A görög rítusúak alulreprezentációja szempontjából eredményeink megegyeznek az országos trenddel, mely szerint a román, szerb, és rutén népességi aggregátumok (e felekezetek majdnem kizárólagos etnikai bázisai Magyarországon) igen szerényen vettek részt a modern értelmiség formálásában. Ez a megállapítás tisztán tükröződik a 7. táblázat utolsó oszlopában, hiszen a görög rítusúak általános értelmiségi képviselete népességi arányuk felét sem érte el 1910-ben. Pontosabb vizsgálat azt is kimutatná, hogy ez az értelmiségi aggregátum is – szemben a többi történelmi felekezetével – túlnyomóan (a képzettség intenzitását és idejét illetően) ’kisértelmiség’ volt, amennyiben nagyrészt papokból és tanítókból[1] állt össze.[2]

Ha a kolozsvári egyetem tanárjelöltjei között kissé magasabb arányban szerepeltek, ez minden bizonnyal azért volt így, hogy (az Újvidék-i egyetlen szerb ortodox gimnázium mellett) az Erdélyben működő s a görög egyházak által fenntartott középiskolák tanszemélyzetének képzési igényeit a legkisebb költséggel lehessen kielégíteni. Azt a tényt viszont, hogy a bölcsészkarok személyzetében éppúgy mint a korszak végén a középiskolák tanárai között is csak az elenyésző 4 % erejéig szerepeltek, míg ennél sokkal magasabb arányban nyertek tanári képesítést a pesti karon (7 %) s különösen a kolozsvári karokon (16 %), csak úgy lehet értelmezni, hogy a bölcsész képzettségű s nem csekély volumenű de etnikailag kisebbségi görög rítusú bölcsészek a túlnyomóan magyar nyelvű, a magyar állam és a nyugati keresztény egyházak által dominált, minek következtében nacionalista vagy felekezetileg exkluzív  felvételi politikát érvényesítő tanári piacon számottevő diszkriminációt szenvedtek. A tanári képzettséget nyertek közel tizedét képviselő görög rítusú bölcsész többsége csak a tanárságból kizárt írástudók táborát szaporíthatta, mivel – bár magyar egyetemen nyert képzést – a korabeli gimnáziumok többségét kezelő nyugati keresztény egyházak iskoláiban (különösen az ortodoxok) nemigen nyerhettek el állást. Szokásjogilag ugyanis az iskolai piac többségi – felekezeti – része mind elemi, mind középfokú szinten erős vallási szegregáció alatt állt a felvett beiratkozók s az oktatók szempontjából egyaránt. A keleti keresztények pozíciói itt végig igen gyengék maradtak, annyira, hogy 1910-ben például a középiskolai tanárság mindössze 2,7 %-a volt görög katolikus és  alig 1,8 %-a görög keleti.[3]

7. táblázat

Még érdekesebb eredményt mutat fel a katolikusok megoszlása, mely egyértelműen arra utal, hogy a budapesti kar a dualizmus alatt is megőrizett valamit a korábbi római katolikus dominanciából. E megnyilvánul mind az oktatók (7. táblázat, 1-2. oszlop), mind a diákok ( 6. oszlop) közötti szignifikáns katolikus túlképviseltettségben Budapesten, ami ugyan megfelel az aggregátum országos részarányának a középiskolai tanszemélyzetben (5. oszlop), de lényegesen meghaladja az egész népességben (48 %) vagy az értelmiségben megfigyelhető részarányt (8. oszlop). Mindez számottevően elüt a kolozsvári helyzettől, ahol a katolikusok a reformátusokat alig meghaladó kisebbségi arányban voltak az oktatói karban jelen (3. oszlop), ugyanakkor amikor a tanárjelöltek közé továbbra is sokkal (közel háromszor) gyakrabban jelentkeztek. Itt ragadhatjuk meg valószínűleg a (részben német vagy szláv hátterű) katolikus és a túlnyomóan törzsökös magyar eredetű kálvinista bölcsész értelmiségiek közötti eltérések egy lényeges aspektusát a promóciós stratégiák és esélyek szempontjából. A katolikusok sokkal erősebben képviseltették magukat a tanárvizsgát letevő alapnépességben, de a reformátusok – legalább Kolozsvárott – jobban érvényesültek a bölcsészkarokon. Ezeknek az eltéréseknek az értelmezése azonban meghaladja vizsgálatunk kereteit, mert ehhez egyrészt a nemzetiségi háttér, másrészt az egész egyetemi piacon való érvényesülési lehetőségek felekezeti adottságait is számba kellene venni.

Ezeknek egy másik vetülete olvasható az evangélikusok szereplésében a bölcsészkarokon. Itt – a reformátusokkal ellentétben – sokkal látványosabb a középiskolai tanárjelöltek és tanárok közötti túlreprezentáció, mint a bölcsészkari oktatók közötti jelenlét, különösen a kolozsvári karokon. Ennek egyik lényeges oka az evangélikus jelöltek túlnyomóan nemzetiségi (német vagy szlovák) háttere lehetett, akik között sokan nehezebben érvényesültek a felsőoktatásban (különösen Kolozsvárott, s nem kevéssé az ottani karokon megfigyelhető erős református jelenlét miatt), míg nyitva állt előttük a viszonylag túlfejlesztett evangélikus középiskolai piac.[4] Ez különösen vonatkozott az erdélyi szász jelöltekre, akiknek mintegy természetes érvényesülési területet nyújtott az erdélyi német gimnáziumok széles hálózata.[5] Ezért lehettek az evangélikusok egyszerre felülreprezentálva a középiskolai tanárok (7. táblázat, 5. oszlop) és alulreprezentálva a bölcsészkari oktatók (4. oszlop) között.

 

 

A fenti néhány bekezdés része az alábbi műnek:

Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor

tanulmány(ok) ; magyar

(Szociológiai dolgozatok ; 5.)

A kötet az elites08 jelzésű ERC_FP7_230518 számú projekt keretében készült.

eredeti kiadvány: Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
Budapest : Wesley János Lelkészképző Főiskola, Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont, 2012
(Szociológiai dolgozatok, ISSN 2063-6733 ; 5.)
ISBN 978 615 5048 12 8

Művelődésszociológia, Oktatáspolitika, oktatásügy, Felsőfokú oktatás
elitképzés, értelmiség, társadalmi elit, oktatásszociológia, peregrináció, oktatáskutatás, oktatási statisztika, oktatástörténet, Magyarország, 19-20. sz.

 

A könyv elérhetőségei:

http://archive.org/details/IskolzsrtelmisgsTudomnyA19-20.SzzadiMagyarorszgon

https://mek.oszk.hu/10900/10983

 

Jelen részlet nem biztos, hogy szó szerint azonos a fenti művekben található szöveggel, ezért javasoljuk, mindenképpen azt nézze meg!


[1] A tanítók képzettsége, mint ismeretes, még teljesen középiskolai volt e korban, a tanítóképzők kurzusaira négy középiskolai osztàlyt végzett tanulókat vettek fel.

[2] Erre példa az, hogy 1900-ben az erdélyi görög-katolikus értelmiség 40,5 % volt pap és 36 %-a tanító. A görög ortodoxoknál ezek az arányok még ennél is magasabbak (42,6 % és 37,5 %) voltak. Így a ’kisértelmiség’ az összes erdélyi görög rítusú értelmiségnek jóval több, mint három-negyedét tette ki, szemben az egész erdélyi értelmiség 44,1 %-ával (melyben a görög rítusúak is beleszámítanak). A hasonló arány a zsidóknál mindössze 10,7 %, a katolikusoknál 20,6 %, a reformátusoknál 38,3 % és az evangélikusoknál 38,8 % volt. L. Magyar statisztikai közlemények, 16, 134-236 passim. 

[3] Magyar statisztikai közlemények, 56, 759. A román anyanyelvüek aránya azonban még kisebb volt (összesen 2,6 %). L. uo. 

[4] 1900-ban a 92 egyházi gimnázium közel negyede (22) evangélikus volt s a teljes középiskolai hálózat egy hetede is, míg az evangélikus diákok az összes tizedrészét képezték csak. L. Iskolarendszer és felekezeti egyenlőtlenségek Magyarországon (1867-1945), id. mű, 104-105. 

[5] 1900-ban a 32 erdélyi gimnáziumból 7 volt német evangélikus, tehát az összes közel negyede (L. Magyar statisztikai évkönyv, 1901, 337-338),. Ugyanakkor az erdélyi népességnek a (jórészt ténylegesen német-szász) evangélikusok alig 9 %-át tették ki. (Forrás : Magyar statisztikai közlemények 27, 86-87.)