Nagy Péter Tibor

A tudományos fokozat birtokosai a Kádár korszakban

Jelen tanulmány a magyar tudományos továbbképzés rendszerének pártállam-kori történetéhez – ezen belül a kandidátusi fokozat megszerzésének történetéhez - kíván hozzájárulni.[1]

Az ötvenes évektől a kandidatúra vált a tudományos közösségbe való belépés „feltételévé” – nemcsak a bölcsész és természettudós, de a többi tudományág közegében is - miközben a hagyományos „kisdoktori” fokozatot – több évszázados hagyomány folytatásaként – 1949 és 1993 között is adták az egyetemek (Glatz 2002) Mindeközben persze hosszú időn át dolgozhattak kutatóintézetben olyan munkatársak, akiknek ilyen fokozatuk nem volt, csak „kisdoktorijuk” vagy az sem. Tudományáganként szakértői becsléssel lehetne valahogy megállapítani az idők során alkotott kisdoktori disszertációk tudományos értékét a szakma szemében, s a doktori disszertációk publikáltsága, idézettsége is jó mutató lenne – ez persze nem ennek a tanulmánynak a feladata. Jelzésértékű az is, hogy a doktori disszertációk listáját pl. a Századok 1970 után 1945-ig visszamenően közölte, s a 80-as évekig erről szisztematikusan hírt adott, majd ez a hagyomány megszakadt. (D Szabó, 1970, Papp 1972, Menyhárt 1973) A kandidátusi disszertációk vitája viszont egyenként több oldalas cikkeket érdemelt ki a szerkesztőség szemében A rendszerváltás után a „kisdoktorikat” – legalábbis közülük a summa cum laude minősítésűeket és viszonylag frisseket – át lehetett konvertálni PhD-vá. Fontos kutatás lenne, hogy az erről szóló megállapodások, alkuk pontosan hogyan történtek, s pontosan kiket, milyen kört érintett ez, illetve kiket zárt ki.[2] A 2000-s évek makrostatisztikai adataiból az látszik, hogy nemcsak az alacsonyabb beosztású oktatók között, de a főiskolai docensek között is magas a kisdoktorok aránya.

A fenti néhány bekezdés része az alábbi műnek:

Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor

tanulmány(ok) ; magyar

(Szociológiai dolgozatok ; 5.)

A kötet az elites08 jelzésű ERC_FP7_230518 számú projekt keretében készült.

eredeti kiadvány: Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
Budapest : Wesley János Lelkészképző Főiskola, Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont, 2012
(Szociológiai dolgozatok, ISSN 2063-6733 ; 5.)
ISBN 978 615 5048 12 8

Művelődésszociológia, Oktatáspolitika, oktatásügy, Felsőfokú oktatás
elitképzés, értelmiség, társadalmi elit, oktatásszociológia, peregrináció, oktatáskutatás, oktatási statisztika, oktatástörténet, Magyarország, 19-20. sz.

A könyv elérhetőségei:

http://archive.org/details/IskolzsrtelmisgsTudomnyA19-20.SzzadiMagyarorszgon

https://mek.oszk.hu/10900/10983

Jelen részlet nem biztos, hogy szó szerint azonos a fenti művekben található szöveggel, ezért javasoljuk, mindenképpen azt nézze meg!

[1] A tanulmány sok tekintetben támaszkodik a Nagy Péter Tibor: A tudományos továbbképzés Kádár-korszakbeli társadalomtörténetéhez in: Kultúra és közösség, 2011. (2.(15.) évf.) 2. sz. 23-34. old c írásra. A tanulmány a Microsoft Unlimited Potential és az OTKA K 77530 és az ERC FP7-230518 támogatásával folyó kutatásokra támaszkodik. A tanulmányban időnként olyan háttéranyagokra hivatkozunk, melyek a nagypetertibor.uni.hu webhelyen találhatóak meg. Ennek a webhelynek megszűnése esetén a „nagypetertibor.uni.hu” kifejezésre kell rákeresni.

[2] Sajátos konverziós hatás – melyről csak „történetek” vannak, módszeres kutatás nincsen –, hogy voltak summa cum laude doktorátusok, melyek konvertálhatósága nehézkes vagy „lehetetlen” volt, különösen abban az esetben, ha a kisdoktorit kiadó intézményben az adott tudományágból nem akkreditáltak PhD iskolát. Vélhető, hogy számos karrierpálya emiatt fordult más, a tudománnyal, felsőoktatással akár derékszöget bezáró irányba.