Pedig az értelmiségi foglalkozásúak megjelenése a rendi társadalmak erőterében a 19. század előtt is hosszú múltra nyúlik vissza. A keresztény papság bizonyos mértékben mindig is rendelkezett világi (nyelvi, irodalmi, filozófiai, sőt gazdasági célzatú) műveltséggel is, s ezt egyes rendek eredményesen kultiválták is. Papi személyzetből indultak ki a kolostorok vagy a püspökségek felügyelete alatt a latin műveltség terjesztését szolgáló középiskolák hálózatának megteremtésére irányuló törekvések, melyek a kora újkorban több nagy tanító rend (jezsuiták, piaristák) illetve a megjelenő protestáns egyházak égisze alatt az egész nyugati kereszténységben egységesített elitképző intézmények rendszerét hozták létre. De már a 12. század végétől kezd kiépülni a nyugati kereszténységben az egyháztól legtöbbször független egyetemek hálózata, melyek hivatalosan is – a pápa, majd/és az uralkodók által szentesített jogosultságaiknál fogva – világi tudást nyújtottak s ennek megszerzéséről diplomákat, tehát értelmiségi igazolásokat bocsátottak ki. Magyarországon ugyan – a gyengén dokumentált pécsi kezdeményezéstől eltekintve – nem született egyetemi intézmény a 17. század előtt, azonban a honi diákok külföldi peregrinációinak jelentős mértékét máris egy sor párját ritkító prozopográfiai kutatás bizonyítja.[1] A 16. századtól kezdve Dél és Nyugat-Európában megindult hol a művelt rétegek önálló szervezésében, legtöbbször azonban állami támogatással és felügyelet alatt a tudós társaságok – akadémiák – hálózatának kialakulása, melyek kizárólagos célja szellemi termékek gyártása, művelése és terjesztése volt. Ennek ugyan a Magyar Tudományos Akadémia 1825-ös megalakulás előtt nemigen volt közvetlen visszhangja nálunk, de honi tudósok nemritkán vettek részt a határokon túli akadémiák tevékenységében.

Ennél jelentősebb funkciót töltött be az előértelmiségi csoportok kialakulásában a hazai iskolarendszer.

Ennek legfontosabb részlegét a latin középiskolák képezték, melyeket a reformáció és az ellenreformáció közötti küzdelemben minden oldalon elsőrendű fegyvernek tekintettek hithű elitcsoportok képzésében és megtartásában. A 18. század közepén még jól jellemezte a hatalmi és ideológiai térben megnyilvánuló erőviszonyokat a nyugati kereszténység egész területén érvényesülő alapelv, mely az elitképzést az egyházak hatáskörébe utalta. Nálunk e tekintetben különösen feltűnő a görög rítusú iskolák teljes hiánya és a korabeli államvallással összefonódó római katolikus intézmények túlsúlya. Ekkoriban a 31 jezsuita és 14 piarista nagygimnáziummal mindössze 5 református és ugyanannyi evangélikus latin iskola állt szemben, ha eltekintünk a kisebb kollégiumok hálózatától.[2]

E mellett azonban már több mint egy évszázada működött az 1635-ben alapított nagyszombati jezsuita egyetem. Ezt, mint ismeretes, 1777-ben Mária Terézia modernizációs lépései keretében (s a jezsuita rend felszámolása után) Budára költöztették át, állami felügyelet alá helyezték és szekularizálták, miután 1769 óta  kiegészült egy orvosi karral és régi bölcsészeti fakultását bécsi mintára természettudományos tanszékekkel erősítették meg.[3] Az elitképzés késő feudális rendszere ezenkívül még háromféle szakfőiskolát foglalt magába, bár ezek nem mindig s nem egyértelműen váltak el a latin ’középtanodáktól’ (nem beszélve arról, hogy gyakran egy épületben s azonos adminisztráció alatt is működtek). Közéjük tartoztak mindenekelőtt az értelemszerűen egyházi kezelésben lévő papképző szemináriumok és teológiák. Mellettük működtek az 1776-ban akadémiai titulussal ellátott Bölcsészeti és Jogakadémiák. Végül ide kell sorolni a 18. században egyedülálló technikai képzőintézetet, az 1770-ben államilag alapított Selmecbánya-i Bánya- és Erdőmérnöki Akadémiát, melyet nemsokára egy magánalapítású (mező)gazdasági szakfőiskola (a Festetich grófi uradalomban 1798-ban felállított keszthelyi Georgikon) követett, majd 1818-tól Magyaróvárott egy második gazdasági akadémia egészített ki. Az elitképzéshez a rendi társadalom e kései korszakában is tömegesen hozzájárultak a külhoni egyetemek és főiskolák. Egész Európa észak-déli felekezeti megosztottságát követve a katolikus diákok elsősorban a Habsburg birodalom és Itália, a protestánsok pedig poroszországi és más evangélikus-német, valamint hollandiai, svájci és angliai rokon felekezeti beállitottságú egyetemi intézményeket látogattak.[4] Most már ezekről a késő feudáliskori peregrinációs mozgalmakról is pontos felmérések illetve prozopográfiai kiadványok adnak számot.[5]

A modern értelmiség kialakulásához azonban nem lett volna elég a képzési lehetőségek széles tárháza, ha egyidejűleg a kedvezményezettek rétege nem egészül ki egyre nagyobb számban a rendi kereteken kívülről érkező csoportokkal, ennek megfelelően nem indul meg gyors szekularizációja (a papság viszonylagos számarányának rohamos csökkenésével) s főképp nem nő meg az iskolázott rétegek egyre inkább rendi hovatartozásuktól függetlenül fenntartott tevékenységi területe és társadalmi funkcióik köre.

 

 

A fenti néhány bekezdés része az alábbi műnek:

Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor

tanulmány(ok) ; magyar

(Szociológiai dolgozatok ; 5.)

A kötet az elites08 jelzésű ERC_FP7_230518 számú projekt keretében készült.

eredeti kiadvány: Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
Budapest : Wesley János Lelkészképző Főiskola, Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont, 2012
(Szociológiai dolgozatok, ISSN 2063-6733 ; 5.)
ISBN 978 615 5048 12 8

Művelődésszociológia, Oktatáspolitika, oktatásügy, Felsőfokú oktatás
elitképzés, értelmiség, társadalmi elit, oktatásszociológia, peregrináció, oktatáskutatás, oktatási statisztika, oktatástörténet, Magyarország, 19-20. sz.

 

A könyv elérhetőségei:

http://archive.org/details/IskolzsrtelmisgsTudomnyA19-20.SzzadiMagyarorszgon

https://mek.oszk.hu/10900/10983

 

Jelen részlet nem biztos, hogy szó szerint azonos a fenti művekben található szöveggel, ezért javasoljuk, mindenképpen azt nézze meg!


[1] L. László Szögi, Julia Varga (ed.), Universitatis Budensis, 1395-1995, Budapest, 1997; Fata 2006, Márta Fata, Gyula Kurucz und Anton Schindling (Hrsg.), Peregrinatio Hungarica. Studenten aus Ungarn an deutschen und österreichischen Hochschulen vom 16. bis zum 20. Jahrhundert, Stuttgart, Franz Steiner Verlag 2006; Hegyi Árpád, Magyarországi diákok svájci egyetemeken és akadémiákon (1526-1788), Budapest, 2003; Kiss József Mihály, Magyarországi diákok a Bécsi Egyetemen 1715-1789, Budapest, 2000; Szögi László, Budai, pesti és óbudai diákok külföldi egyetemjárása, I. 1526-1867, Budapest, Budapest Főváros Levéltára, 2004; Fazekas István, A bécsi Pázmáneum magyarországi hallgatói, 1623-1918 (1951), Budapest, Eötvös Lóránd Tudományegyetem Levéltára, 2003, Bozzay Sára, Ladányi Sándor, Magyarországi diákok holland egyetemeken, 1595-1918, Budapest, Eötvös Lóránd Tudományegyetem Levéltára, 2007; Gömöri György, Magyarországi diákok angol és skót egyetemeken, 1526-1789, Budapest, Eötvös Lóránd Tudományegyetem Levéltára, 2005.

[2] Kosáry Domonkos, Értelmiség és kulturális elit a XVIII. századi Magyarországon”, Valóság, 1981 február, XXIV/2, 11-20, különösen 13.

[3] Kosáry 1996, Kosáry Domokos, Művelődés a XVIII. századi Magyarországon, 3. kiadás, Budapest, Akadémiai, 493-516.

[4] L. Kosáry Domokos, „Értelmiség és kulturális elit…”, id. mű, 14-15 és uő., Művelődés…, id. mű, 516-524.

[5] Szögi László, Ungarländische Studenten an den deutschen Universitäten und Hochschulen, 1789-1919, Budapest, Eötvös Lóránd Tudományegyetem Levéltára, 2001; uő, Magyarországi diákok svájci és hollandiai egyetemeken, 1789-1919, Budapest, Eötvös Lóránd Tudományegyetem Levéltára, 2000; uö. Magyarországi diákok a Habsburg Birodalom egyetemein, I. 1790-1850, Budapest-Szeged, 1994 ; Bozzay Réka, Ladányi Sándor, id. mű.