A dominánsan magyar eredetű reformátusoknál a
szláv és egyéb csoportok kis képviselete megkérdőjelezi az etnikai háttér
szerinti összehasonlítás statisztikai érvényességét. Bizonyos kontrasztok a
kétfajta nemzetiségi hátterű tömb között azonban elég könnyen értelmezhetők. A
kisebbségi nem magyar nevűek, akik jórészt – feltételezhetően – asszimilációs
késztetés nyomán csatlakoztak a „magyar valláshoz”, sokkal gyakrabban
származtak a kis- és a nagypolgárságból (27% szemben 19,5%-kal), a
magánhivatalnokok (15% szemben 9%-kal) és a szabadértelmiség köreiből (24%
szemben 14,5%-kal) mint a magyarok. Orvos család a magyarok körében fele olyan
gyakran sem fordult elő, mint a nem magyaroknál (9% szemben 20%-kal.) Az
utóbbiak osztályprofilja tehát sokkal „polgáribb” volt, mint a magyaroké. Az
előbbieket még a papi és oktatói réteg kiugró képviselete (25% szemben 9%-kal)
is jellemezte, ami önmagában is illusztrálta a magyar református medikusok
társadalmi hátterének kevéssé „polgári” jellegét.
Az evangélikus diákságban kissé hasonló
eltolódást találni, bár itt a különbségek nem olyan markánsak, és a „polgáribb”
oldalt a német-szász evangélikusság képviselte. Ennek megfelelően a kispolgári
és a magánhivatalnoki réteg sokkal több diákot bocsátott ki német (29%), mint
más háttérrel (18,5%). Az „úribb” rétegnek számító szabadfoglalkozású és
közhivatalnok értelmiség a más (magyar és szláv) hátterűek között viszont
számottevően gyakrabban volt jelen (38%) mint a német eredetűek között (28%).
Mindkét görög rítusú egyházhoz tartozó
diákságban a többségi román vagy a kisebbségi egyéb (szerb, más szláv, magyar)
etnikai háttér jelentős és hasonló értelmű különbségek forrását képezte,
ugyanakkor, amikor a görög katolikusok társadalmi profiljában globálisan az
ortodoxokhoz képest lényegesen nagyobb súlyt kapott a kisértelmiség és a
középosztályi rétegek (még a szabadértelmiség, a magán- és közhivatalnokok is).
A románokat viszont a többitől mindkét vallásban elhatárolta éppen a
kisértelmiség (47% és 37% szemben 43%-kal és 25%-kal) és a paraszti réteg (20%
és 33% szemben 12%-kal és 22%-kal) megkülönböztetetten magas és valamelyest a
szabadfoglalkozásúak viszonylag kevésbé elhanyagolható (7% és 2% szemben 3%-kal
és nullával egyenlő) képviseltetettsége. A nem románok ezzel szemben a
közhivatalnokok (22% és 19% szemben 9%-kal mindkét csoportban) és a
magánhivatalnokok között (7% és 12,5% szemben 4%-kal és 1%-kal) mutattak fel
jelentősebb részarányt a diákok szülei körében. Ez utóbbi jelzések
elképzelhetően a nem román görög vallásúak viszonylag magasabb asszimilációs
szintjére (illetve a magyar hátterűek nagyobb részesedésére) utalnak, ami az
érintett szülők számára megkönnyíthette a köz- és magánhivatali pozíciók
megszerzését. Illetve – ellenkezőleg – az olyan pozíciók várományosait (pl. a
névmagyarosításokkal) erősebben motiválhatta a magyar asszimiláció elfogadására
a társadalmi erőviszonyok egy olyan konfigurációjában, ahol mind a nemzetállam,
mind az iparosítás és a gazdasági modernizáció apparátusát magyar vagy magyar
asszimiláns (zsidó, német, szláv) személyzet vezette.
Hasonló kontraszthatást fedezhetünk fel a nyíltan asszimilációra beállított magyar (azaz magyarosított) és más nevű zsidó diákcsoport összehasonlításakor. A sokszorosan többségi német és egyéb családnevet hordozók szüleinek túlnyomó részét a leghagyományosabb kispolgári (52% szemben 37%-kal), sőt földműves és munkásrétegekben (9% szemben 5%-kal) találni. Ezzel szemben a formálisan igazolt elmagyarosodottak között rendre magasabb a köz- és magánhivatalnokok (19% szemben 11%-kal) és a többi középosztálybeli értelmiségi (23% szemben 15%-kal), de még a nagypolgári önállók (16% szemben 13%-kal) részaránya is. A német és más nevű zsidó diákságban valósult meg a legtipikusabban mindaz, amit a „polgári mobilitási” funkcióról fentebb megállapítottunk, míg a magyar nevű zsidó medikusokat inkább a műveltebb középosztályi rétegeken belüli átrétegződés jellemezte. Ez utóbbiak így már közelebb kerültek az „uralkodó keresztény” paradigmához, persze avval a megkötéssel, hogy a kereskedő és iparos kispolgárság az ő „asszimilált” köreikben is a diákság statisztikailag legnagyobb (s a keresztény társaiknál legalább távolról megközelítő mértékben csak a német katolikus – sváb – és a német evangélikus – szász – miliőkben működő) kibocsátó közege maradt.
* * *
A fenti néhány bekezdés része az alábbi műnek:
Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi
Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
tanulmány(ok) ; magyar
(Szociológiai dolgozatok ;
5.)
A kötet az elites08 jelzésű ERC_FP7_230518 számú projekt
keretében készült.
eredeti kiadvány: Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi
Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
Budapest : Wesley János Lelkészképző Főiskola, Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont, 2012
(Szociológiai dolgozatok, ISSN 2063-6733 ; 5.)
ISBN 978 615 5048 12 8
Művelődésszociológia, Oktatáspolitika, oktatásügy, Felsőfokú oktatás
elitképzés, értelmiség, társadalmi elit, oktatásszociológia, peregrináció,
oktatáskutatás, oktatási statisztika, oktatástörténet, Magyarország, 19-20. sz.
A könyv elérhetőségei:
http://archive.org/details/IskolzsrtelmisgsTudomnyA19-20.SzzadiMagyarorszgon
https://mek.oszk.hu/10900/10983
Jelen részlet nem biztos, hogy szó szerint azonos a
fenti művekben található szöveggel, ezért javasoljuk, mindenképpen azt nézze
meg!