A katolikusoknál az összes diszciplína közül a leggyakoribb választás a bécsi Katolikus Teológiai Fakultásra esett. Ez érthető, hiszen ez a fakultás mint a papképzésen túli teológiai szakiskola nagy presztízzsel bírt a katolikus világban az ellenreformáció évszázados folyamatában. Kevésbé evidens, hogy a korábbi századfordulón Bécs miért nem vonzott több evangélikus teológust, hiszen 1821 óta létezett egy speciális Luteránus Teológiai Fakultás, melyet a császári kormány egyenesen azért alapított, hogy a leendő luteránus lelkészek ne porosz egyetemeken keressék képzettségüket. Tehát jóllehet a nyers számok nagy felekezeti egyenlőtlenségekre mutatnak, a bécsi egyetemek az összes felekezet számára több-kevesebb jelentőséggel bírtak a dualizmus idején, elsősorban híres orvosi iskolája miatt, másodsorban a műszaki és a jogi képzési kínálatuk révén.
Ahogyan a 4. táblázatból kiderül, a Németországban tanuló erdélyiek több tekintetben a bécsieknek egyfajta ellenpólusát képviselték.
Az orvosi kezdetben elég marginális szakirány, még a filozófiai fakultásokkal szemben is (beleértve a humán bölcsészetet és a természettudományokat), illetve a jogi karokkal és a műegyetemekkel illetve (korábban) a műszaki főiskolákkal szemben. Ez utóbbi szakokban ugyanis az erdélyi diákok csak szerény mértékben képviseltették magukat. Feltűnő, hogy az összes erdélyi diák között messze a teológiára esett a legtöbb választás (több mint két harmadnál). A birodalmi Németországban, amelynek legmeghatározóbb állama a luteránus Poroszország volt, a teológia leginkább csak luteránus lehetett. Az erdélyi evangélikus szászok fentebb megfigyelt elsöprő jelenléte a német felsőoktatás magyarországi hallgatói között automatikusan megemelte az elemzett diáknépességben a teológiát választók arányát. A katolikus többségű Magyarországból származó protestáns diákok számára (beleértve a kálvinistákat és az unitáriusokat), a luteránus világ szívében teológiát tanulni sokkal többet jelenthetett egyfajta pusztán szimbolikus elégtételnél. Mivel a porosz teológiai fakultások az egyetemek szerves részei voltak, a tanulmányok négy évig tartottak s a szakon doktori címet is lehetett szerezni. Mindez további intellektuális és társadalmi előnyöket vont maga után, ami mind döntő volt a protestáns egyházi hierarchiában remélhető előmenetelben. Ezeket az előnyöket a Magyar Királyság egyszerű teológiai akadémiái nem biztosították, hiszen ezek némelyike (Debrecenben és Pécsett) csak 1919 után alakult át egyetemi fakultássá.
Érdemes megfigyelni a német bölcsészkarok jelentőségét az evangélikusok és a zsidók kivételével összes Erdélyből származó diákcsoport számára. Az előbbieknél a humán és reálbölcsészet, mint tanulmányi opció abban az időben minimális (vagy éppenséggel elhanyagolható) jelentőséggel bírt a külföldi tanulmányi lehetőségek között. A bölcsészeti tanulmányok mindenekelőtt a középiskolai tanári államvizsga megszerzéséhez volt szükséges. Mivel a tanári piac (különösen a klasszikus gimnáziumi hálózaton belül) vagy állami ellenőrzés alatt állt (mint Ausztriában) vagy többségében egyházi ellenőrzés alatt (mint a dualista Magyarországon), pozíciót találni ezen zsidó diplomások számára csak kivételes esetben lehetett. A latin nélküli reáliskolákban, amelyeket zömmel a liberális állam működtetett, már néha befogadtak zsidó diplomásokat a tanári karába, de ez az oktatási piacnak egy kis szektorát képezte. A bölcsészeti tanulmányok ezért is maradtak a régi rendszer végéig a keresztény diákság tanulmányi választási területei. Érdemes megjegyezni, hogy a reformátusokkal és az unitáriusokkal együtt a keleti ortodoxok is viszonylag gyakrabban kerültek a német egyetemek filozófia fakultásaira, a görög ortodoxnál ez már Bécsre is igaz (lásd a 3. táblázatot). Mivel a gimnáziumi oktatás alaptantárgyainak egyike a német volt, amelyet a gimnáziumokban[1] és a (latint nélkülöző) reáliskolákban[2] egyaránt tanítottak, ennek a német civilizáció ölében való elsajátítása hozzájárult ezeknek a karoknak a népszerűségéhez a külföldön tanuló magyarországi diákság körében. Számos keleti keresztény, aki német tanulmányokba kezdett, azzal is igazoltnak érezhette szellemi elköteleződését a német egyetemek irányában, hogy ezzel is „semlegesíthette” vagy kiiktathatott mindenfajta elkötelezettséget az osztrák akadémiai központ irányában, nem beszélve a magyar kultúrnacionalizmussal való szembenállásának ilyetén való demonstrálásától.
A fenti néhány bekezdés része az alábbi műnek:
Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi
Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
tanulmány(ok) ; magyar
(Szociológiai dolgozatok ; 5.)
A kötet az elites08 jelzésű ERC_FP7_230518 számú
projekt keretében készült.
eredeti kiadvány: Iskolázás, értelmiség és tudomány a
19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
Budapest : Wesley János Lelkészképző Főiskola, Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont, 2012
(Szociológiai dolgozatok, ISSN 2063-6733 ; 5.)
ISBN 978 615 5048 12 8
Művelődésszociológia, Oktatáspolitika, oktatásügy, Felsőfokú oktatás
elitképzés, értelmiség, társadalmi elit, oktatásszociológia, peregrináció,
oktatáskutatás, oktatási statisztika, oktatástörténet, Magyarország, 19-20. sz.
A könyv elérhetőségei:
http://archive.org/details/IskolzsrtelmisgsTudomnyA19-20.SzzadiMagyarorszgon
https://mek.oszk.hu/10900/10983
Jelen részlet nem biztos, hogy szó szerint azonos a
fenti művekben található szöveggel, ezért javasoljuk, mindenképpen azt nézze
meg!
[1]. Az 1899-es gimnáziumi
tanterv értelmében, Magyarországon hat felsőtagozatú osztályban tanítanak
németet, összesen heti 19 órában. A német tehát a negyedik legfontosabb
tantárgy volt a középiskolai oktatás tanrendjében a 44 óra latin, 30 óra magyar
és 26 óra matematika után. Vö. Mészáros István, Középszerű iskoláink
kronológiája és topográfiája, 996-1948, Budapest, Akadémiai, 1988, 103.
[2]. A latin nélküli
reáliskolákban átlagosan heti 24 órában a német a harmadik legfontosabb
tantárgy szerepét töltötte be, melyet mind a nyolc osztályban tanítottak, az
összesen 31 óra matematika és 28 óra magyar után. Vö. Uo.: id. mű.