Mégis, a számunkra hasznos adatközlések a diákok „társadalmi származásáról”, bármily raffináltnak tűnő kategorizálás eredményeit is mutatják, több szempontból csak fenntartásokkal, vagy legalább is megfelelő minősítések árán használhatók. Az ’szülők foglalkozására’ vonatkozó információk, melyeket a beiratkozáskor a szülőktől vagy a diákoktól begyűjtöttek, értelemszerűen elsősorban az érintettek öndefinícióján, önbecslésén alapulnak, melyeket az ügykezelő tanár vagy iskolaigazgató saját belátása szerint helyez el a számára előírt kategóriarendszerben. Az önbecsléssel a tapasztalat szerint egyrészt gyakran ’felfelé’ értékelődik az osztályhelyzet, másrészt s általánosabban elmosódhatnak azok a különbségek, melyek a társadalomtörténeti elemzésben kulcsfontosságúnak tekinthetők. Az előbbire példa a proletársorsú kézműves (ön)besorolása az ’önálló iparos’ kategóriába, mely elkülöníti őt a munkássághoz tartozóktól, vagy a háztáji kerttel rendelkező törpebirtokos napszámos bekerülése a ’kisbirtokosok’ közé. A másodikra tipikus példa a ’hivatalnok’ megjelölés, melyben eltűnik a régi rendszerben perdöntő eltérés a közalkalmazott és magánalkalmazott értelmiségi vagy más középosztályi elemek társadalmi státusza között. Ezen túl, az ilyen besorolások hitelességét természetesen lehetetlen ellenőrizni, amellett, hogy az alkalmazott mégoly pontosan meghatározott kategóriák is egy sor más, a tényleges réteghelyzetet alapvetően módosító különbségeket és egyenlőtlenségeket takarnak, például a vagyonosság, a jövedelmi szint, a lakóhelyi környezet, a lakásviszonyok, a rendi (nemes, honorácior, stb.) vagy kvázi-rendi háttér (vallás, etnikum) szempontjaiból. Ezekre nézve több változót egyszerre felmutató, kombinált jelzések a publikált statisztikákban csak kivételesen állnak rendelkezésre.[1]
Ráadásul a központi adminisztráció rendszeresen változtatta a diákság rétegszerkezetének megragadására előírt kategóriák rendszerét. A 20. században ez utóbbi legalább négy nagyobb átalakítást szenvedett el, ami az adott bizonytalanságok mellett még külön megnehezíti az fejlődés irányainak idősoros értelmezését. Tudatában kell tehát lenni annak, hogy az iskolai adminisztrációk objektívnak vélhető és sok szempontból átgondoltan szerkesztett rétegbeosztásai csak megközelítőleges képet nyújthatnak a diákság társadalmi kiválasztásának alakulásáról az időben.
Ennélfogva elemi módszertani óvatosság diktálja azt, hogy elemzéseinkben csak a legnagyobb időbeli eltérésekre és a legfontosabbnak számító kategoriális eltérésekre koncentráljunk, míg az adatolt kisebb változásokat illetőleg fenntartsuk a kódolási, besorolási bizonytalanságokhoz kötött kétségek vélelmét.
Ami kutatásunk időhatárait illeti, azért maradtam a Horthy-korszak utolsó és az 1945 utáni rendszerváltás első éveinek jelzéseinél, mert ezekre nézve találtam meg a leginkább összefüggő adatokat. Csábító lett volna visszanyúlni az 1919 előtti évtizedekre, melyekre nézve már jó minőségű információkkal rendelkezünk, de ezek egy sokkal nagyobb és egészen más szerkezetű – többek között soknemzetiségű – társadalomra utalnak. Igaz ugyan, hogy a hasznos források még a világháborúk közötti évtizedekben sem állnak minden évre az összes elitképzésben résztvevő intézményre rendelkezésre. Az 1942/43 és 1945/46 közötti évekre egyáltalán nincs országos adat, míg Budapestre ez a hiány 1943/44-re és 1944/45-re szorítkozik. A hiányzó évek természetesen a bécsi döntésekkel 1939 óta megnagyobbodott országrészekre vonatkoznak s ez a jelentős terület-változást az adatok értelmezésénél gondolatban számba kell venni. Most folyó kutatásaink azonban remélhetőleg ezeket a hiányokat részben fel fogják számolni és lehetőséget adnak, hogy az érintett diákság társadalmi kiválasztásának folyamatait egyebütt el nem érhető regionális metszetekben világítsák meg. Az ilyen típusú, a lakóhelyi (rezidenciális) környezethez kapcsolódó trendeket azonban máris lehetne a releváns budapesti vagy más nagyvárosi adatokon keresztül vizsgálni, ahol is az idősorban elhelyezkedő adatok 1939 előtt és után nagyjából (sokkal inkább, mint országos megfelelőik) azonos bázisnépességre vonatkoznak. Helyhiány miatt az ilyen megközelítéstől itt el kell tekintenem.
Tekintve, hogy témánk központi kérdése a ’népi’ tömegek részvétele az elithez vezető iskolázásban, még - szintén előzetesen - tisztázásra szorul egyrészt az ’elitképzés’ intézményeinek fogalma, másrészt azoknak a ’népi’ kategóriáknak pragmatikus meghatározása, melyeket adatainkban a ’népi származású’ diákságra nézve elkülönítünk.
A fenti néhány bekezdés része az alábbi műnek:
Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi
Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
tanulmány(ok) ; magyar
(Szociológiai dolgozatok ; 5.)
A kötet az elites08 jelzésű ERC_FP7_230518 számú
projekt keretében készült.
eredeti kiadvány: Iskolázás, értelmiség és tudomány a
19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
Budapest : Wesley János Lelkészképző Főiskola, Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont, 2012
(Szociológiai dolgozatok, ISSN 2063-6733 ; 5.)
ISBN 978 615 5048 12 8
Művelődésszociológia, Oktatáspolitika, oktatásügy, Felsőfokú oktatás
elitképzés, értelmiség, társadalmi elit, oktatásszociológia, peregrináció,
oktatáskutatás, oktatási statisztika, oktatástörténet, Magyarország, 19-20. sz.
A könyv elérhetőségei:
http://archive.org/details/IskolzsrtelmisgsTudomnyA19-20.SzzadiMagyarorszgon
https://mek.oszk.hu/10900/10983
Jelen részlet nem biztos, hogy szó szerint azonos a
fenti művekben található szöveggel, ezért javasoljuk, mindenképpen azt nézze
meg!
[1] Közülük kiemelkedik Laky Dezső, A magyar egyetemi
hallgatók statisztikája 1930, (Budapest, 1931, 28-29), mely az egyetemi
diákság különböző kategóriáinak társadalmi rétegezettségét a szülők
foglalkozása szerint többek között felekezeti csoportonként tárgyalja.