A fenti problémák – melyeket lehetne tovább sorolni – azt érzékeltetik, hogy a felsőoktatáspolitika és felsőoktatásszociológia bármely kérdését tekintve a felsőoktatók érdekekkel és szándékokkal rendelkeznek, s aktorai – vagy potenciális aktorai – az adott kérdésben zajló küzdelemnek. Ezeknek a történeteknek egyrésze speciálisan a felsőoktatást, mint rendkívül komplex társadalmi alrendszert jellemzi, másrésze minden szervezetben hasonlóképpen alakul, harmadrésze tulajdonképpen abból következik, hogy a felsőoktatás közszféra, alkalmazottai zömmel közalkalmazottak. Ezek a viták természetesen csak az elemző szövegszerkesztőjében választódnak élesen szét, a felsőoktatás egyik legfontosabb sajátossága, hogy a felsőoktatók mindig a társadalom, sőt a világ, az ökoszféra stb. legfontosabb kérdéseiről vitatkoznak, ennek részeként keresik az emberi tudás, az egyetem helyét, s saját helyüket is. Ha nem így gondolkoznának, ha nem lenne ez az értékelkötelezettség – mondják sokan, s igazuk van, ez objektiválható[1] –, üzletemberként, újságíróként, politikusként, nagyságrendekkel többet keresnének. (vö: Berényi 1999, 2000, Farkas 1982, 2002, 1994, Fehér 2004, Karvalics 2002, Lakatos 1999, Pataki 2002, Patkós 2003, Perecz 2004, Ropolyi 2000, Tamás 1999, Glatz 2004)
Van azonban – ezen a más kérdésekben való aktorjellegen túl - a „felsőoktatóknak” egy egészen különleges sajátossága, mely a bourdieu-i értelemben vett „akadémiai törzset”, a „homo academicust” jellemzi speciálisan: s ez a pozíciók, fokozatok, címek rendszere. (Bourdieu 2005, Kozma 2002)
Minden más szervezetben – legyen szó akár a közcélú, akár az üzleti szféráról – ahogy az emberek emelkednek a munkahelyi ranglétrán, úgy az emelkedés mindig együtt jár azzal, hogy növekszik a beosztottjaik száma. Mindenütt másutt egyértelmű továbbá, hogy ki kinek a főnöke. Másutt egy vezetői beosztás elvesztése mindig kudarc, a „normális” és kívánatos pályaív vagy felfelé visz, vagy – miniszterek, parlamenti képviselők, polgármesterek esetében – ciklikusan ismételhető. Minden szférában vannak multipozicionális elitek, de hogy valakinek egyetlen konkrét szervezeten belül többféle pozíciója is legyen, a felsőoktatási alrendszer sajátossága. A foglalkozások, pozíciók elnevezése általában tükrözi a társadalmi presztízst és a tényleges beosztást – a felsőoktatásban ez sincs így. Kezdjük talán az utóbbival, az elnevezéssel – e jelentésteli világ értelmezése is csak a kutatás során válna lehetségessé. (K2)
A „tanársegéd” elnevezése minden nyelvben valamiféle kisegítésre, asszisztenciára, nem önálló munkakörre utal – a magyarban különösen. A magyar bölcsész vagy természettudós végzettségű fiatalember tanári diplomát kap, tanít egy pár évet, amikor „tanár úr”-nak, „tanárnő”-nek hívják, majd dédelgetett álma megvalósulásaként nagy nehezen bekerül egy főiskolára, ahol „tanársegéd”-nek hívják, s húsz év múlva lesz ismét tanár, nevében is – ha lesz valaha. (Kevésbé lesz az, mint egy nyugat-európai asszisztens, a statisztikák legalábbis ezt mutatják.) Ráadásul a köznyelv – sosem véletlenül, hanem mindig egy szakma belső hierarchizáltságát tükrözve – módosítja is ezt a képet: az egyetemen, legalábbis az órán szinte mindenkit „tanár úr”-nak, „tanárnő”-nek hívnak (hacsak kvázi kortársként nem tegezik az oktatót a diákok), a klinikákon viszont dívik az „adjunktus úr”, s hasonló megszólítás is. (K2)
A fenti néhány bekezdés része az alábbi műnek:
Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi
Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
tanulmány(ok) ; magyar
(Szociológiai dolgozatok ; 5.)
A kötet az elites08 jelzésű ERC_FP7_230518 számú projekt
keretében készült.
eredeti kiadvány: Iskolázás, értelmiség és tudomány a
19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
Budapest : Wesley János Lelkészképző Főiskola, Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont, 2012
(Szociológiai dolgozatok, ISSN 2063-6733 ; 5.)
ISBN 978 615 5048 12 8
Művelődésszociológia, Oktatáspolitika, oktatásügy, Felsőfokú oktatás
elitképzés, értelmiség, társadalmi elit, oktatásszociológia, peregrináció,
oktatáskutatás, oktatási statisztika, oktatástörténet, Magyarország, 19-20. sz.
A könyv elérhetőségei:
http://archive.org/details/IskolzsrtelmisgsTudomnyA19-20.SzzadiMagyarorszgon
https://mek.oszk.hu/10900/10983
Jelen részlet nem biztos, hogy szó szerint azonos a
fenti művekben található szöveggel, ezért javasoljuk, mindenképpen azt nézze
meg!
[1] A makrostatisztikák, melyeket pl. Polónyi István idéz
az Educatio 2007/3-ban , a felsőoktatási
és piaci jövedelmek összemérhetőségéről beszélnek. Az elitekre vonatkozó
kutatások ugyanakkor azt mutatják: a „felső ezer” felsőoktató vagy a „felső
ezer” üzletember, újságíró, köztisztviselő jövedelme és vagyona között
mindenütt a világon óriási különbség mutatkozik, az utóbbi elitcsoportok
javára, s a pályakezdők esetében különösen csak az „érdeklődés”, „kutatói
szenvedély” képes a felsőoktatási szférát, mint mukáltatót versenyképesnek
láttatni.