Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor

Az ’alsóbb’ társadalmi-foglalkozási kategóriákból* származó diákok %-ának alakulása a magyarországi középiskolákban (1925/6-1948/9)[1]

Az 1945-ben megszüntetésre kerülő négyosztályos polgári iskolák társadalmi szelekciója volt az egyetlen az egész tárgyalt korszak alatt, amelyben az alsóbb néprétegek viszonylag magas arányban, a régi rendszer végén már majdnem össznépességi súlyuk szerint képviseltették magukat. De ez az iskolatípus tipikus zsákutcát jelentett az elitképzés szempontjából, hiszen elvégzése után csak bonyolult különbözeti pótvizsgák letevése árán lehetett átkerülni főiskolára vezető iskolai pályára. Az 1925/6-os tanévben például a végzős tanulók kicsiny töredéke – 4,1 %-a – tervezte csak, hogy középiskolában tanul tovább, míg a fiúk túlnyomó többsége (55 %-a) kereső pályára lépett és a lányok közel két-ötöde (39 %-a) egyszerűen ’otthon maradt’.[2] 1932/3-ban a középiskolában tanulni szándékozók aránya már csak 3 %-nyi volt.[3] Ugyanakkor az 1868-as népoktatási törvénnyel megalapított polgári iskolák az ország legdinamikusabban fejlődő és messze legnagyobb képzési intézményhálózatát alkották. Ezért is voltak, többek között, legjobban elérhetők a népi rétegek fiai és főképp lányai számára (mely utóbbiak az 1919 utáni években mindig többségben voltak). Már a korabeli társadalomstatisztikusok is kiemelték, hogy az ’alulról’ indulók arányszáma a háborúk közötti években fokozatosan nőtt, mint ahogy ezt táblázatunk is jól mutatja. A ’demokratizálódás’ folyamata ezen a szinten tehát egyértelműen tetten érhető, de ez nem az elitbe vezetett jelentősebb népi rétegeket, legfeljebb a ’kisértelmiségnek’ a középosztályok alsóbb szegélyén elhelyezkedő pozícióiba, ide azonban egyre többet.

A ’kisértelmiség’ legfontosabb kategóriája a tanítóság volt, amelyhez a korabeli középiskolai képzéssel párhuzamos, de ennél alacsonyabb iskolai és társadalmi presztizsű tanítóképzőkön keresztül vezetett az út. Az 1. táblázat tanúsága szerint ezekben azonban már csupán egy-negyednyi kisebbségben lehetett társadalmilag ’alulról’ feljutó elemeket találni. A ’népi’ származásúk aránya ráadásul az egész vizsgált korban lényegében stagnált vagy csak csekély emelkedést mutatott. Ráadásul ennek a képzési szintnek a befogadó készsége a világháborúk közötti években erős kilengések közepette stagnált, illetve tendenciálisan csökkent. 1921/22-ben még 4103 növendéke volt a tanító- és tanítónőképzőknek[4], 1940/41-ben a máris megnagyobbodott országban csak 3535.[5] A tanítóképzők az elitképzés szempontjából szintén iskolai zsákutcát képeztek, hiszen nem adtak semmiféle érettségit (ellentétben például a felső kereskedelmikkel) s evvel együtt sem iskolai, sem társadalmi képesítést az elitbe jutáshoz.

Érdekesebb képet mutatnak a kereskedelmi középiskolák a tárgyalt szempontból, amennyiben ezeknek közönsége az egész vizsgált korszakban mintegy harmadrészt népi elemekkel töltődött fel, bár itt is számottevő időbeli ingadozásokkal és kilengésekkel. A ’felső kereskedelmik’ ugyan jórészt szintén iskolai zsákutcát képviseltek, hiszen csak igen kevés főiskola végzéséhez (ilyenek voltak a kereskedelmi és gazdasági akadémiák) nyújtottak továbbképzési jogosítványt. Mégis, az általuk kibocsátott érettségi bizonyítvány már elnevezése folytán is biztosított a társadalmi térben egyfajta szerény de mégis ’úri’ státuszt s a férfi végzetteknek ennek megfelelő katonai (’önkéntesség’ és tartalékos tiszti rang) és a középosztályi érvényesüléshez fontos szimbolikus jogosítványokat (mint a párbaj- és szalonképesség). A ’népi’ elemek részvétele ebben a középiskolai képzésben tehát mindenképp felfelé induló mobilitást jelentett, de az időben hosszú távon is korlátozott mértékben. Az ’alulról’ jövők arányai nem nőttek számottevően és a képzési forma expanziója is korlátozott maradt. 1920/21-ben 2.084 tanuló nyert kereskedelmi érettségit[6], 1929/30-ban 2.181[7] és 1938/39-ben is csak 2.589.[8]

Látható az 1. táblázatban, hogy egészen más volt a helyzet az egyetemi felvételt biztosító érettségit nyújtó intézményekben, a hagyományos középiskolákban, melyek között a vizsgált korban még majdnem végig elkülönültek a lány és a fiú középiskolák.

A fenti néhány bekezdés része az alábbi műnek:

Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor

tanulmány(ok) ; magyar

(Szociológiai dolgozatok ; 5.)

A kötet az elites08 jelzésű ERC_FP7_230518 számú projekt keretében készült.

eredeti kiadvány: Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
Budapest : Wesley János Lelkészképző Főiskola, Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont, 2012
(Szociológiai dolgozatok, ISSN 2063-6733 ; 5.)
ISBN 978 615 5048 12 8

Művelődésszociológia, Oktatáspolitika, oktatásügy, Felsőfokú oktatás
elitképzés, értelmiség, társadalmi elit, oktatásszociológia, peregrináció, oktatáskutatás, oktatási statisztika, oktatástörténet, Magyarország, 19-20. sz.

A könyv elérhetőségei:

http://archive.org/details/IskolzsrtelmisgsTudomnyA19-20.SzzadiMagyarorszgon

https://mek.oszk.hu/10900/10983

Jelen részlet nem biztos, hogy szó szerint azonos a fenti művekben található szöveggel, ezért javasoljuk, mindenképpen azt nézze meg!

[1] Forrás : Magyar statisztikai évkönyvek. A számítások itt is, akárcsak a további táblázatokban az ’ismeretlen’, ’egyéb’ és ’árvaházi’ kategóriák kihagyásával készültek.

[2] L. Asztalos József, „Polgári iskoláink az 1925/26-os évben”, Magyar statisztikai szemle, 1927, 940.

[3] Jánki Gyula, „A polgári iskolák”, Magyar statisztikai szemle, 1934, 1, 27.

[4] L. Magyar statisztikai évkönyv 1919-1922, 180.

[5] L. Magyar statisztikai évkönyv 1941, 182.

[8] L. Magyar statisztikai évkönyv 1939, 188.