A[1] Horthy-korszak nyilvános vitáinak egyik fontos tárgyát képezte a művelt középosztály helyzete a Trianon után összezsugorodott, de ugyanakkor soknyelvűből dominánsan magyar nyelvűvé vált országban. Ennek kapcsán az uralkodó közvéleményben, azaz mind a mindennapi, mind a szakosított médiák nyilvánosságában egyéb rendszeresen felbukkanó toposzok mellett – ilyen volt a ’zsidókérdés’ és a ’svábkérdés’, az értelmiségi ’túltermelés’ és munkanélküliség, a dzsentri-mentalitás továbbélése, az értelmiség megosztottsága alkalmazotti és szabadpályás státus vagy az állami és a magánszektorhoz való tartozás szerint, a keresztény kurzus ’urbánus’ és a ’népies’ ellenzéke által felállított társadalomtervek és politikai prioritások konfliktusa, az Edei-féle ’kettős társadalomstruktúra’ előzetes tematizálásai – egyre nagyobb súllyal szerepelt az értelmiség megújulásának témája. Ezen a téren a forradalmak utáni évek publicisztikájában a zsidó ’túlsúly’ problémája nyert különös szerepet, s ezt a régi rendszer végéig napirenden tartotta az 1920 őszén bevezetett s 1928-ban csak formálisan enyhített egyetemi numerus clausus törvény, a formálódó vagy berendezkedett keresztény középosztály antiszemita mozgalmai (’ébredők’, zsidóverések’) majd később 1938-tól kezdve a ’zsidótörvényekkel’ hivatalossá váló politikai fasizálódás folyamata. A gazdasági krízis utáni években azonban erőre kapott a ’megújulás’ igényének egy másik megfogalmazása, melyben a kulcsszerepet a ’népi’ származású középosztályi elemek ritkasága, az értelmiség felé irányuló alulról jövő mobilitás gyengesége alkotta. Ennek a problematikának baloldali, klasszikus megfogalmazását nyújtotta a rövid, tragikus életű Földes Ferenc ismert könyve, A munkásság és a parasztság iskoláztatása Magyarországon, de a korabeli jobboldalon, sőt a rendszert szélsőjobbról bíráló körökben is felhánytorgatták a magyar iskolarendszer rekrutációjának erősen antidemokratikus jellegét.
A jelen tanulmánynak nem célja ezeknek az ideológiai, politikai indíttatású, de nem ritkán a korabeli társadalomtudományok nyelvén is megfogalmazott vitákról beszámolni. Ellenkezőleg, kizárólag a vitáknak tápot adó társadalomtörténeti valóságot kísérlem itt meg górcső alá venni, amennyiben megpróbálom – mintegy Földes Ferenc könyvének folytatása és részben újraértelmezése gyanánt – a korabeli beiskolázási adatok segítségével bemutatni, hogyan alakultak ki és át az „utak felfelé”, az ’alulról jövő’ vagy ’népi’ iskolai mobilitás a világháborúk között a régi rendszer végén és az 1945-ös rendszerváltás első, a kommunista hatalom megszilárdulásáig ívelő éveiben.
Ezt a fejtegetést néhány elengedhetetlen technikai megjegyzéssel kell bevezetni a forrásokra, illetve a ’népi elemekre’ alkalmazható fogalmakra vonatkozólag.
A honi iskolázás már korán átvette a Habsburg Monarchia egészét érintő ’iskolai rendszerépítésnek’ („szisztematizálás”) az 1849-es általános iskolareformmal megvalósított főbb elemeit, többek között azt a minket itt közvetlenül érdeklő kötelezettséget, hogy az oktató intézmények beiratkozott közönségükről különböző anyakönyvek formájában évről évre többé kevésbé egységes nyilvántartást vezessenek, sőt azt is, hogy ezeknek összesített statisztikai eredményeit a nyilvánosság elé is bocsássák. Így alakult ki az iskolai intézmények publikumát bemutató statisztikai publikációk gyakorlata az iskolai évkönyvekben (melyeket a középiskolák a háborús évek kivételével rendszeresen kiadtak 1946/47-ig, néha még azután is) és az állami illetve fővárosi statisztikai kiadványokban kezdve a Vallás és Közoktatási Miniszter 1870-1895 közötti éves jelentéseivel, 1893 óta a statisztikai évkönyvekkel és más szakosított kiadványokkal). Ezek a publikus források rendre tartalmaztak összesítéseket a diákság anyanyelvéről vagy deklarált ’fő’ nyelvéről, vallásáról, életkoráról, származási vagy lakhelyéről és a szülők foglalkozásáról. Hangsúlyozni kell, hogy bár ez az adatszolgáltatás osztrák, illetve ezen keresztül eredetileg porosz mintát követett, minőségileg, igényessége és részletezettsége szempontjából a honi iskolastatisztikák már korán meghaladták külhoni modelljeiket. A 20. század elejétől a kommunista hatalomátvételig bezárólag a magyar iskolahálózatról bizton állítható, hogy valószínűleg egész Európában páratlan minőségű információkat produkált képzettjeiről. Különösen áll ez a diákság társadalmi kiválasztására vonatkozó adatokra – ilyen volt az anya- vagy főnyelvvel azonosított nemzetiség, a felekezet és a „szülők társadalmi állása vagy foglalkozása” - melyeket a iskolázást felügyelő minisztérium rendszeresen finomított, pontosított és egységesen agregált formában tett közzé.
A fenti néhány bekezdés része az alábbi műnek:
Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi
Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
tanulmány(ok) ; magyar
(Szociológiai dolgozatok ; 5.)
A kötet az elites08 jelzésű ERC_FP7_230518 számú projekt
keretében készült.
eredeti kiadvány: Iskolázás, értelmiség és tudomány a
19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
Budapest : Wesley János Lelkészképző Főiskola, Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont, 2012
(Szociológiai dolgozatok, ISSN 2063-6733 ; 5.)
ISBN 978 615 5048 12 8
Művelődésszociológia, Oktatáspolitika, oktatásügy, Felsőfokú oktatás
elitképzés, értelmiség, társadalmi elit, oktatásszociológia, peregrináció,
oktatáskutatás, oktatási statisztika, oktatástörténet, Magyarország, 19-20. sz.
A könyv elérhetőségei:
http://archive.org/details/IskolzsrtelmisgsTudomnyA19-20.SzzadiMagyarorszgon
https://mek.oszk.hu/10900/10983
Jelen részlet nem biztos, hogy szó szerint azonos a
fenti művekben található szöveggel, ezért javasoljuk, mindenképpen azt nézze
meg!
[1] A kutatásban felhasználtam az Európai Kutatási Tanács
(European Research Council) által támogatott ELITES08 projekt eredményeit. A szöveg korábbi
megjelenése : „A ‚demokratizálódás’ kérdése az értelmiség újratermelésében 1945
előtt és után a beiskolázási statisztikák tanúsága szerint“,/The problem of
‚democratization’ in the reproduction of the intelligentsia before and after
1945/, in Emlékkönyv L. Nagy Zsuzsa 80. születésnapjára, /Memorial
volume to honor the 80th anniversary of Zsuzsa L. Nagy/, Debrecen, 2010,
123-134