A zsidó diákok iskolai háttere saját képzési hely híján szükségképpen is változatosabb az előbbieknél, mivel számukra az iskolaválasztás talán még az asszimilációra hajló többi kisebbségi csoporttöredékben kimutathatónál is döntőbb lépés volt a társadalmi befogadás esélyei szempontjából. Történt ez egy olyan korban, amelyben Európa-szerte (talán legelőször éppen Magyarországon, Istóczy 1875-ös parlamenti fellépésével) kibontakoztak a modern politikai antiszemitizmus szervezett mozgalmai, és 1882–83-ban végigsöpört az országon a tiszaeszlári vérvád-rágalomper pogromkísérletekkel terhes vihara. Ebben a történelmi összefüggésben szignifikánsnak tűnik, hogy a zsidó medikusoknak csak kisebb töredéke került ki a felekezetileg semleges állami gimnáziumokból (29%), nem sokkal többen, mint katolikus iskolákból (23%) míg majdnem fele (46%) protestáns intézményekből. A zsidó diákság magyar asszimiláns orientációjára jellemző, hogy román nyelvű érettségizett gyakorlatilag közöttük sem akadt, és hogy a régióban többségi német evangélikus gimnáziumokban is alul voltak képviselve, különösen a magyar nevűek. Evvel szemben a „magyar felekezetek” hírében álló reformátusok és unitáriusok gimnáziumaiban olyan messzemenő túlképviseltek voltak, hogy az ott érettségizett zsidó medikusok aránya (35%) jóval meghaladta magukon a reformátusokon és az unitáriusokon kívül a táblázatban megkülönböztetett összes többi csoportét, nevezetesen (a reformátusokkal a 19. században gyakran még templomközösséget is fenntartó) evangélikusokét is (21%). Röviden, a kolozsvári zsidó medikusok az összes nem magyar hátterű diák között messze a „legasszimilánsabb” iskolaválasztási stratégiáról tanúskodtak.

Az érettségi kora mint az előképzettségi kitűnőség mércéje

Ezeket a konklúziókat hasznos kiegészíteni az egyetlen olyan rendelkezésünkre álló jelzéssel, amely legalább közvetetten rámutat a csoportsajátos tanulmányi kitűnőség hatásmechanizmusaira. Sajnos sem az érettségin nyert érdemjegyre (mint már említettem), sem az orvosi tanulmányok alatti vizsgaeredményekre nem sikerült személyesített adatokat találni a prozopográfiai feldolgozás levéltári forrásaiban. Az egyetlen számba jövő mutató az érettségi letevésének korára vonatkozik. Erről viszont szerencsére más kutatásokból tudjuk, hogy eléggé szoros és egyenes korrelációban áll az érdemjeggyel. A dualista korszak végének érettségizőit vizsgáló felmérés szerint minél fiatalabban érettségiztek a diákok, annál jobb jegyátlagot mutattak fel.[1] Ennek értelmében igazolható az, hogy az érettségizők kormegoszlását óvatosan felhasználjuk az iskolai kitűnőség megközelítőleges (ha nem is tételesen pontos) becslésére. Az érettségi kerekített koréveinek csoportsajátos szóródása azonban önmagában is fontos mutatója lehet annak, hogy a diákok milyen körülmények között kerültek az orvosi karra : fiatalon vagy idősebben, „elkésetten” vagy „jó időben”.

Az érettségizés kora szempontjából medikusaink jól hierarchizált kategóriasort formálnak. Messze a legkorábban végeztek közöttük a zsidók, akiknek közel kétharmados többsége a „normális” korban (18 év) vagy annál is fiatalabban érettségizett. Utánuk következnek elég nagy eltéréssel a német és más szláv hátterű katolikusok, akiknek enyhe többsége (54–55%) szintén fiatal korban hagyta el a középiskolát, valamint szorosan mögöttük egyes protestáns kategóriák (a nem magyar reformátusok, az unitárusok és a nem német evangélikusok) 50% körüli fiatallal. A felekezetükben többségi magyar katolikusok és még inkább a német evangélikusok ennél lényegesen alacsonyabb arányban tartoztak a „fiatal” érettségizőkhöz. Végül a görög vallások hívei egyértelműen a „sereghajtók” ebben a rangsorban az ortodox román diákokkal a legvégén, akiknek mindössze egynegyede végezte a középiskolát fiatalon. Ha az

 „elkésett”, 20 évesnél idősebb érettségizettek összetételét tekintjük, a fenti hierarchia durva fordítottját találjuk, hiszen a görög vallást követő diákok legalább kétszer olyan gyakran szerepelnek ebben az aggregátumban, mint a többiek. Ez utóbbiak között azonban már nincs olyan egyszerű rangsor, ugyanis „fiatalsági létrán” magasan álló csoportokban – például a zsidók, a szláv katolikusok vagy az unitáriusok között is – átlagos arányú „elkésett” érettségizőt lehet azonosítani. Ezeket az összefüggéseket pontosítani lehet, ha az elemzésbe bevonjuk a diákok szüleinek helyzetét a foglalkozási vagy társadalmi rétegszerkezetben (6. táblázat).

 

 

A fenti néhány bekezdés része az alábbi műnek:

Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor

tanulmány(ok) ; magyar

(Szociológiai dolgozatok ; 5.)

A kötet az elites08 jelzésű ERC_FP7_230518 számú projekt keretében készült.

eredeti kiadvány: Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
Budapest : Wesley János Lelkészképző Főiskola, Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont, 2012
(Szociológiai dolgozatok, ISSN 2063-6733 ; 5.)
ISBN 978 615 5048 12 8

Művelődésszociológia, Oktatáspolitika, oktatásügy, Felsőfokú oktatás
elitképzés, értelmiség, társadalmi elit, oktatásszociológia, peregrináció, oktatáskutatás, oktatási statisztika, oktatástörténet, Magyarország, 19-20. sz.

 

A könyv elérhetőségei:

http://archive.org/details/IskolzsrtelmisgsTudomnyA19-20.SzzadiMagyarorszgon

https://mek.oszk.hu/10900/10983

 

Jelen részlet nem biztos, hogy szó szerint azonos a fenti művekben található szöveggel, ezért javasoljuk, mindenképpen azt nézze meg!


[1] Lásd Zsidóság és társadalmi egyenlőtlenségek, i.m. 206–208. Ugyanerre az összefüggésre női és férfi diákok viszonylatában lásd még egy másik könyvem utalásait: Iskolarendszer és társadalmi egyenlőtlenségek, Budapest, Replika Kör, 1997, 64.