Az egyik tervezett kutatás tisztán történeti, ill. történetszociológiai természetű lenne: a felsőoktatási intézmények történetét és az alkalmazott professzorok (s nem alkalmazott, de ott tanító magántanárok) társadalomtörténetét kapcsolná össze. Ez az első nagy tömegesedés előtti – azaz 1960-as évek előtti – korszakra teljeskörűen elvégezhető: áttekinthető számú intézmény intézménytörténetének, néhány száz neves professzor életrajzának, pár tucatnyi, zömében egyetemre koncentrálódó tudományág eszmetörténetének egymással kölcsönhatásban lévő, dinamikus története prozopográfiai, tudománytörténeti, intézménytörténeti módszerek kombinált alkalmazásával még megírható.[1] Kérdéses, hogy 1950-1990-re mindezt hogyan lehetne elvégezni, de a negyvenes évek végi felsőoktatáspolitikai-tudománypolitikai fordulatra vonatkozó monográfia már készült (Huszár, 1995, Biró-Székelyi, 1996), és vannak nagyívű összefoglalások a felsőoktatáspolitika történetéről is. (Ladányi 1986)
A másik elképzelt kutatás oktatáspolitikai természetű lehetne, azt elemezné, hogy miképp alakítják a “felsőoktatók” a felsőoktatás viszonyait: a jogszabályok szintjén saját munkaviszonyaikat és ezzel szoros kapcsolatban szociális helyzetüket, valamint – minthogy a társadalom egyik vezető elitjéről, domináns véleménybefolyásoló csoportjáról, s szakértői csoportjáról[2] van szó – a körülöttük lévő társadalmat. E kutatás fő módszertani eszközei az interjúzás, esettanulmánykészítés, dokumentum és sajtóelemzés lehetnének. A kutatás ugyanakkor történeti is lenne, a jelenre kiható múltat, a nyolcvanas évekig visszamenőt mindenképpen vizsgálnia kellene.
A harmadik remélt kutatás szólhatna az intézményi szintről. Ugyanis – ellentétben a középiskolák világával, ahol az intézmények óriási száma miatt minden helyi történés esetleges – a felsőoktatás valós (akár a diákok, akár az oktatók által érzékelhető) történései intézményi szintűek. A féltucatnyi nagy intézmény meghatározza azt a képet, amit a felsőoktatásról tudunk. A nagy intézmények sokkal inkább koncentrálják a felsőoktatókat, mint az általános vagy középiskolai szféra “nagy intézményei” az ottani tanárságot. Továbbá: egy-egy kisebb tudományághoz gyakran az egész országban egyetlen egyetemi tanszék tartozik, egy régióban pedig szinte biztosan csak egy, Budapesten is legfeljebb kettő-három, vagy – ha az MTA intézeteket „tanszékeknek” tekintjük – legfeljebb négy. Így egy kutatásnak az ELTE, a Semmelweis Egyetem, a közgazdasági egyetem (korábban Marx, majd „Budapesti” mostanság Corvinus[3]), a BME stb. felsőoktatóiról kellene szólnia… E kutatás fő módszertani eszközei az interjúzás, esettanulmánykészítés, dokumentum- és sajtóelemzés lehetnének. Ez a kutatás összeérne az előző kettővel, hiszen az egyetemi elitek részben történeti elitek, illetve az egyetemi folyamatok egyik legfontosabb eredménye az, hogy az egyetemi elit országos ügyekben kit és miképp „delegál”. De történetiségében is összeér, hiszen az elittörekvések eredményessége szempontjából csak az elmúlt 17 év történéseit lehetne elemezni, s nem a pillanatnyilag zajló ügyeket…
A negyedik megvalósítandó kutatás a felsőoktatók rekrutációjáról, annak változásairól klasszikus szociológiai sajátosságairól szólna, megismételve – és a nem minősített felsőoktatókra kiterjesztve – a 90-es évek végi nagy szociológiai felvételt.[4]
A fenti néhány bekezdés része az alábbi műnek:
Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi
Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
tanulmány(ok) ; magyar
(Szociológiai dolgozatok ; 5.)
A kötet az elites08 jelzésű ERC_FP7_230518 számú projekt
keretében készült.
eredeti kiadvány: Iskolázás, értelmiség és tudomány a
19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
Budapest : Wesley János Lelkészképző Főiskola, Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont, 2012
(Szociológiai dolgozatok, ISSN 2063-6733 ; 5.)
ISBN 978 615 5048 12 8
Művelődésszociológia, Oktatáspolitika, oktatásügy, Felsőfokú oktatás
elitképzés, értelmiség, társadalmi elit, oktatásszociológia, peregrináció,
oktatáskutatás, oktatási statisztika, oktatástörténet, Magyarország, 19-20. sz.
A könyv elérhetőségei:
http://archive.org/details/IskolzsrtelmisgsTudomnyA19-20.SzzadiMagyarorszgon
https://mek.oszk.hu/10900/10983
Jelen részlet nem biztos, hogy szó szerint azonos a
fenti művekben található szöveggel, ezért javasoljuk, mindenképpen azt nézze
meg!
[1] Ennek egyik forrása a Karády Viktor s magam által
koordinált NKFP elitkutatás a lexikonokban szereplő elitekről, másik pedig a
gyarapodó intézménytörténeti szakirodalom, s potanciálisan erre ráálló PhD
hallgatók munkái. Vö még: Gazda 2007, N Szabó 1999, Huszár 2003, Kovács I.
Gábor 2006, Ladányi 1986
[2] Lásd erről Biró Zsuzsanna Hanna interjúját Educatio
2007.3- számában a Batthyány Körről és a Professzorok az Európai
Magyarországért Egyesületről, valamint Setényi 2001.
[3] Az egyetemek nevének változása önmagában is érdekes tanulmánytéma lenne, a zászlóshajók közül csak az ELTE úszta meg teljesen, hogy az átszervezgetések miatt nevet „kelljen” változtatnia. A névválasztás szimbólikája is érdekes – külön kutatható lenne, milyen asszociációkat kelt a társadalomban ill. a felsőoktatók körében Bessenyi György, Corvin Mátyás, Eötvös Lóránd, , Janus Pannonius, József Attila, Juhász Gyula, Károli Gáspár, Kodolányi János, Kossuth Lajos, Marx Károly, Pázmány Péter, Semmelweis Ignác, Vitéz János, Wesley János stb. neve.
[4] A neveléstudósok körében hasonlót végzett Hrubos
Ildikó, s legújabban Kozma Tamás. (Tigyi, 2006, Angelusz-Bukodi-Falussy-Tardos
1999, Hrubos 2002)