A honi értelmiség történelmének
kutatása a paradigmaváltás helyzetében van. Az intézményes források gazdagsága
eddig is ismert volt. A Habsburg Monarchia egyéb tartományaiban a modern
iskolarendszer állami „szisztematizálásának” (hierarchikus szerkezetbe
rendezésének) törvényes szabályozása a korai abszolutizmus alatt (1849, Entwurf)
egyben létrehozta vagy a korábbiakhoz képest kibővítette a képzés minden
szintjén az iskolázottak személyi adatainak eddig és egyebütt (talán
Poroszország kivételével) nem vagy csak ritkán látott tárházát[1].
Ezek elsőrangú társadalomtörténeti forrásnak bizonyulnak az iskolákat használó
és iskolai jogosultságokat szerző népesség azonosítására a társadalmi térben.
Csak az utóbbi évtizedben, az elektronikus technológiák elterjedésével indultak
meg azonban azok a nagyobb volumenű empirikus feltáró kutatások, amelyek
segítségével hasznosíthatók az ilyen típusú források. A teljesség igénye nélkül
utalni kell az 1980-as években Vörös Károly munkái[2]
nyomán kibontakozó virilista-kutatásokra, a Szögi László vezette, illetve
szervezte – itthon úttörő jellegű – nagyszabású adatfelvételi összeírásokra,
amelyek a magyar születésű „peregrinus” diákság külföldi főiskolákon való
részvételét tárta fel a történelmi Magyarország utolsó fél évezredében.[3]
Ugyancsak hivatkozhatunk a Huszár Tibor kezdeményezésére az ELTE Szociológiai
tanszékén indult elitkutatásokra a világháborúk közötti korban[4],
majd a szocialista kor „nomenklatúrájára” nézve[5],
végül egy sor egyéb, kisebb méretű prozopográfiai, azaz betűrendes névsorra
alapozó vállalkozásra, amelyek tárgyai visszanyúlnak a 19. századra.[6]
Saját munkáim e tekintetben még
kísérleti állapotban vannak, de Nagy Péter Tiborral közösen irányított s most
lezáruló közel három és fél éves felvételi kampányunk hozama nagymértékben
kiszélesíti a további hazai értelmiségtörténelmi kutatások lehetőségeit.
Egyrészt sikerült a dualista Magyarország művelődési viszonyaira egy sor
feltáratlan statisztikai nyersanyagot nyilvánosságra hozni, nevezetesen az
1910-es népszámlálás máris részlegesen publikált megye- és várossoros,
egyszerre nem-, kor- és vallássajátos iskolázottsági adatait,[7]
a középiskolai értesítőkben fellelhető statisztikai adatbankokat és az
ugyanabból a forrásból eredő prozopográfiákban rendezett adatokat a nyolcadikos
(érettségiző) középiskolás diákok érdemjegyeiről tantárgyak szerint. Másrészt a
nagyrészt levéltári források elérhetősége és terjedelme adta határokon belül
majdnem teljesen felmértük és prozopográfiailag dokumentáltuk az 1867
(gyakorlatilag a korábbi adathiányok miatt inkább csak az 1870-es évek) és 1948
közötti magyarországi egyetemi és főiskolás diplomások körét, valamint az ebben
a korban főiskolát és egyetemet kezdő diákság nagyobb mintacsoportjait (N = kb.
210 000).[8]
Végül s ezúttal a teljesség igényével összegyűjtöttük és számítógépes adatbázisba
rendeztük a Pallas Lexikon óta megjelenő nagyobb életrajzi és bibliográfiai
forrásokban fellelhető 1750 után született magyarországi elit népességet (N =
26 000). A munkálatok erdélyi részlegét kitűnő román kollégám Lucian
Nastasa-Kovács szervezte, illetve valósította meg. Az ő munkáját dicséri többek
között a Kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem diákságának teljes
prozopográfiája, amely közreműködésemmel publikáció alatt áll.[9]
Az itt következő elemzések több korábbi tanulmány mellett[10]
ezeknek a szigorúan betűrendes névsoron alapuló munkáknak a melléktermékei.
Magától értetődik, hogy Erdély
egyedülálló multikulturális környezetében – melyhez hasonlóra a korabeli
Európában tulajdonképpen egyetlen nagyobb régióban sem volt példa[11]
– a hallgatók nemzetiségi és vallási összetételének alakulása különlegesen
fontos. Ez képezi le a legégetőbb társadalmi egyenlőtlenségeket a diákság
rekrutációja szempontjából egy olyan társadalomban, ahol a magyar nemzetállam
uralkodó elitjéhez közelállóknak és a nemzeti elitkultúra birtokosainak mintegy
természetes előnyeik voltak az egyetemre jutásnál és az ott való
érvényesülésnél.
1. táblázat: A kolozsvári orvostanhallgatók anyanyelve, nevének nemzeti
jellege és vallása születési évcsoportok szerint (%)
A fenti néhány bekezdés része az alábbi műnek:
Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi
Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
tanulmány(ok) ; magyar
(Szociológiai dolgozatok ; 5.)
A kötet az elites08 jelzésű ERC_FP7_230518 számú projekt
keretében készült.
eredeti kiadvány: Iskolázás, értelmiség és tudomány a
19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
Budapest : Wesley János Lelkészképző Főiskola, Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont, 2012
(Szociológiai dolgozatok, ISSN 2063-6733 ; 5.)
ISBN 978 615 5048 12 8
Művelődésszociológia, Oktatáspolitika, oktatásügy, Felsőfokú oktatás
elitképzés, értelmiség, társadalmi elit, oktatásszociológia, peregrináció,
oktatáskutatás, oktatási statisztika, oktatástörténet, Magyarország, 19-20. sz.
A könyv elérhetőségei:
http://archive.org/details/IskolzsrtelmisgsTudomnyA19-20.SzzadiMagyarorszgon
https://mek.oszk.hu/10900/10983
Jelen részlet nem biztos, hogy szó szerint azonos a
fenti művekben található szöveggel, ezért javasoljuk, mindenképpen azt nézze
meg!
[1] Az európai felsőoktatás 19.
századi modernizációja során Poroszországon kívül csak egyes – s talán nem véletlenül
- protestáns kisállamokban került sor az intézményes oktatásban résztvevők
személyi adatainak a Monarchiában bevezetetthez hasonlóan részletes
regisztrálására. Erre példa az orosz tartományként észtországi Tartu-i
(Dorpat-i) német egyetem vagy az Oslo-i norvég egyetem, melyek a 19. század
elejei alapításuk illetve (Dorpat-nál) újraalapításuk óta beiratkozóikról
nagyjából ugyanolyan részletes személyi adatsort vettek fel, mint később a
Monarchia főiskolái és egyetemei. Az idevágó szakiradalomból bevezetőül
szolgálhatnak a következők : V. Aubert, „The Professions in Norwegian Social
Structure”, in Transactions of the Fifth World Congress of Sociology,
International Sociological Association, 1964, 243-258; Hartmut Titze, Das
Hochschulstudium in Preussen und Deutschland, 1820-1944, Göttingen,
Vandenhoeck & Ruprecht, 1987. Az 1890-es évektől eloroszosított, majd 1919
után észt nemzeti egyetemmé vált Tartu-i
Egyetem tudtommal az első, amely diákjainak személyi adataiból
elektronikus adatbankot állított elő a világháborúk közötti korra, míg az 1889
és 1918 közötti (orosz) egyetem diákjainak standardizált életrajzi adatait
szintén teljes körűen jelentette meg : Album Academicum Universitatis
Tartuensis, 1889-1918, I-III, Tartu, 1986.
[2] L. Vörös Károly: Budapest
legnagyobb adófizetői. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979.
[3] Az idevágó legfőbb
publikációk Szögi László sorozatában Magyarországi
diákok egyetemjárása az újkorban címmel jelennek meg. Szögi László,
Magyarországi diákok a Habsburg Birodalom egyetemein, I. 1790-1850, Budapest-Szeged,
1994; Kiss József Mihály, Szögi László, Magyarországi diákok bécsi
egyetemeken és főiskolákon, 1849-1867, Budapest, Eötvös Lóránd
Tudományegyetem Levéltára, 2003; Mészáros Andor, Magyarországi diákok a
prágai egyetemeken, 1850-1918, Budapest, 2001; Patyi Gábor, Magyarországi
diákok bécsi egyetemeken és főiskolákon, 1890-1918, Budapest, Eötvös Lóránd
Tudományegyetem Levéltára, 2004; Szögi László, Ungarländische Studenten an
den deutschen Universitäten und Hochschulen, 1789-1919, Budapest, Eötvös
Lóránd Tudományegyetem Levéltára, 2001; Szögi László, Magyarországi diákok
svájci és hollandiai egyetemeken, 1789-1919, Budapest, Eötvös Lóránd
Tudományegyetem Levéltára, 2000; Bozzay Sára, Ladányi Sándor, Magyarországi
diákok holland egyetemeken, 1595-1918, Budapest, Eötvös Lóránd
Tudományegyetem Levéltára, 2007; Szlavikovszky Beáta, Magyarországi diákok
itáliai egyetemeken, 1526-1918, Budapest, 2008 (megjelenés alatt).
Előkészületben van az osztrák birodalmi egyetemeken tanulók diákság
prozopográfiája eddig hiányzó részeinek kiadása is.
[4] E viszonylag kicsiny
volumenű s a szakmai csúcselitekre vonatkozó felmérések között több megjelent.
Lásd Szakály Sándor: A magyar katonai elit, 1938–1945. Magvető Kiadó,
Budapest, 1987.; Gergely Jenő: A katolikus egyházi elit Magyarországon,
1919–1945. ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézet, Budapest.; Kende
Gábor – Kovács I. Gábor (1992): Egyetemi tanárok rekrutációja a két világháború
között. In Kövér György (szerk.): Zsombékok. Középosztály és
iskoláztatás Magyarországon a 19. század elejétől a 20. század közepéig. Századvég Kiadó, Budapest, 2006. 417–506.
[5] Ennek legutóbbi termékét
lásd Huszár Tibor: Az elittől a nómenklatúráig, Az intézményesített
káderpolitika kialakulása Magyarországon (1945–1989). Corvina Tudástár,
Budapest, 2007.
[6] Erre több példát szolgáltat
a Kövér György által szerkesztett kötet (Zsombékok, i. m.). Lásd még
Hajdu Tibor, Tisztikar és Középosztály, Ferenc József magyar tisztjei,
Budapest, MTA Történettudományi Intézet, 1999.
[7] V. Karády – Peter Tibor
Nagy: Educational inequalities and Denominations, Database for Transdanubia,
1910, Research Paper nr. 252,
I-II. Budapest, Hungarian Institute for Educational Research, 2003, ua. Educational inequalities and Denominations,
Database for Western Slovakia and North-Western Hungary, 1910, vol. 1. John
Wesley Publisher, 2004, ua. Educational inequalities and Denominations,
Database for Eastern-Slovakia and North-Eastern Hungary, Budapest, John
Wesley Publisher, 2006.
[8] Felmérési eredményeinknek
az etnikai és felekezeti változók szerinti diákrekrutációra vonatkozó adatainak
összefoglalását lásd a www.elites08.uni
honlapon.
[9] V. Karady – L. Nastasa: The
University of Kolozsvár/Cluj and the Students of the Medical Faculty
(1872–1918). Cluj, Ethnocultural Diversity Resource Center, Budapest-New
York, Central European University Press, 2004.
[10] Lásd a következő
tanulmányaimat: Jews as Freemasons in Inter-War Transylvania and Voivodina. In
L. Diamant (ed.): The
Past of Transylvanian Jewry.
Special Issue of Studia Judaica,
n°5, Cluj, Moshe Carmilly Institute for Hebrew and Jewish History, 1997,
184–193; Zsidó orvostanhallgatók a kolozsvári magyar egyetemen (1872–1918). Múlt és Jövö, 2000, 1. sz. 112–121.
(Erdély különszám); A kolozsvári egyetem medikusai a magyar orvosi piacon
(1872–1918). Educatio, 2002. 2. sz.
237–252. („Diplomások”); The Social Functions of
Education in a Multi-Cultural and Post-Feudal Society. The Transylvanian
Paradigm, in Cornel Sigmirean (coord.), Intellectuali si societatea moderna
. Repere Central-Europene, Targu Mures, Editura Universitatii “Petru
Maior”, 7-79.
[11] Az ellenreformáció óta
megmerevedett felekezeti határok és az oszmán birodalom visszaszorulása utáni
migrációk következtében a kialakuló európai nemzetállamokat – Hollandia és az e
szempontból atipikus, mert szövetségi alapon szervezett Svájc kivételével –
mindenütt gyakorlatilag az államvallások egyeduralma és az „államalkotónak”
kikiáltott többségi etnikum tényleges hegemóniája jellemezte. Erdélyben (és
Magyarországon) ezzel szemben számbelileg egyetlen felekezet vagy nemzetiségi
csoport sem rendelkezett többségi népességgel, habár a magyar uralkodó rétegek
1867 után politikai dominanciára tettek szert, melyet a magyar nemzetállam
kiépítésének céljaira állítottak be. 1900 körül a legnagyobb magyarországi
felekezet, a római katolicizmus hívei a népesség 48%-át tették ki, míg a magyar
anyanyelvet vallók arányai ekkor haladták meg először valamelyest – félévszázados
asszimilációs fejlődés eredményeként – a népesség felét.