A másik megoldásnak az kínálkozik, hogy csak azokat tekintjük az elit tagjainak, akik már meghaltak, ill. pályájuk végérvényesen lezárult egy definiált időpontig, legyen ez akár rendszerváltás, a Kádár-korszakon belüli 1968-as fordulópont vagy egy tetszőlegesen kiválasztott év, mondjuk 1975 vagy 2000. Utóbbi megoldásokkal szemben ellenérv, hogy a halál időpontja – legalábbis az eliten belül – meglehetősen esetlegesnek tűnik, a pálya lezárt volta pedig inkább politikusok, mint tudósok és művészek körében objektiválható, a sportszervezésbe át nem lépő sportolók esetében pedig az életpálya lezárulása olyan korai fázisában megtörténhet, amikor egy tudósi pálya szinte el sem kezdődik.
A „2000-re lezárt pálya”, mint definició a magyar tudományos élet számos 1905 és 1930 között született, de napjainkban is meghatározó személyiségét zárná ki az elitből, nem engedné bekerülni a rendszerváltás előtti politikai élet néhány – még nemzetközileg is ismert – máig politizáló vagy gazdasági elitpozíciót betöltő kulcsfiguráját, akik nélkül mind a kommunista párt politikai elitjének, mind a kormányzati elitnek, mind a korabeli ellenzéknek a leírása értelmetlen lenne… A záróidőpont definiálása tehát további megfontolások – s az egyes alcsoportokra külön elvégzett munkák – tárgya…
***
Az igy előállt mintegy 25000-s elemszámú
elitminta alapján készitett adatbázis elemzése a következő évek feladata lesz.[1]
Most csak a kettős társadalom gondolatának
megfelelően az elit legalapvetőbb osztóvonalanák a zsidó-keresztény
osztóvonalnak megfelelő adatokat közöljük – ahogy kutatásunk során szférák
szerint besoroltuk az elittagokat.
A fenti néhány bekezdés része az alábbi műnek:
Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi
Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
tanulmány(ok) ; magyar
(Szociológiai dolgozatok ; 5.)
A kötet az elites08 jelzésű ERC_FP7_230518 számú
projekt keretében készült.
eredeti kiadvány: Iskolázás, értelmiség és tudomány a
19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
Budapest : Wesley János Lelkészképző Főiskola, Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont, 2012
(Szociológiai dolgozatok, ISSN 2063-6733 ; 5.)
ISBN 978 615 5048 12 8
Művelődésszociológia, Oktatáspolitika, oktatásügy, Felsőfokú oktatás
elitképzés, értelmiség, társadalmi elit, oktatásszociológia, peregrináció,
oktatáskutatás, oktatási statisztika, oktatástörténet, Magyarország, 19-20. sz.
A könyv elérhetőségei:
http://archive.org/details/IskolzsrtelmisgsTudomnyA19-20.SzzadiMagyarorszgon
https://mek.oszk.hu/10900/10983
Jelen részlet nem biztos, hogy szó szerint azonos a fenti
művekben található szöveggel, ezért javasoljuk, mindenképpen azt nézze meg!
[1] A legalapvetőbb statisztikai táblázatok és elemzések
fokozatosan felkerülnek a http://elites08.uni.hu
ill. a http://nagypetertibor.uni.hu
honlapokra