Részben ezeknek a forrásoknak újra-felfedezése és felhasználása révén a legutóbbi másfél-két évtizedben ismét megindultak nagyobb méretű egyetem- és értelmiségtörténeti kutatások,[1] közöttük némelyik – így a nyugati országokba irányuló diák-peregrináció vizsgálata – a nemzetközi tudományos piacon is kiemelkedően gazdag eredményeket hozott.[2] De – itt is a világháborúk közötti idők kitűnő hagyományát folytatva[3] - újabb nagyobb monografikus vállalkozások indultak egyes főiskolák és egyetemek intézménytörténetének összefoglalására, melyek nemegyszer kitértek a diákság szociális jellemzőire is és a nevesebb oktatók pályájára.[4] Ezeknek a munkáknak egyik közös hiánya, hogy rendre elhanyagolják az egyetemek működésének egyes, az oktatókkal kapcsolatos központi szociológiai és művelődéstörténelmi kérdéseit, pl. a tanári kar tagjainak társadalmi kiválasztását,[5] képzési útját,[6] minősítését, tudományos rangját a honi vagy nemzetközi szellemi hierarchiákban, stb., melyek messzemenően meghatározták a főiskolai kínálat jellegét. Ugyanakkor folytatódott s részben meg is újult egy igen régi historiográfiai érdeklődés az egyetemi és főiskolai intézménytörténet, az egyetemalapítási kezdeményezések, a főiskola-politika és egyes kiváló oktatók munkássága irányában, ez utóbbiak gyakran jubileumi alkalmak, nekrológok vagy más ünnepi események alkalmával. Mindezek azonban inkább csak mozaikszerűen járulnak hozzá a nemegyszer rövid távon is változó elitképzési kínálat elemzéséhez. Ennek fontosságát pedig avval a (saját történelmi kutatásaimban alapvető) hipotetikus megállapítással lehet legjobban jellemezni, hogy az egyetemi piacokat az 1950-es években meginduló tömegesedés előtti korban majdnem mindenütt többé-kevésbé a kínálat uralta s a kereslet leginkább a meglévő kínálat függvényében fejlődhetett ki, semmint hogy annak kiváltó tényezője lehetett volna.

Ezt a munkahipotézist talán a bölcsészkarok példáján lehet legjobban illusztrálni, ahogy ezt a következőkben megkísérlem, anélkül, hogy ez jelen munkámnak központi eleme lenne. Arról van itt szó, hogy egy prozopográfiai kutatás mellékterméke gyanánt, amely – többek között – a dualista kor összes főiskolai diplomására és a beiratkozott diákság nagy részére kiterjedt,[7] megpróbáljam összefoglalni a bölcsész diplomásokból kikerülő két egyetem oktatói karára nézve rendelkezésre álló társadalomtörténetileg értelmezhető adatokat, melyek hozzájárulhatnak a csoport szakmai szerepköreivel és kiválasztásával kapcsolatos kérdések tisztázásához. Bevezetőben is hangsúlyozni kell a munka kísérleti jellegét, annál is inkább, hogy a felhasznált prozopográfiai kutatás nincs még lezárva, így a felvetett problémakörök egy részénél jelentős adathiánnyal is számolni kell. Tekintve azonban, hogy az irodalomban eddig semmiféle hasonló próbálkozással nem találkoztam, egy ilyen kísérletet a maga tökéletlenségében is igazoltnak lehet tekinteni.

* * *

           

Fejtegetéseinket kezdhetjük annak számbavételével, hogy milyen súllyal szerepeltek a két bölcsészkar oktatói és hallgató közönségük a dualista korszak egyetemi és főiskolai piacán. A főbb idevágó adatokat az 1. táblázat mutatja be.

 

 

A fenti néhány bekezdés része az alábbi műnek:

Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor

tanulmány(ok) ; magyar

(Szociológiai dolgozatok ; 5.)

A kötet az elites08 jelzésű ERC_FP7_230518 számú projekt keretében készült.

eredeti kiadvány: Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
Budapest : Wesley János Lelkészképző Főiskola, Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont, 2012
(Szociológiai dolgozatok, ISSN 2063-6733 ; 5.)
ISBN 978 615 5048 12 8

Művelődésszociológia, Oktatáspolitika, oktatásügy, Felsőfokú oktatás
elitképzés, értelmiség, társadalmi elit, oktatásszociológia, peregrináció, oktatáskutatás, oktatási statisztika, oktatástörténet, Magyarország, 19-20. sz.

 

A könyv elérhetőségei:

http://archive.org/details/IskolzsrtelmisgsTudomnyA19-20.SzzadiMagyarorszgon

https://mek.oszk.hu/10900/10983

 

Jelen részlet nem biztos, hogy szó szerint azonos a fenti művekben található szöveggel, ezért javasoljuk, mindenképpen azt nézze meg!


[1] Lásd például a legfontosabbak között Andorka Rudolf, „Az egyetemi és főiskolai hallgatók társadalmi összetétele, 1898-1942”, Magyar statisztikai szemle, 1979; Mazsu János, The Social History of the Hungarian Intelligentsia, 1825-1914, Social Science Monographs, Boulder, Colorado, Atlantic Research and Publications, Inc., Highland Lakes, New Jersey, Distributed by Columbia University Press, New York, 1997.

[2] L. Szögi László és munkatársai publikációit, nevezetesen a Magyarországi diákok egyetemjárása az Újkorban c. sorozatban (15 kötet 1994 óta). Ezek a kutatások elvben máris lefedik az osztrák és a német birodalomban, valamint Svájcban, Hollandiában, Angliában és Olaszországban főiskolai tanulmányokra beiratkozott magyarországi születésű vagy lakóhelyű diákság túlnyomó részét 1526 és 1918 között. L. még ugyanerre a legújabb publikációk között Szögi László, Budai, pesti és óbudai diákok külföldi egyetemjárása, I. 1526-1867, Budapest Főváros Levéltára, 2004;  Peregrinatio Hungarica, Studenten aus Ungarn an deutschen und österreichischen Hochschulen vom 16. bis zum 20.. Jahrhundert, Hrsg. Márta Fata, Gyula Kurucz, Anton Schindling, Stuttgart, Franz Steiner Verlag,  2006.

[3] L. Szentpétery Imre: A Bölcsészettudományi Kar története 1635-1935, Budapest, 1935; Eckhart Ferenc, A Jog- és Államtudományi Kar története 1667-1935, Budapest, 1936; Hermann Egyed-Artner Edgár: A Hittudományi Kar története, Budapest, 1938; Győry Tibor, Az Orvostudományi Kar története 1770-1935, Budapest, 1936; A királyi magyar Pázmány Péter Tudományegyetem alapítása 300 éves évfordulójának jubileumi emlékkönyve. Szerk. Kornis Gyula Budapest, 1936; Zelovich Kornél, A m. kir. József Műegyetem és a hazai technikai felső oktatás története, Budapest, 1922.

 

[4] L. Úttörő jellegűnek tekinthető e téren Varga Zoltán : A debreceni tudományegyetem története I. 1914 -1944. Debrecen, 1967. L. még Az Eötvös Loránd Tudományegyetem története 1945-1970. Szerk: Sinkovics István Budapest, 1970. Papp József: Hagyományok és tárgyi emlékek az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, Budapest, 1982; Az Eötvös Loránd Tudományegyetem története 1635-1985, szerk: Sinkovics István, Budapest, 1985; Szögi László, Az évszázados  Universitas, Budapest, 2001; Az Eötvös Loránd Tudományegyetem története 1635-2002, szerk. Szögi László, Budapest, 2003. (Lentebb Szögi László nevén ez a kötet kerül ismételt idézésre.) Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának története 1635-1985, szerk. Diószegi István, Budapest, 1989; L. még Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának története 1635-1985, szerk. Priszter Szaniszló, Budapest, 1991.

[5] E tekintetben csak legutóbb született egy ambiciózus kutatási beszámoló a Világháborúk közötti idők egyetemi tanári karáról. L. Kovács I. Gábor és  Kende Gábor, „Egyetemi tanárok rekrutációja a két világháború közötti Magyarországon”, in Zsombékok. Középosztály és iskoláztatás Magyarországon, szerk. Kövér György, Budapest, Századvég, 2006, 417-506. Ez a fontos vállalkozás azonban a ’tudáselit’ fogalma alatt összemossa a különböző vidéki és fővárosi egyetemi karok oktatóit, azaz olyan társadalmi kategóriákat, melyeket a bürokratikus besoroláson és fizetési osztályon kívül – mint egyetemi oktatókat – minden elválaszt : nevezetesen társadalmi hátterük, képzési útjuk, műveltségbeli érdeklődésük, oktatási gyakorlatuk, egyetemi publikumuk rétegszerinti beágyazottsága, kutatásra vagy szenioritásra beállított pályastratégiájuk, párhuzamos szakmai lehetőségeik s ennek megfelelően jövedelmük, társadalmi kapcsolathálójuk, a hatalmi elitbe jutásuk esélyei, stb. (Ez utóbbira pregnáns példa az, hogy 1884 és 1918 között parlamenti mandátumhoz jutó egyetemi tanárok között nem kevesebb mint 32 jogász volt – holott jogász egyetemi tanárból volt a legkevesebb az összes kar személyzete között, mint ezt lentebb az 1. táblázat mutatja -, de csak 9 bölcsész, 5 mérnök /a Műegyetemről/, 3 orvos, 1-1 teológus és bányamérnök /Selmecbányáról/. L. Ujváry Gábor, „Egyetemek képviselete az országgyűlésen”, Tanulmányok a magyar felsőoktatás XIX.-XX.  századi történetéből, szerk. Kiss József Mihály. Budapest, 1991, 7-69, különösen 37-49.) A kari megoszlás mellett még a különböző intézményekben elfoglalt, az egyetemi piacon oly eltérő rangú pozíciók közötti eltérések is elkerülték – eléggé érthetetlenül - a szerzők figyelmét. Kérdéses, hogy van-e értelme együtt tárgyalni a fővárosi vagy vidéki, az orvosi, a jogi, a katolikus teológiai vagy a bölcsészeti karok oktatóinak rekrutációs jellegzetességeit, anélkül, hogy a feltételezhető (sok szempontból nyilvánvaló) eltéréseket, ellentéteket és egyenlőtlenségeket akár egyetlen táblázat is bemutatná. Ez annál sajnálatosabb, mert evvel ez az önmagában ritka értékű adatgyűjtés komparatista szempontból majdnem teljesen használhatatlannak bizonyul. Bármilyen érdekes is lett volna ez az bölcsészelit történelmi kiválasztásának követése szempontjából, a jelzett tanulmányt így a jelen munkában is alig lehetett hasznosítani.   

[6] Ennek ellentmondó kivételként lehet itt utalni a magántanárokra vonatkozó monográfiára : Bíró Judit, Magántanárok a pesti tudományegyetemen, 1848-1952, Budapest, 1990.

[7] A kutatás magját az NKFP támogatta 2004 és 2007 között. A vállalkozás keretében a források adta lehetőségek szerint közel teljeskörű prozopográfiai adatbankokat állítottunk össze az egyetemi és főiskolai diplomásokról 1867 és 1948 között, valamint a legtöbb érintett intézmény beiratkozottjairól, főképp az első és utolsó éves hallgatóságról. Az így nominálisan azonosított egyetemi össznépesség létszáma meghaladja a 180 000-t. Az oktatók túlnyomó része szükségszerűen ebből a diáknépességből került ki.