálatánál tapasztaltunk.
Ezek után áttérhetünk a rekrutáció felekezeti különbségeinek vizsgálatára. A korai honi értelmiség általános felekezeti megoszlásának főbb ismérvei – melyek elemeit a szabadpiacon működők közötti markáns zsidó és kevésbé markáns evangélikus túlképviseltettség, a katolikus és evangélikus németség szintén kiemelt helyzete valamint a két görög rítusú (s túlnyomóan román és szláv hátterű) csoportok gyengesége alkotja – körvonalaiban a bölcsész oktatók rekrutációjában is felismerhetők. Ezeket azonban itt egy különös külső tényező, az egyetemek vallási státusa erőteljesen módosítja. A pesti egyetem ugyanis a hivatalos, de csak 1867 után bekövetkező szekularizáció után is megőrizte valamelyest katolikus jellegét, ami esetenként hátráltathatta a nem katolikusok kinevezését. Ebből a szempontból Kolozsvár kezdettől fogva világi intézményként működött, amely elvben kizárta a felekezeti szempont érvényesülését és a gyakorlatban minden bizonnyal a helyi vagy regionális felekezeti erőviszonyokat engedte valamelyest érvényesülni. E megállapításhoz hozzá kell tenni, hogy – mint az egész állami szektorban – a hithű zsidó jelöltek egyetemi pályája (sőt valószínűleg a ’kitérteké’ is) végig a korban hallgatólagosan szokásos megkötések mellett bontakozhatott csak ki. A zsidó háttér itt is hátrányt jelentett, melyet csak kompenzatórikus teljesítmények vagy az uralkodó elittel való szintén kompenzatórikus szövetségi háló kiépítése árán lehetett áthidalni. Ez azonban az egész korszakon keresztül lehetséges maradt, míg – mint ismeretes - az 1918 utáni évtizedekben már nem.[1] Ezekkel a megjegyzésekkel meg is adtuk csoportunk rekrutációjában megfigyelhető felekezeti egyenlőtlenségek értelmezési kereteit. Tárgyalásunk érvényességét azonban sajnálatosan behatárolja a több mint egy negyedes adathiány. Eredményeink így egyelőre csak hipotetikus jellegűek lehetnek, melyeket további kutatások, főképp pontosabb adatgyűjtés segítségével lehet majd igazolni vagy módosítani.
A fenti néhány bekezdés része az alábbi műnek:
Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi
Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
tanulmány(ok) ; magyar
(Szociológiai dolgozatok ; 5.)
A kötet az elites08 jelzésű ERC_FP7_230518 számú projekt
keretében készült.
eredeti kiadvány: Iskolázás, értelmiség és tudomány a
19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
Budapest : Wesley János Lelkészképző Főiskola, Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont, 2012
(Szociológiai dolgozatok, ISSN 2063-6733 ; 5.)
ISBN 978 615 5048 12 8
Művelődésszociológia, Oktatáspolitika, oktatásügy, Felsőfokú oktatás
elitképzés, értelmiség, társadalmi elit, oktatásszociológia, peregrináció,
oktatáskutatás, oktatási statisztika, oktatástörténet, Magyarország, 19-20. sz.
A könyv elérhetőségei:
http://archive.org/details/IskolzsrtelmisgsTudomnyA19-20.SzzadiMagyarorszgon
https://mek.oszk.hu/10900/10983
Jelen részlet nem biztos, hogy szó szerint azonos a
fenti művekben található szöveggel, ezért javasoljuk, mindenképpen azt nézze
meg!
[1] A világháborúk közötti egyetemi ’tudáselit’
vizsgálatából kiderül, hogy az 1927/8 és 1942/3 között választott mintaévekben
hivatalban lévő, mindössze 8 (az összes 1,4 %-át képező) zsidó egyetemi tanárt
mind 1919 előtt nevezték ki. A kikeresztelkedettekkel együtt 29 főt kitevő
zsidó eredetű professzorból 20 kapott 1918-ig katedrát, 9 már 1919 és
1932 között, de azután egy sem. L. Kovács I. Gábor és Kende Gábor, id.
tanulmány, 427.