1. A kandidátusi fokozat szerzése az egyes születési kohorszokban . A továbbképzés optimális ütemét számolva – nappali szakon befejezett egyetem után azonnal megkezdhető a tudományos továbbképzés – egészen az 1970-ben született kohorszig értelmes adatot kaphatunk. S ha azt feltételezzük, hogy az 50-es években a nyugdíjba lépést megelőző előléptetésben reménykedő személyek ambicionálhatták a tudományos továbbképzésbe való bekapcsolódást, akkor a századfordulón született nemzedékig tekinthetünk vissza. A tömeges fokozatszerzés szociológiai valósága szempontjából valójában az első világháború végétől a 60-as évek közepéig, végéig született nemzedékek tudományos szocializációjának történetéről van szó.

2. A kandidátusi fokozat szerzése az egyes történelmi időszakokban. A kandidátusi rendszer négy évtizede értelemszerűen leképezi a pártállami tudománytörténet, a pártállami értelmiségpolitika négy évtizedét. Látni fogjuk, hogy az 50-es évekről lényegesen kevesebb adatunk van, a történelmi idősor tehát leginkább a Kádár korszakra és a rendszerváltásra nézve elemezhető

3. A kandidátusi fokozat megszerzése az egyének életidejében, személyes történetében is strukturáló jelentőségű. Nem túlzás kijelenteni, hogy – minthogy a modern történetírás az életutak történetét önálló kutatási kérdésnek tekinti – nemcsak szociológialag,de történelmileg is értelmes elkülöníteni azokat a csoportokat akik fiatalon, középkorúan vagy pályájuk megkoronázásaképpen szerezték meg a kandidátusi fokozatot.

Az elemzés fő vonala természetesen a 2. -hoz a szorosabban vett történelmi időhöz kapcsolódik, az egyes évtizedekben végzetteket hasonlítjuk össze egymással.  Az idősor finomabb érzékeltetése céljából minden esetet kétszer veszünk számításba, így pl. az 1965-ös jelzésű kandidátus csoport az 1960 és 1969 között fokozatot szerzetteket, az 1970-es csoport viszont az 1965 és 1974 között fokozatot szerzetteket mutatja. [1] (lásd: 1 táblázat A oszlop)

Az 50-es és 60-as években végzett csoportok méretét természetesen a mortalitás már igen erősen befolyásolja. Ezért e számokat arra nem érdemes használni, hogy az egyes évtizedeket a szerint minősítsük, hányan szerezhettek akkor tudományos fokozatot. (Ehhez  hivatalos adatokat fogunk majd használni). Viszont az egyes történelmi időpontokra minősíteni tudjuk a tudományos fokozat társadalmi ritkaságát s ezzel értékét – legalábbis abban az iskolázott népességben, mely egyáltalán látja és számon tartja a „tudósok” és a „többi egyetemi diplomás értelmiségi” közötti különbséget.

 

 

A fenti néhány bekezdés része az alábbi műnek:

Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor

tanulmány(ok) ; magyar

(Szociológiai dolgozatok ; 5.)

A kötet az elites08 jelzésű ERC_FP7_230518 számú projekt keretében készült.

eredeti kiadvány: Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi Magyarországon / Karády Viktor, Nagy Péter Tibor
Budapest : Wesley János Lelkészképző Főiskola, Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont, 2012
(Szociológiai dolgozatok, ISSN 2063-6733 ; 5.)
ISBN 978 615 5048 12 8

Művelődésszociológia, Oktatáspolitika, oktatásügy, Felsőfokú oktatás
elitképzés, értelmiség, társadalmi elit, oktatásszociológia, peregrináció, oktatáskutatás, oktatási statisztika, oktatástörténet, Magyarország, 19-20. sz.

 

A könyv elérhetőségei:

http://archive.org/details/IskolzsrtelmisgsTudomnyA19-20.SzzadiMagyarorszgon

https://mek.oszk.hu/10900/10983

 

Jelen részlet nem biztos, hogy szó szerint azonos a fenti művekben található szöveggel, ezért javasoljuk, mindenképpen azt nézze meg!



[1] Ez technikailag azon a módon történt, hogy az adatbázisban képeztünk egy változót , mely az 1960-1969-ben végzettek esetében az 1965-ös értéket, az 1970-1979-ben végzettek esetében az 1975-ös stb értéket kapta. Ezt az adatbázist „tudos98A” néven elmentettük, majd az eredeti adatbázist ismételten megnyitva ugyanazon a néven képeztünk egy olyan változót, mely az 1965-1974 között kandidáltakhoz az 1970-es, az 1975 és 1984 között kandidáltakhoz az 1980 as értéket rendelte. Ezt az adatbázist tudos98B néven  mentettük el, majd a két adatbázist egyesítettük. A közölt táblázatokban az 1955-ös csoport lesz az első és az 1990-es csoport az utolsó.