Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor

A régió persze nem földrajzi vagy természetes fizikai képződmény gyanánt fontos a társadalmi formációkban tapasztalható eltérések értelmezése szempontjából, hanem mint mindennemű kumulált kollektív befektetés helye, amelyek a társadalmi újratermelésben szerepet játszó tényezők és csoportok elhelyezkedése révén az iskolai befektetések alakulására is döntő hatással lehetnek. Bár a régiók ilyenfajta egyenlőtlenséget teremtő funkcióinak elmélyültebb bemutatásának itt nincs helye, adataink elemzéséhez is emlékeztetni kell, hogy egy értelmiségi csoport származási területei mögött legalább háromfajta hatásmechanizmus végeredményeit lehet keresni. Az első és legnyilvánvalóbb a származási helyek városiasodásának mértéke. Maga az elitiskolázás is elsősorban (a dualista korban még majdnem kizárólag) városi, főképp nagyvárosi funkció s a születési vagy a képzési hely városi jellege esetenként meghatározó jellegű az értelmiségbe vezető egzisztenciális út kijelölésében és kijárásában. A második, kevésbé manifeszt körülmény a régió általános fejlettségi szintje, mely önmagában is sokváltozós tényező. Benne foglaltatik a képzési intézmények száma, színvonala, költségei s egyéb elérhetőségi adottságai, az értelmiségi csoportok számaránya, mely modellértékű lehet a csoport újratermelésében s sajátosan az elitiskolázás társadalmi presztizsének kialakulásában, a gazdasági fejlettség jellemzői, melyek a szakértelmiség iránti munkaerőpiaci keresleten keresztül az elitképzés gazdasági igazolását szolgáltatják. Végül, de a multietnikus Magyarországon különösen nem utolsósorban, a régió az igencsak eltérő mobilitási képességű és kulturális igényű, illetve tanulási habitusú kulturális (nemzetiségi, felekezeti) alnépességek lakóhelye, melyek értelmiségi elitképzési potenciálja, nevezetesen iskolázási stratégiája erősen változó.

Ebből a szempontból a dualista korban még csak az országhatárok sem zárják le a nemzeti elitképzés piacát, hiszen ennek egy része átnyúlik a Monarchia határain is túl (elsősorban az egész német nyelvterületre, így Németországra és Svájcra is). A különböző etnikai alnépességek iskolai lehetőségei és stratégiái régiókként (elsősorban a földrajzi közelség, de egyben a kulturális identifikáció logikája szerint) egyedileg eltérhettek az átlagtól. Egy értelmiségi csoport regionális háttere tehát mind ezeknek a komplex körülményeknek az eredőjéből adódik. Itteni adataink magyarázatánál persze nincs mód másképp mint utalásszerűen vagy gondolatban használni fel a fentiekből adódó következtetéseket.

Bölcsész oktatóinkra kétfajta regionális háttér adatunk van, a születési hely és az érettségi helye (ez utóbbi mintegy két ötödnyi hiánnyal). Ha a kettő összehasonlításából indulunk ki, máris előtűnik a bölcsésztanári rekrutáció egyik jellegzetessége, az urbanizációs tényező rendkívüli promóciós ereje.

6.táblázat

Míg a törvényhatósági jogú városok 1910-ben Budapesten kívül az össznépesség 6,4 %-át[1] és az értelmiségi keresők 13,4 %-át[2] foglalták magukban, addig prozopográfiánk szerint az ismert születési helyű bölcsész oktatók között 23,5 % volt nagyvárosi születésű. Budapest legalább háromszoros túlképviseltettségéről (5. táblázat, 7. oszlop) már történt említés. Pedig kicsiben hasonló vonatkozott Kolozsvárra is, hiszen a város 1910-ben a népesség alig 0,3 %-ának[3] s az értelmiség 1,4 %-ának[4] adott lakóhelyet, de bölcsész oktatóink 3,8 %-a született volt itt. Az egész vizsgált csoport pontosan két-ötöde (40 %-a) tehát hivatalos besorolás szerint is nagyvárosi eredetű volt. Amennyiben szintén számba vesszük a kisebb városokból származókat – ahol például középiskola s más művelődés szempontjából fontosabb városi funkciók (könyvtár, múzeum, színház, stb.) elérhetők voltak -, oktatóink túlnyomó többségéről mondható el az urbanizált közegből való indulás. Könnyen be lehet azonban látni, hogy ez a korabeli városi népesség nagyságát tekintve valójában még a fentebb mértnél is sokkal jelentősebb túlreprezentációt jelentett, amennyiben - logikusan - azt is bevonjuk a számításba, hogy az érintettek születésének ideje a korszak első felére vagy azelőttre esett, amikor a tényleges városi lakósság a rohamos városiasodás e korszakában az 1910-ben mérthez képest sokkal kisebb volt.[5]

A fenti néhány bekezdés része az alábbi műnek:

Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor

tanulmány(ok) ; magyar

(Szociológiai dolgozatok ; 5.)

A kötet az elites08 jelzésű ERC_FP7_230518 számú projekt keretében készült.

eredeti kiadvány: Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
Budapest : Wesley János Lelkészképző Főiskola, Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont, 2012
(Szociológiai dolgozatok, ISSN 2063-6733 ; 5.)
ISBN 978 615 5048 12 8

Művelődésszociológia, Oktatáspolitika, oktatásügy, Felsőfokú oktatás
elitképzés, értelmiség, társadalmi elit, oktatásszociológia, peregrináció, oktatáskutatás, oktatási statisztika, oktatástörténet, Magyarország, 19-20. sz.

A könyv elérhetőségei:

http://archive.org/details/IskolzsrtelmisgsTudomnyA19-20.SzzadiMagyarorszgon

https://mek.oszk.hu/10900/10983

Jelen részlet nem biztos, hogy szó szerint azonos a fenti művekben található szöveggel, ezért javasoljuk, mindenképpen azt nézze meg!

[1] A számítás forrása : Magyar statisztikai közlemények, 64, 84-85.

[3] A számítás forrására l. Magyar statisztikai közlemények, 64, 85.

[4] Forrás : Magyar statisztikai közlemények, 56, 74-81.

[5] A Horvátországgal együtt mért városiasodási ráta a törvényhatósági jogú városokat illetőleg (Budapestet is beleértve) 1869-től 1910-ig a népesség 6,8 %-áról majdnem megduplázódott (11,2 %). A számítások forrása : Magyar statisztikai közlemények, 27, 7 és ua. 64, 85.