Egy tisztán “piaci modellben” (ami az USA-ban sincsen) a professzor azzal befolyásolhatja intézménye finanszírozását, hogy a nyilvánosságban gyakran mutatkozva növeli annak valószínűségét, hogy az ő intézményét, ill. az ő szakját választják a hallgatók. A médiában való gyakori mutatkozás sok tekintetben ellentmond a “professzori” vagy „tudósi szerepnek”, mely hagyományosan a visszavonultság, a differenciált (médiába nem való) érvelés, az erős – a médiában már érdektelennek minősített – specializálódás és tudományos elmélyedés, „a vélemények és tudományosan bizonyított állítások éles kettéválása” értékeihez kötődik. (Vö: Bencze 1999, Fábri, 2002, 2007, 2006, Gieryn 2006, Nyíri 2000) A professzor azonban azzal is befolyásolhatja az intézménye piaci helyzetét, hogy kevés jelentkező esetén engedékenyebben osztályoz, vagy azzal, hogy a végponton a “munkaerőpiac” jobb informálása céljából széthúzza a jegyeket. Ez is szembenáll a hagyományos professzori értékekkel, melyek szerint az értékelést kizárólag a tudományos teljesítmény időben sem változó ideálja szerint kell és lehet beskálázni, munkaerőpiaci szempontból pedig nincsen felelőssége a professzornak, csak jogosultsága van annak megállapítására, hogy a végzett személy alkalmas-e tanárnak, orvosnak vagy mérnöknek. (K2)
A közszféramodellben[1] (ilyen sincs persze tisztán) a professzorok kapcsolati tőkéje a mindenkori kormányzathoz válik döntővé. Kétféle értelemben: egyrészt a felvehető hallgatók számának megállapításakor, a “kívánatos” szakok engedélyeztetésekor, amivel tulajdonképpen a piaci keresletet is irányítja, másrészt a fejlesztési forrásokért folyó vitákban közvetlenül is. Noha a közszféramodellben is szerepe van a nyilvánosságnak, ilyenkor nem az a tekintélyes professzor „feladata”, hogy “reklámozza” az intézményt és a tudományágat a leendő „fogyasztóknál”, hanem az, hogy az intézmény anyagi “ellehetetlenülésére” – akármit is jelentsen ez – felhívja a véleményformáló értelmiség figyelmét, illetve az intézményt vagy a szakot olyan “nemzeti intézményként” mutassa fel, melynek fenntartása – akármilyen alacsony hallgatószám esetében is – elvárható. (K2) (Egy kutatás módszertanilag csak abból indulhat ki, hogy az egyes intézményekért harcbaszállók csoportérdekeket képviselnek. Más kérdés, hogy a kutatást vezető saját maga is tudományos ill. egyetemi ember, tehát maga is így tesz, kognitiv disszonancia nélkül nehezen tud elképzelni olyan világot, ahol ezek „a nemzeti tudományos intézmények” nem léteznek…)
Ha az intézmény finanszírozása tisztán piaci lenne – mondhatjuk hipotetikusan –, vélhetőleg folyamatos lenne a “managerek” hatalomátvétele az egyetemek igazgatását óhatatlanul csak másodlagos tevékenységként folytató tudósokkal szemben, a „közszféra racionalitás-mozzanata” azonban újra és újra objektiválja, hogy az egyre inkább nagyüzemszerű egyetemek irányítását a tudósok miért ambicionálják, s hogy a managerializmus hullámai ellenére miért nem sikertelenek ebben teljesen, illetve miért lesznek gyakran sikertelenek a hasonló méretű vállalatok vagy közüzemek menedzselésében sikeres üzletemberek. (K2, K4) (vö: Barakonyi, 2000, 2004, Hrubos: 2003, Polónyi Timár 2006)
Ahogy az előbb utaltunk rá, nemcsak a pénz, hanem olyan szakmai kérdések, mint a PhD-iskolák, az új intézmények, új szakok indítása, illetve régi szakok indításának egy-egy intézmény számára való engedélyeztetése, is alkufolyamat, melyben a felsőoktatók meghatározóak. A színhely döntően az akkeditációs bizottság, de sok-sok történetből gyaníthatjuk, hogy nem csak az, hanem legalább annyira a tudományos társaságok elnökségi ülései, a konferenciák kávészünetei vagy az intercity vonatok büfékocsijai. (K2)
A felsőoktatók egyszerre haszonélvezői és – szakértői testületekben, bizottságokban – döntőfaktorai az állami-kormányzati kézben lévő ösztöndíjak és kutatási támogatások rendszerének.[2]
A fenti néhány bekezdés része az alábbi műnek:
Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi
Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
tanulmány(ok) ; magyar
(Szociológiai dolgozatok ; 5.)
A kötet az elites08 jelzésű ERC_FP7_230518 számú
projekt keretében készült.
eredeti kiadvány: Iskolázás, értelmiség és tudomány a
19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
Budapest : Wesley János Lelkészképző Főiskola, Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont, 2012
(Szociológiai dolgozatok, ISSN 2063-6733 ; 5.)
ISBN 978 615 5048 12 8
Művelődésszociológia, Oktatáspolitika, oktatásügy, Felsőfokú oktatás
elitképzés, értelmiség, társadalmi elit, oktatásszociológia, peregrináció,
oktatáskutatás, oktatási statisztika, oktatástörténet, Magyarország, 19-20. sz.
A könyv elérhetőségei:
http://archive.org/details/IskolzsrtelmisgsTudomnyA19-20.SzzadiMagyarorszgon
https://mek.oszk.hu/10900/10983
Jelen részlet nem biztos, hogy szó szerint azonos a
fenti művekben található szöveggel, ezért javasoljuk, mindenképpen azt nézze
meg!