Születési hely szempontjából jól kirajzolódnak a nagyobb nemzetiségi csoportok regionális beágyazottságának ismert képletei. Az ortodox (97%) és görög katolikus (95%) román diákok majdnem mind erdélyiek éppen úgy, mint a jobbára unitárius „egyéb keresztények” túlnyomó hányada (92%), valamint a német evangélikus szászok (79%), sőt a magyar és más reformátusok (70–72%) jó része is. Nem áll ez azonban a medikusok között a többi evangélikusra, az egyetlen nemzetiségi aggregátumra, amelynek többsége (57%) Erdélyen kívüli születésű, sőt a szláv és román nevű katolikusokra sem, akiknek csak alig több mint fele (54%) a régió szülöttje. Sokkal kevésbé gyakori az erdélyi származás – bár azért náluk is kétharmad körüli többségű – általában a katolikus (akiknek jó része láthatóan bánáti) és a zsidó diákoknál, különösen az idegen nevű többségnél, akiknek 38%-a Erdélyen kívülről települt be az egyetemre jutáshoz. Ezeken a nagyobb összefüggéseken belül figyelemre méltó, bár nem váratlan, hogy a görög katolikusok tizede Kolozsváron kívüli, Kolozs megyei és a német (18%) és magyar katolikusok (14,5%), valamint a nem magyar reformátusok (22%) és az unitárius többségű „egyéb keresztények” között (14%) is viszonylag  magas a helyi születésűek aránya. Csakhogy ez utóbbiak között egyenesen a kolozsváriak voltak túlképviselve a 8%-os összátlaghoz képest, a nem magyar reformátusoknál 18% és a német nevű katolikusoknál 16% erejéig. Mindezeket az összefüggéseket csak részletesebb helytörténeti kutatásokkal lehetne értékelni, a rokonnépességek korabeli pontos földrajzi elhelyezkedésének ismeretében.

A szülők lakhelye, mint láttuk, még nagyobb erdélyi és kolozsvári koncentrációt mutat. A nemzetiségi csoportok ezen belüli szóródása teljesen a születési helyek megoszlásának megfelelő képletet rajzol meg. Erdélyen kívül lakó szülők itt is csak a nem német evangélikusok (50%), a szláv és román katolikusok (33%) és az idegen nevű zsidók között (31%) fordulnak elő az átlagot (23%) jelentősen meghaladó arányban. A görög katolikus diákok között viszont kevesebbnek lakik az apja Kolozs megyében, mint ahányan itt születtek. A Kolozsváron lakók számából a katolikusok s közöttük is leginkább a magyar nevűek (24%) haladják meg az átlagot (15%), egy szinten a nem magyar reformátusokkal. Megjegyzendő azonban, hogy a zsidó diákok családja is az átlagnál gyakrabban (17%) lakott Kolozsváron, és a diákok kolozsvári születési helye és családi lakhelye gyakoriságának aránykülönbségeivel mért urbanizációs mobilitásban a magyar nevű zsidók (9,8% erejéig) a magyar nevű katolikusok után (11,7%) a legtöbbször vettek részt. Elképzelhető, hogy az erdélyi orvosi tanulmányok választása az iskolai mobilitásban lévő magyarországi zsidóság túlnyomó többségének a fővárosi opciójával szemben, a zsidóság e már objektiváltan (hiszen magyar nevű) elmagyarosodott töredékének sajátos nemzeti identifikációs stratégiájába illeszkedett bele. A par excellence „magyar” jellegű kolozsvári orvosi kar, egyebek közt azért is, mivel használóinak mértékadó többsége magyar vagy vidéki nemzetiségi hátterű volt (azaz nem zsidó vagy német, mint Budapesten[1]) alkalmasabbnak mutatkozhatott az asszimiláció jelöltjei számára nemzeti elkötelezettségük szimbolikus megerősítésére. Ugyanez sváb és szláv asszimilánsoknál[2] is szerepet játszhatott a kolozsvári tanulmányok melletti kitartásban, annál is inkább, hogy ez utóbbiak még „idegennek” vagy „kívülállónak” is érezhették volna magukat a pesti fakultás „kozmopolita” légkörében.

Ami az érettségi helyét illeti, ezen a téren sokkal kisebbek a kontrasztok a táblázatokban elkülönített csoportok között, ugyanis majdnem mindegyik számszerű jellemző kissé felnagyítva a lakóhelyek megoszlásának logikáját követi. Így minden csoportban nagy mobilitás észlelhető a születési hely és az érettségi helye között, különösen a kolozsváriaknál és majdnem mindegyikben a családi lakóhely és az érettségi helye között is. A magyar reformátusok, a német evangélikusok és az unitáriusok („egyéb keresztények”) egytizedet meghaladó százalékkal többen érettségiztek például Kolozsváron, mint ahánynak a szülei itt laktak. Még a magyar nevű zsidó diákok földrajzi mobilitása (egy kolozsvári gimnázium felé) is megközelíti ezt az arányt. Az ilyen típusú mozgás mégis leginkább a görög rítusú egyházak híveit jellemzi legerősebben, főképp a román nevűeket. Még ezen belül is határesetet képeznek a román ortodoxiához tartozók. Ez utóbbiak ugyanis csak igen ritkán voltak kolozsvári születésűek (1,1%) vagy lakosok (2,4%), mégis majdnem egyharmaduk (32%) itt járta ki a gimnáziumot.  Ezek az eltérések egyedülálló mobilitási pályát tükröznek. Az egyetem székhelyén működő iskolák a szokásosnál sokkal erősebb szerepet játszottak abban, hogy közvetítsék a felsőbb tanulmányok elérésének esélyét, mivel egy olyan csoportról van szó, amely számára már a magyar érettségi elnyerése is (Kolozsváron csak magyar gimnázium működött) kivételes, legalábbis ritka teljesítmény, tehát akiknek jó része másképp – ennek a hely(zet)i előnynek a híján – nem jutott volna egyetemre.

Rétegszerkezet és társadalmi kiválasztás

Eljutottunk a medikusok társadalmi hátterének, szelekciójának kérdésköréhez. Itt is meg kell próbálnunk az eddigi tárgyalásainknál perdöntőnek bizonyuló felekezeti és etnikai háttértényezőket összevetni a diákok réteg szerinti eredetére vonatkozó információkkal.

 

 

A fenti néhány bekezdés része az alábbi műnek:

Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor

tanulmány(ok) ; magyar

(Szociológiai dolgozatok ; 5.)

A kötet az elites08 jelzésű ERC_FP7_230518 számú projekt keretében készült.

eredeti kiadvány: Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
Budapest : Wesley János Lelkészképző Főiskola, Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont, 2012
(Szociológiai dolgozatok, ISSN 2063-6733 ; 5.)
ISBN 978 615 5048 12 8

Művelődésszociológia, Oktatáspolitika, oktatásügy, Felsőfokú oktatás
elitképzés, értelmiség, társadalmi elit, oktatásszociológia, peregrináció, oktatáskutatás, oktatási statisztika, oktatástörténet, Magyarország, 19-20. sz.

 

A könyv elérhetőségei:

http://archive.org/details/IskolzsrtelmisgsTudomnyA19-20.SzzadiMagyarorszgon

https://mek.oszk.hu/10900/10983

 

Jelen részlet nem biztos, hogy szó szerint azonos a fenti művekben található szöveggel, ezért javasoljuk, mindenképpen azt nézze meg!


[1]Felmérési eredményeim jól demonstrálják 1900-ban a budapesti orvosi kar diákságában a zsidók (47%) és a német nevűek (14%) dominanciáját, szemben a magyar nevűek szerény arányával (26,5%), akik között pedig ekkoriban már számos magyarosított nevű szlávot és németet is feltételezni lehet. Nem meglepő, ha ez a rekrutációs modell erősen „ kozmopolita ” jelleget kölcsönzött a fővárosi intézménynek. Különösen így lehetett ez a kolozsvári orvosi karral összehasonlítva, ahol a zsidó (21%) és német hátterűek (15%) együttes aránya a fenti 3/B táblázatból számított jelzések szerint csak kissé haladta meg a diákság harmadát. A számítások adatbázisát lásd Iskolarendszer és felekezeti egyenlőtlenségek Magyarországon (1867–1945) című könyvemben. Replika-könyvek, Budapest, 1997, 200.

[2] Ha a 3/A és 3/B táblázatból kiszűrjük a német hátterű katolikusokat és a különböző szlávokat, kiderül, hogy a két aggregátumhoz tartozó diákok túlnyomó része megfelel az asszimiláció itt objektivált kritériumainak. A 7,5% nem zsidó, szláv vagy egyéb nevűből csak 1,1% vallotta magát másnak, mint magyar anyanyelvűnek, míg az 5,9% katolikus német nevűből csak 1,4% volt egyben német anyanyelvű is. Mindkét csoport túlnyomó része tehát nyelvileg asszimilált magyarként iratkozott be az egyetemre.