A másik elképzelt kutatás oktatáspolitikai természetű lehetne, azt elemezné, hogy miképp alakítják a “felsőoktatók” a felsőoktatás viszonyait: a jogszabályok szintjén saját munkaviszonyaikat és ezzel szoros kapcsolatban szociális helyzetüket, valamint – minthogy a társadalom egyik vezető elitjéről, domináns véleménybefolyásoló csoportjáról, s szakértői csoportjáról[1] van szó – a körülöttük lévő társadalmat. E kutatás fő módszertani eszközei az interjúzás, esettanulmánykészítés, dokumentum és sajtóelemzés lehetnének. A kutatás ugyanakkor történeti is lenne, a jelenre kiható múltat, a nyolcvanas évekig visszamenőt mindenképpen vizsgálnia kellene.

A harmadik remélt kutatás szólhatna az intézményi szintről. Ugyanis – ellentétben a középiskolák világával, ahol az intézmények óriási száma miatt minden helyi történés esetleges – a felsőoktatás valós (akár a diákok, akár az oktatók által érzékelhető) történései intézményi szintűek. A féltucatnyi nagy intézmény meghatározza azt a képet, amit a felsőoktatásról tudunk. A nagy intézmények sokkal inkább koncentrálják a felsőoktatókat, mint az általános vagy középiskolai szféra “nagy intézményei” az ottani tanárságot. Továbbá: egy-egy kisebb tudományághoz gyakran az egész országban egyetlen egyetemi tanszék tartozik, egy régióban pedig szinte biztosan csak egy, Budapesten is legfeljebb kettő-három, vagy – ha az MTA intézeteket „tanszékeknek” tekintjük – legfeljebb négy. Így egy kutatásnak az ELTE, a Semmelweis Egyetem, a közgazdasági egyetem (korábban Marx, majd „Budapesti” mostanság Corvinus[2]), a BME stb. felsőoktatóiról kellene szólnia… E kutatás fő módszertani eszközei az interjúzás, esettanulmánykészítés, dokumentum- és sajtóelemzés lehetnének. Ez a kutatás összeérne az előző kettővel, hiszen az egyetemi elitek részben történeti elitek, illetve az egyetemi folyamatok egyik legfontosabb eredménye az, hogy az egyetemi elit országos ügyekben kit és miképp „delegál”. De történetiségében is összeér, hiszen az elittörekvések eredményessége szempontjából csak az elmúlt 17 év történéseit lehetne elemezni, s nem a pillanatnyilag zajló ügyeket…

A negyedik megvalósítandó kutatás a felsőoktatók rekrutációjáról, annak változásairól klasszikus szociológiai sajátosságairól szólna, megismételve – és a nem minősített felsőoktatókra kiterjesztve – a 90-es évek végi nagy szociológiai felvételt.[3]

A négy kutatás nyomán lehetne megírni egy nagy összefoglaló monográfiát, illetve többszerzős tanulmánykötetet.

Amit a következőkben le fogok írni, az nem lesz más, mint benyomások, ezekre támaszkodó hipotézisek sora.[4]

A fenti néhány bekezdés része az alábbi műnek:

Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor

tanulmány(ok) ; magyar

(Szociológiai dolgozatok ; 5.)

A kötet az elites08 jelzésű ERC_FP7_230518 számú projekt keretében készült.

eredeti kiadvány: Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
Budapest : Wesley János Lelkészképző Főiskola, Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont, 2012
(Szociológiai dolgozatok, ISSN 2063-6733 ; 5.)
ISBN 978 615 5048 12 8

Művelődésszociológia, Oktatáspolitika, oktatásügy, Felsőfokú oktatás
elitképzés, értelmiség, társadalmi elit, oktatásszociológia, peregrináció, oktatáskutatás, oktatási statisztika, oktatástörténet, Magyarország, 19-20. sz.

A könyv elérhetőségei:

http://archive.org/details/IskolzsrtelmisgsTudomnyA19-20.SzzadiMagyarorszgon

https://mek.oszk.hu/10900/10983

Jelen részlet nem biztos, hogy szó szerint azonos a fenti művekben található szöveggel, ezért javasoljuk, mindenképpen azt nézze meg!

---

[1] Lásd erről Biró Zsuzsanna Hanna interjúját Educatio 2007.3- számában a Batthyány Körről és a Professzorok az Európai Magyarországért Egyesületről, valamint Setényi 2001.

[2] Az egyetemek nevének változása önmagában is érdekes tanulmánytéma lenne, a zászlóshajók közül csak az ELTE úszta meg teljesen, hogy az átszervezgetések miatt nevet „kelljen” változtatnia. A névválasztás szimbólikája is érdekes – külön kutatható lenne, milyen asszociációkat kelt a társadalomban ill. a felsőoktatók körében Bessenyi György, Corvin Mátyás, Eötvös Lóránd, , Janus Pannonius, József Attila, Juhász Gyula, Károli Gáspár, Kodolányi János, Kossuth Lajos, Marx Károly, Pázmány Péter, Semmelweis Ignác, Vitéz János, Wesley János stb. neve.

[3] A neveléstudósok körében hasonlót végzett Hrubos Ildikó, s legújabban Kozma Tamás. (Tigyi, 2006, Angelusz-Bukodi-Falussy-Tardos 1999, Hrubos 2002)

[4] E sorok szerzője ironikusan kezeli, de nem utasítja el az akadémiai és felsőoktatási fokozatok rendszerét és diverzifikációját. Hipotézise részben a résztvevő megfigyelő tapasztalatán alapszik, annak minden ellentmondásosságával. A tárgyban három saját kutatási előzményre támaszkodik : a „The International Attractiveness of the Academic Workplace in Europe” c Jürgen Enders vezette európai megaprojekt számára készített magyar esettanulmányra; az NKFP és egy Hanadiv ösztöndíj keretében a történeti elitekről szóló adatfelvétel tanulságaira – a projektről lásd e számban Karády Viktor írását.; illetve a budapesti, Pest megyei és a pécsi doktorokkal családi hátterükről, iskolázási útjukról, s kedvenc professzoraikról folytatott, ezidáig fel nem dolgozott kutatásra.