7. táblázat

Még érdekesebb eredményt mutat fel a katolikusok megoszlása, mely egyértelműen arra utal, hogy a budapesti kar a dualizmus alatt is megőrizett valamit a korábbi római katolikus dominanciából. E megnyilvánul mind az oktatók (7. táblázat, 1-2. oszlop), mind a diákok ( 6. oszlop) közötti szignifikáns katolikus túlképviseltettségben Budapesten, ami ugyan megfelel az aggregátum országos részarányának a középiskolai tanszemélyzetben (5. oszlop), de lényegesen meghaladja az egész népességben (48 %) vagy az értelmiségben megfigyelhető részarányt (8. oszlop). Mindez számottevően elüt a kolozsvári helyzettől, ahol a katolikusok a reformátusokat alig meghaladó kisebbségi arányban voltak az oktatói karban jelen (3. oszlop), ugyanakkor amikor a tanárjelöltek közé továbbra is sokkal (közel háromszor) gyakrabban jelentkeztek. Itt ragadhatjuk meg valószínűleg a (részben német vagy szláv hátterű) katolikus és a túlnyomóan törzsökös magyar eredetű kálvinista bölcsész értelmiségiek közötti eltérések egy lényeges aspektusát a promóciós stratégiák és esélyek szempontjából. A katolikusok sokkal erősebben képviseltették magukat a tanárvizsgát letevő alapnépességben, de a reformátusok – legalább Kolozsvárott – jobban érvényesültek a bölcsészkarokon. Ezeknek az eltéréseknek az értelmezése azonban meghaladja vizsgálatunk kereteit, mert ehhez egyrészt a nemzetiségi háttér, másrészt az egész egyetemi piacon való érvényesülési lehetőségek felekezeti adottságait is számba kellene venni.

Ezeknek egy másik vetülete olvasható az evangélikusok szereplésében a bölcsészkarokon. Itt – a reformátusokkal ellentétben – sokkal látványosabb a középiskolai tanárjelöltek és tanárok közötti túlreprezentáció, mint a bölcsészkari oktatók közötti jelenlét, különösen a kolozsvári karokon. Ennek egyik lényeges oka az evangélikus jelöltek túlnyomóan nemzetiségi (német vagy szlovák) háttere lehetett, akik között sokan nehezebben érvényesültek a felsőoktatásban (különösen Kolozsvárott, s nem kevéssé az ottani karokon megfigyelhető erős református jelenlét miatt), míg nyitva állt előttük a viszonylag túlfejlesztett evangélikus középiskolai piac.[1] Ez különösen vonatkozott az erdélyi szász jelöltekre, akiknek mintegy természetes érvényesülési területet nyújtott az erdélyi német gimnáziumok széles hálózata.[2] Ezért lehettek az evangélikusok egyszerre felülreprezentálva a középiskolai tanárok (7. táblázat, 5. oszlop) és alulreprezentálva a bölcsészkari oktatók (4. oszlop) között.

Végül röviden ki kell térnünk a zsidó bölcsész oktatók igencsak gyenge képviseltettségére, nem népességi arányukhoz, hanem az értelmiségben való általánosan erős jelenlétükhöz képest. Nyilvánvaló, hogy a zsidó jelöltek az egyetemi pályán hátránnyal indultak s a bölcsészképzést elnyerők jó része nem a középiskolai vagy egyetemi oktatói pályán helyezkedett el, hanem inkább más, szabadértelmiségi foglalkozásban (újságírás, irodalom, művészetek, lapszerkesztés, könyvkiadás, színházi élet, stb.).[3] Ugyanazon okból e korban indulhatott már el az igencsak számottevő nyugateurópai zsidó egyetemi peregrináció kapcsán[4] a legtehetségesebb zsidó bölcsészértelmiségiek – a Polányiak, Mannheimek, Lukács Györgyök, Balázs Bélák esetében jól dokumentált – emigrálása[5], ami hosszú távon megfosztotta a honi értelmiséget számos később világhírűvé vált tagjától.

 

 

 

A fenti néhány bekezdés része az alábbi műnek:

Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor

tanulmány(ok) ; magyar

(Szociológiai dolgozatok ; 5.)

A kötet az elites08 jelzésű ERC_FP7_230518 számú projekt keretében készült.

eredeti kiadvány: Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
Budapest : Wesley János Lelkészképző Főiskola, Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont, 2012
(Szociológiai dolgozatok, ISSN 2063-6733 ; 5.)
ISBN 978 615 5048 12 8

Művelődésszociológia, Oktatáspolitika, oktatásügy, Felsőfokú oktatás
elitképzés, értelmiség, társadalmi elit, oktatásszociológia, peregrináció, oktatáskutatás, oktatási statisztika, oktatástörténet, Magyarország, 19-20. sz.

 

A könyv elérhetőségei:

http://archive.org/details/IskolzsrtelmisgsTudomnyA19-20.SzzadiMagyarorszgon

https://mek.oszk.hu/10900/10983

 

Jelen részlet nem biztos, hogy szó szerint azonos a fenti művekben található szöveggel, ezért javasoljuk, mindenképpen azt nézze meg!


[1] 1900-ban a 92 egyházi gimnázium közel negyede (22) evangélikus volt s a teljes középiskolai hálózat egy hetede is, míg az evangélikus diákok az összes tizedrészét képezték csak. L. Iskolarendszer és felekezeti egyenlőtlenségek Magyarországon (1867-1945), id. mű, 104-105. 

[2] 1900-ban a 32 erdélyi gimnáziumból 7 volt német evangélikus, tehát az összes közel negyede (L. Magyar statisztikai évkönyv, 1901, 337-338),. Ugyanakkor az erdélyi népességnek a (jórészt ténylegesen német-szász) evangélikusok alig 9 %-át tették ki. (Forrás : Magyar statisztikai közlemények 27, 86-87.)

[3] Bár hozzávetőleges adataink sincsenek arra, hogy milyen képzési háttérrel rendelkeztek a kulturális szabadértelmiség zsidó és nem zsidó tagjai a dualista korban, arra már vannak információk, hogy ezek között milyen meghatározó számarányban szerepeltek zsidók. Az újságíróknak 1890-ben már 37 %-a, húsz évvel később pedig 42,4 %-a volt zsidó. (Forrás : Sípos Balázs, „ Az újságíró-társadalom 1890 és 1945 között”, in Zsombékok, id. mű, 351-375, különösen 356.) A tudományos és művészeti társulatok díjnokai és tisztviselői között ez az arány éppen 20 %, a magántudósok és írók valamint az irodalom és művészet körében alkalmazott tisztviselők és díjnokok között 24 %, a férfi magántanárok, magántanítók, nevelők és korrepetitorok között pedig 42 % volt. Ezekhez a kategóriákhoz számíthatók a kizárólag zsidó talmudtudósok is, náluk azonban nemigen lehet világi bölcsész előképzettséget feltételezni. (Forrás : Magyar statisztikai közlemények, 56, 649.) A könyvszakmákban (könyvkiadás, nyomdászat és könyvterjesztés) megfigyelhető tetemes (nemritkán többségi) zsidó szerepvállalásra nézve Magyarországon l. tanulmányomat : Zsidóság és társadalmi egyenlőtlenségek, id. könyv, 119-139.

[4] Például a németországi magyar peregrinációnak 1890 és 1918 között már 27 %-a zsidó diákokból tevődött össze, (l. Szögi László, Magyarországi diákok németországi egyetemeken és főiskolákon 1789-1919, Budapest, 2001, 44.), s a bécsinek is 23 %-a (l.  Patyi Gábor, Magyarországi diákok a bécsi egyetemeken és főiskolákon 1890-1918, Budapest, 2004, 33-35).

[5] A kényszeres zsidó értelmiségi emigrációra kevésbé ismert korai példa Kont Ignác (1856-1912) irodalomtörténész. „A bécsi és a budapesti egyetemen tanult, majd Párizsba ment a modern nyelvek és irodalmak tanulmányozására. Itthon nem kapván tanári állást, végérvényesen Franciaországban telepedett le…mint a Sorbonne doktora u. o. egyetemi magántanár is volt s élete végéig a magyar nyelvet és irodalmat adta elő.” Magyar zsidó lexikon, Budapest, 1929, 501.