Az ezredfordulón – az immár nem államigazgatási kategóriaként, hanem nyilatkozaton alapuló felekezeti csoportok között – a legnagyobb, 3,2-szeres felülreprezentáció jellemzi az izraelitákat. Ez a szám akár azt is jelenthetné, hogy ugyanazok a szellemi erőviszonyok jellemzők ma, mint amit az 1920 előtti, sőt – a numerus clausus ellenére – a két világháború közötti társadalomnál is tapasztalhatunk (Nagy, 2000), s melyről Karády Viktornál bőséges érveléseket olvashatunk (Karády,1997). A valóságban azonban ebben a mintában egy igen kis, a népesség alig több mint egy ezrelékére kiterjedő válaszadói csoport nevezte magát izraelitának. A magyar zsidóság azonban néhány tízezres létszámú, ami a felnőtt népességnek több ezrelékét jelenti, vagyis ennél a népességnél lényegesen nagyobb. Ebben a mintában az izraelita felekezetűek 15%-a végzett egyetemet, Kovács András zsidókra (az izraelita felekezetűeknél némiképp bővebben értelmezett népességre) irányuló felmérése 37%-át találta egyetemvégzettnek a zsidó népességnek. Az aktív népesség 46, az inaktívak 22 %-os adata tette ki ezt az értéket. (Kovács, 2002) (Ez esetben akár 7,7-szeres, ill. a budapesti népességhez[1] képest 3,4-szeres felülreprezentációról is beszélhetünk.) (A felekezeti hátterüket teljesen elveszített, egyetlen izraelita nagyszülővel rendelkező társadalmi csoportból a diplomások inkább kerülnek a zsidó tudatosodás reneszánszának hatása alá. Ez felfelé torzítja a diplomások arányát, hiszen e csoport iskolázatlan tagjai egyszerüen kisebb valószinűséggel kerülnek a kutató látóterébe)[2]
A Kovács-féle célkutatásban a zsidónak tartott népesség a lakosság egy százaléka, a TÁRKI-50000-ben ennek töredéke volt izraelita. Az izraelita felekezetet megnevezők miközben az egész népességhez képest háromszorosan „diplomásabbnak tűnnek”, viszont csak fele olyan nagymértékben diplomások, mint a szélesebb értelemben vett zsidó népesség.
A két háború között megfigyelt összefüggés, hogy a zsidó népesség körében a szekularizáltabb s asszimilációra hajlamosabbak hordozzák a felülreprezetáció jórészét, tehát ma is igaz. Az adatbázisunkból nyerhető másik szám, a „bejegyzés” nagyságrendje hasonlóképpen arra utal, hogy zsidók esetében némiképpen másról van szó, mint a többi felekezeti csoportnál, hiszen a többieknél a bejegyzéskori és kérdezéskori felekezeti hovatartozás között jelentős eltérés van, azaz: a felekezethez nem tartozók "születéskori felekezete" a keresztény felekezetek között oszlik meg arányosan. Azaz a zsidó hátterü de felekezetüket elveszített vagy elhallgató személyek születéskori felekezetként sem nevezik meg az izraelitát. (Az igen kis szám miatt nem érdemes vizsgálni önmagában a diplomás felülreprezentációt az izraelita felekezetbe jegyzettek körében, de a felsőfokú – egyetemi és főiskolai – végzettségűek felülreprezentációja valamennyi felekezetnél magasabb: 2,7 szeres. Ez a 33 %-os főiskolai-egyetemi diplomásarány is jelentősen elmarad a Kovács András által mért – főiskolai és egyetemi diplomásokra vonatkozó - 56 %-os aránytól…)
Második jelzésünk szerint az egyetemet végzettek között kétszeresen felülreprezentáltak a görögkeletiek. Ez a szám a történeti alapadatoknak némiképp ellentmond: a 19-20 század fordulóján a görögkeletiek (és görögkatolikusok) jelentik az iskolázottsági mélypontot. De még a két háború között is 0,75-szörös alulreprezentáció jellemezte a görögkeletiek részvételét a diplomásnépességben.
A magyarázatot több körülmény együttállásában találhatjuk meg: 1. Trianonnal elcsatolódott a legiskolázatlanabb román és szerb népesség jó része. Azok maradtak, akik valamilyen oknál fogva már korábban Budapestre, vagy a Trianon utáni magyar területekre költöztek, s megtalálták a számításukat, vagy legalábbis annyira integrálódtak, hogy Nagy-Románia, vagy a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság vonzása, ill. az 1920 utáni magyar nacionalizmus taszítása ellenére is itt maradtak. Soraikban valószínűleg a komolyabb vállalatok vezető-elitje s az alapvetően nem etnikai piacon mozgó értelmiségi csoportok felülreprezentáltak voltak. Ma köztünk élő gyermekeik, unokáik, sőt dédunokáik nagy valószínűséggel kerülnek a diplomás elitcsoportokba.
A fenti néhány bekezdés része az alábbi műnek:
Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi
Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
tanulmány(ok) ; magyar
(Szociológiai dolgozatok ; 5.)
A kötet az elites08 jelzésű ERC_FP7_230518 számú
projekt keretében készült.
eredeti kiadvány: Iskolázás, értelmiség és tudomány a
19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
Budapest : Wesley János Lelkészképző Főiskola, Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont, 2012
(Szociológiai dolgozatok, ISSN 2063-6733 ; 5.)
ISBN 978 615 5048 12 8
Művelődésszociológia, Oktatáspolitika, oktatásügy, Felsőfokú oktatás
elitképzés, értelmiség, társadalmi elit, oktatásszociológia, peregrináció,
oktatáskutatás, oktatási statisztika, oktatástörténet, Magyarország, 19-20. sz.
A könyv elérhetőségei:
http://archive.org/details/IskolzsrtelmisgsTudomnyA19-20.SzzadiMagyarorszgon
https://mek.oszk.hu/10900/10983
Jelen részlet nem biztos, hogy szó szerint azonos a
fenti művekben található szöveggel, ezért javasoljuk, mindenképpen azt nézze
meg!
[1] A holokauszt egyenlőtlen pusztítása miatt
szociológiai értelemben értelmezhető tömegként csak budapesti zsidóságról
beszélhetünk – ezért a magyar zsidóság társadalmi jellemzőinek szociológiai
kontrollcsoportjaként általában a budapesti népességet, s nem az országos
népességet szokták venni.
[2] Ezt a
meglátást – ahogy a szöveg első kritikai olvasását is – Biró Zsuzsanna Hannának
köszönöm.